„A boldogság az élet apró dolgaiban rejlik. Aki nem figyel, annak számára láthatatlan marad.” (Joyce Brothers) 
Vannak dolgok, amelyekkel lekicsinylően bánunk. Nem veszünk tudomást róluk, nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Talán nem gondolunk bele igazán, hogy hiába ignoráljuk őket, az életünk tartalmasságára, jólétére akkor is jelentős kihatásuk van. Elmélkedjünk kicsit az alábbi felsoroláson. 

Idő. Kezdjük a legközérthetőbbel, amellyel rendkívül nagystílűen bánunk. Mintha sose fogynánk ki belőle. Pedig egyszer vége szakad az idővonalunknak. Mégsem tesszük meg ma és most, amit meg kellene. Inkább ígérgetünk, hogy majd holnap. Éj ráérünk arra még mentalitással éljük az életünket, mígnem egyszer jön a fordulópont és onnantól azt kezdjük szajkózni, hogy már késő, előbb kellett volna, túl öregek vagyunk. Így válik a halogatásból megkeseredettség, a nemtörődömségből fájdalom. Nincs időnk. Annyi semmi esetre sem, amennyire nagyvonalúan eltékozoljuk. 

Pénz. Egy másik rendkívül hétköznapi téma. Hagyjuk, hogy kifolyjon a kezünk közül a pénz. Meggondolatlanságunk, figyelmetlenségünk, befolyásolhatóságunk, mind elősegítik ezt. Sírunk, amikor láthatóan ráfizetünk valamire és közben nem vesszük észre, hogy egyébként szép summa tűnik el a tárcánkból, a számlánkról. Sokkal többet vesztünk az apróságokkal, amelyek magukban alig megfoghatók, de összeadva tetemes költséget jelentenek. Rendezetlen bankszámlák, vásárlásra buzdító marketingfogások, a gyengénkre ható hírlevelek, váratlan élményvásárlások, pazarló energetikai megoldások, mind a pénzünkre pályáznak, méghozzá részükről jövedelmezően. 

Tehetség. Nem mutatjuk meg a világnak, kik vagyunk, mihez értünk, miben vagyunk a legjobbak? Meglehet nem fedeztük fel igazi önmagunkat vagy nem döntöttük el, hogy kik akarunk lenni. A felelősség súlya, a bukás kockázata, az átlagosság kényelme, mind hozzájárul a kiteljesedésünk elfedésében. Holott a kvalitásainkra szüksége van a környezetünknek. Seth Godin ezt így fogalmazta meg: "A munkád sosem lesz elég jó (mindenkinek). De már most is elég jó (valakinek)." Ez jusson eszünkbe, amikor nem a képességeink legjobbját akarjuk nyújtani, és nem állunk elő önmagunk legkiválóbb formájával. 

Ötletek. Vannak jó elképzeléseink, de megtartjuk őket magunknak. Fejben vagy papíron tervezgetjük, csiszolgatjuk, dédelgetjük és nem tárjuk a világ elé. Nem jön el az a pillanat, amikor elég jónak találjuk ahhoz, hogy ki merjük állni velük a nyilvánosság elé. Azok az ötletek, amelyek nem hoznak lázba annyira, hogy rögvest foglalkozzunk velük, és mielőbb meg akarjuk mutatni másoknak, azok egy dobozban fogják végezni. Egy jól eldugott és lezárt dobozban. Ne csak hirtelen felindulásból szülessenek kreatív gondolataink, engedjük őket fel is nőni. Alakítsuk, neveljük és vigyük sikerre ezeket. 

