„Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.” (Nora Roberts)
Számtalan inger ér minket nap, mint nap, és rengeteg minden követeli a figyelmünket. Amikor eldöntjük, mire figyelünk, jelentőséget tulajdonítunk neki. Rövidebb, hosszabb ideig elkötelezzük a fókuszunkat a számára. Mely dolgok kötik le az érdeklődésünket? Tényleg a lényegre koncentrálunk, arra vagyunk figyelemmel, ami valóban számít?

„A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást - valamennyi a félelem különböző formája - a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza.” (Eckhart Tolle)
Fogékonyak vagyunk rá, hogy pesszimistán tekintsünk a jövőbe. Keserű szájízzel morfondírozunk az elkövetkezőkön és úgy véljük, a világ teljes gázzal száguld a megsemmisülés felé. Tisztelet a végletekig optimistáknak, rajtuk kívül ugyanis a legtöbben zsigerileg vonzódunk a sötétebb jövőképhez. Válságok sorát éljük meg mostanában, ez még inkább felerősítheti ezen meggyőződésünket. Mi áll még e mögött?

„Mihelyst tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.” (Douglas Adams)
Bizonyára elég korán megtanították a szüleink, ha belépünk valahová, akkor köszönjünk. Amint azt is, ha kérdeznek tőlünk valamit, arra illik válaszolni. Egy gesztus, amivel figyelembe vesszük a másikat. Egy kommunikációs elem, amely során megosztjuk az általunk birtokolt tudást a többiekkel. Teljesen természetes komponense ez az életnek. Az akciót, reakció követi. A kérdésre érkezik a válasz. Mégis számtalan esetben nincsenek válaszok. Különböző megfontolásból, de nincsenek. És van, hogy nem is lesznek.

„Ha az embert arra ösztökéljük, hogy a legjobbat nyújtsa magából, akkor arra kényszerítjük, hogy magasfeszültségen éljen; hogy ahhoz igazodjon, amit mások elvárnak tőle, ezért nagyon meg kell erőltetnie magát. A túl nagy feszültség végül összeomláshoz vezet.” (Agatha Christie)
Feszültnek lenni hétköznapi. Szinte el sem tudjuk képzelni az életünket stressz nélkül. Vagy inkább annyira beleivódott a létünkbe, hogy észre sem vesszük, hogy szétvet az ideg. Alapállapotunkká vált a frusztráció. Bosszankodunk ezen, idegeskedünk azon, türelmetlenek vagyunk a gyerekkel, lobbanékonyak a pénztárossal, mindenhova rohamléptekkel igyekszünk és esténként nyugtalanul és nehezen merülünk álomba. Ezt szoktuk meg, ez a természetes létformánk. Hol tévedtünk el ebben az útvesztőben?

„Egy gyermek "csupa fül és csupa szem". Feltétel nélkül meri elveszíteni önmagát, ami a valódi birtoklás egyedüli formája. Egy gyermek mellett minden felnőtt görcsös és fukar szegény. Gyermekkorunkban minden a miénk, amit megpillantunk, s a felnőttség talán nem is más, mint a világ lassú és fokozatos elvesztése.” (Pilinszky János)
Mire elérkezik az idő és nagyok leszünk, felelős felnőttek, egy csomó minden megváltozik az életünkben. Nem egyik napról a másikra, hanem folyamatában. Szinte észrevétlenül hagyunk magunk mögött olyasmiket, amelyeket nem biztos, hogy el kéne felejtenünk. Például a következőket.

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” (Szent-Györgyi Albert)
Szeptember van, egy új iskolaév kezdődik. Van gyermek, aki ezt várja, és van, aki nem. Ahogy a felnőttek közt is van, aki szereti a munkáját és van, aki nem. Szülőként mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy az iskola pozitív érzelmeket és élményeket adjon a gyermekünknek.

"Ha valamit erőből csinálsz és nem ésszel, nem fog működni." (Jeaniene Frost)
Sokat elérhetünk erővel az embereknél. De még annál is többet, ha használjuk az eszünket, szívünket, azaz az emberségünket. Kissé banálisnak hat ez a gondolat, de azért mérlegeljük. Aki erőt használ a dominanciájában bízik. Elérheti, amit akar, önző, másokon átgázoló módon. Ennek ára és áldozatai vannak. Nem is mindenki tudja és szereti ezt alkalmazni, teljesen érthető módon. Mi mást tehetünk még?

„A technológia nem az ember ellensége, hanem éppenséggel az emberi természet része.” (Paolo Benanti)
Jó szokásunk szerint kesergünk eleget, hogy milyen rossz nekünk. A panaszkodás és borúlátás a vérünkben. Pedig bizonyos tekintetben nagyon jó helyzetben vagyunk. Sokkal jobb nekünk, mint az elődeinknek. Egy olyan korban élünk, amikor a technikai fejlődésnek köszönhetően, számos dolog elérhetőbbé, kézzelfoghatóbbá vált. A tudás, a műveltség, a kultúra és az emberi kapcsolataink is naprakészen hozzáférhetők. Árnyaljuk kicsit ezt a nézetet néhány konkrétummal.

„Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad.” (Nikola Tesla)
Ha van aktuális téma manapság, akkor az az energia, illetve az energiaválság. A költségek növekedése, a kínálat megcsappanása arra sarkallja az embereket, hogy kezdjenek el takarékoskodni az energiával és keressenek alternatív erőforrásokat. Talán nem is baj, hogy előtérbe került egy olyan kérdés, amellyel már jó ideje komolyan foglalkoznunk kellene. Akár személyes szinten is.

„A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas.” (Szabó Magda) 
A nők helyzete társadalmunkban, bár sokat változott az elmúlt évtizedekben, még ma is élnénk vitákat vált ki. Egyesek szerint otthon van a helyük a családot ellátva és pátyolgatva, mások úgy vélik, teljes joggal megérdemlik ők is, hogy a férfiakhoz hasonlóan magasra jussanak a szakmájukban, karriert építhessenek. Vajon hol van a nők helye a világunkban?