„Valamennyien elmarasztalhatók vagyunk abban, hogy túl biztosra vesszük a párunk szeretetét. És ők a miénket.” (Jane Moore)
Mi újat lehet még írni a párkapcsolatokkal kapcsolatosan? Ez a téma egyike azoknak, amellyel Dunát lehet rekeszteni. Bárki, aki szeretne jobb párkapcsolatot, az megszerezheti az ehhez szükséges tudást. Könyvek, tanácsadók, szemináriumok, tréningek, hanganyagok, videók tömege foglalkozik vele. Mégis, hiába ez a nagy információ dömping, nem lesz annyival jobb a párkapcsolatunk, amennyi lehetőségünk van javítani rajta. Vajon miért nem?

„Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.” (Robert Schwartz)
A napi taposómalomban hajlamosak vagyunk elsiklani apró, ámde lényeges dolgok felett. Nem tulajdonítunk nekik elég nagy jelentőséget, elfeledkezünk a bennük lévő erőről és az általuk kifejtett jótékony hatásról. És még csak a fejünkhöz sem kapunk, hogy már megint elfelejtettük, mert annyira megszoktuk nélkülük. Talán mert annyira nagyon egyszerűek.

„Amikor valami véget ér, egyben el is kezdődik valami más.” (Holly Goldberg Sloan)
Divat lett a filmeknél, hogy egyszerűen belecsapnak a lecsóba és csak a végén írják ki a film címét. Felmerül a kérdés, akkor mit néztünk eddig? Életünk során többször kerülünk olyan helyzetbe, amikor valamit befejezünk. A pillanatnyi lezáráson túl, ez számunkra valami végét jelenti, vagy valaminek a kezdetét?

„Az idővel nem érdemes harcolni. Az időt inkább hasznosítani kell, mint ahogy levegőt veszünk. Az idő, akárcsak a levegő, hozzánk tartozik. Nem az ellenségünk.” (Rubik Ernő)
Hogy állunk az idővel? Hadilábon. Általában olyan irreális megállapításaink vannak, mintha sosem lenne elég belőle. Vagy mintha nem mindig ugyanazzal a sebességgel telne. Tudjuk, hogy ezek csak szubjektív vélemények, érzések, mégis keressük az igazságukat. A tény, hogy sokunk szenved időszegénységben, azaz szabadidő hiányban.

„A gyerek játék közben tanul. És a legfontosabb, hogy megtanul játszva tanulni.” (O. Fred Donaldson)
A gyerekek szinte mindenből képesek játékot csinálni. Ez irigylésre méltó tulajdonság, eltanulhatjuk tőlük. A gyártók pedig szinte mindenből játékot csinálnak nekik. Ebben a túlkínálatban csak kapkodjuk a fejünket mennyi különféle eszköz áll a rendelkezésükre, hogy kielégítsék gyermeki vágyaikat. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a több nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobban lekötik magukat. A bőség zavara őket is ideje korán megkavarja. Pedig a jó játék nagyon, nagyon jó alapokat ad.

„Ha szerető családban nősz fel, humoros, józanul gondolkodó, a világra nyitott szülők mellett, nem szigetelődsz el, hanem egy meleg fészekben érzed magad.” (Dean Ray Koontz)
Számtalan bezzeg, ha tudtam volna élményünk van. Ezek egy része a gyerekekhez kapcsolódik. Néhány személyes tapasztalatot osztok most meg. Nem biztos, hogy mindenkinél egy, az egyben beválik, de talán használható ötletek melegágyai lesznek. Nem könnyű az élet a gyerekekkel, de ha kevesebbet stresszelünk, akkor jobban élvezzük velük a hétköznapokat is.

„Mindannak, amit tesz az ember, megvan a következménye mások és önmaga számára is.” (Peter Freund)
Képesek vagyunk nagyon slendrián módon bánni a következményekkel. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy tetteinknek van utóélete. Ez fakadhat megszokásból, de a felületességünkből és a felelőtlenségünkből is. A világ egyre nagyobb teret enged az átláthatóságnak, amely részeként, a cselekedeteink sem maradnak észrevétlenek.

„A kényelem a mai modern civilizáció legnagyobb drogja.” (Simonyi Balázs)
Komfortosak vagyunk. Csücsülünk a saját megszokott életünk rutinjában. Otthonosan mozgunk, lakályosan éldegélünk. Alapjaiban nincs semmi rossz abban, ha jól megvagyunk, de gyakran a kényelmes életmódunk az oka annak, hogy megrekedünk és nem haladunk tovább. Amíg ki nem mozdít valami.

„Az élet mindenkit kihívások elé állít, és mindenkinek magának kell rájönnie, hogy melyek ezek.” (Viktor Emil Frankl)
Egy rakás kihívásunk van. Vagy nevezhetjük őket gondnak, problémának, nehézségnek, kellemetlenségnek, kinek, hogy tetszik. Nélkülük unalmas és egyhangú lenne az életünk. Velük, ha nem is szórakoztatóbb, de mindenképp előrevivőbb társakra lelhetünk. Már, ha vesszük a fáradságot, hogy megismerjük őket igazából.

„Csak egy percig tudatlan, aki kérdez, de aki nem kérdez, egész életében az marad.” (Konfuciusz)
Az élet egy nagy kérdőjel. Mindannyiunk élete telis-tele van kérdésekkel. Olyanokkal, amelyekre tudjuk a választ, és olyanokkal, amelyekre nem. Sőt, olyan kérdéseink is vannak, amelyeket igazából meg sem fogalmaztunk, pedig nagyon kellene. Érezzük ezt, de nincs hozzá bátorságunk vagy megfelelő ismeretünk. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen kérdéseket teszünk fel és mit válaszolunk rájuk.