Önbecsülés. Amikor nincs elég önbizalmunk, akkor a kételkedés veszi át az irányítást. Ez kevésbé tudatos, mint mondjuk az idővel való halogató bánásmódunk, de ha nem trenírozzuk az önbizalmunkat, akkor kevesebb bátorságunk lesz lépéseket tenni saját magunkért. Nem képviseljük megfelelően az érdekeinket, nem állunk elő az elgondolásainkkal, nem hiszünk az értékességünkben. Az önbizalomhiány a mozdulatlanságunk egyik fő oka lehet. Nem haladunk, mert egy lényeges hajtóerő hiányzik. Tartsunk bárhol is, bizonyára tucatszám sorolhatjuk fel az évek során elért eredményeinket. Kicsiket és nagyokat egyaránt. Mind azt sugallja nekünk, ha akkor és ott sikerült, most is sikerülhet. A magunk mércéje a sikerességünk meghatározója. 

Lelki nyugalom. Olykor képesek vagyunk pitiáner hülyeségeken felkapni a vizet. Mintha nem lenne jobb dolgunk. Esetleg dühöngünk azon, amin nem tudunk változtatni. Vajon miért hagyjuk a lelki békénk óceánját felkorbácsolni feleslegesen? Megpróbáljuk azt a látszatot kelteni, hogy harapni is tudunk, ha kell. De tét nélkül ez komolytalan, csupán üres erőfitogtatás. Rég tudjuk, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. A feszültség levezetésére meg találhatunk jobb módszert is ennél. Ne essünk át a ló túloldalára. Ne váljon belőlünk keserű, mindenben a rosszat látó és mindenért morgolódó, zsémbes figura. 

Emberek. Sok embert elveszítünk. Ez még alapból a kisebb gond, hiszen nap, mint nap, egy rakás emberrel kerülünk kapcsolatba, és lehetetlen minden szimpatikus személlyel kapcsolatban maradni. Ám sajnos elveszítünk olyanokat is, akik elvileg közel állnak hozzánk. Családtagok, barátok, akikre nem jut elég idő és gondoskodás. Noha sokszor nem nagy igényekről van szó, csupán egy rövid telefonhívás vagy egy időnkénti találkozó lebonyolítása. Ha valóban számítanak nekünk, akkor némi ráfordítás a kapcsolat ápolására, nem esik nehezünkre. Mert ezek nem kényszerű együttlétek, hanem közösen megélt értékes pillanatok, élmények. 

Kérdések. Főleg, amelyeket fel sem teszünk. Kijelentőmódban élünk. Egyszerűen vagyunk. Néha felkiáltunk, amikor mélyen megérint valami és felháborodunk. Illetve időnként feltételezünk. De ekkor sem kérdezünk, hanem a meglévő tudásunk és előítéleteink alapján jutunk következtetésre. Azonban a jó kérdéseknek mindig van helye. Jó kérdések megfogalmazása nélkül válaszok sem születnek. Kérdezni nem ciki, nem a tudatlanság jele, hanem kíváncsiságé. A valódi megismerés, felismerés, alkotás, mindig egy kérdéssel kezdődik, és több másikkal folytatódik. Nem kérdezünk eleget, de ezen könnyen változtathatunk. Érdeklődjünk, tudakozódjunk minél gyakrabban. És különösen lényeges, hogy magunktól is rendszeresen kérdezzünk. 

Egyik sem eget rengető, hatalmas és különleges dolog. Ellenkezőleg, olyannyira részei a mindennapoknak, hogy ezért sem figyelünk jobban oda rájuk. Oly sok más elvonja a fókuszunkat, hogy ezek felett elsiklunk. Hogy ezt jól tesszük-e, azt az életünkkel, az elégedettségünkkel és a boldogságunkkal fogjuk igazolni. Ami biztos, hogy a világban minden apróságokból tevődik össze. Talán ezt érdemes megfontolni. Csernus Imre gondolatával együtt: „Az az ember, aki az apró, finom, pici jelekre nem figyel oda, és arra, hogy a másik milyen gesztusokat tesz felé, az éppúgy nem fogja észrevenni, kik azok, akik megérdemlik az őszinteségét, mint ahogy azt sem, ha figyelmeztető jelzést kap az élettől, és nem fog tudni változtatni.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor becsüld meg jobban életed igazi kincseit. 

Fotó: wayhomestudio, freepik