„Minden igazságoddal szemben van egy másik igazság: épp az ellenkezője! Nagy merészség kell kimondani azt, hogy nincs igazam!” (Müller Péter)
Az élet állandó harc. Legalábbis erre vagyunk berendezkedve. A gondolkodásunk, a mentalitásunk, egész kis korunktól fogva a neveltetésünk abból áll, hogy az egyiknek igaza van, a másiknak nincs. Valaki nyer és valaki veszít. Naná, hogy mi szeretnénk azok lenni, aki nyer. De valóban minden ennyire egyszerűen felosztható igenre vagy nemre? 

„Hogy válás történt-e, vagy szakítás, azt úgy lehet megérezni, ahogy egy zeneműnél is pontosan érzed, hogy befejeződött-e, vagy egyszerűen csak félbehagyták.” (Müller Péter)
A legtöbbünknek volt már része szakításban. De minden szakítás legrosszabbika a válás. Mire a válásig eljut egy kapcsolat, addigra mindkét fél sérül annyira, hogy a lezárás még nehezebb legyen. Akkor lenne szükség a legtöbb empátiára az érintettek irányába, amikor már teljesen kimerült a keret. A gyerek kifejezetten érzékeny pontja a történetnek. Mivel kell szembenéznie a család legkisebb tagjának? És miként segíthetünk neki ilyenkor?

„Hálás vagyok az új évekért és új kezdetekért. Alapvető szükséglete az embernek, hogy időnként újjászülessen.” (Richard Paul Evans)
Mindenre és semmire. A január a nagy belekezdések, belevágások ideje. Fogadkozunk, ígérgetünk és bizonygatunk. Valamivel később azonban, ha nem vigyázunk, nagy valószínűséggel ez is csak olyan év lesz, mint az előző, az azt megelőző vagy az azt megelőző. Pedig a lehetőség adott.

„A család az egyetlen horgony, amely megtart a hullámzó tengeren.” (Karen Hawkins)
Amikor a szeretteinkről beszélünk, a legtöbben a családunkra gondolunk. Azonban a család fogalma az elmúlt évszázadokban sokat változott, és a jelentése talán ma mozog a legszélesebb skálán. Olyan sokféle családdal találkozhatunk, hogy néha elbizonytalanodunk, milyen is ma egy igazi családmodell.

„A szeretet nem érzés, hanem egy bizonyos viselkedésmód.” (Gary Chapman)
Általánosan elterjedt nézet, hogy egyes dolgoknak könnyűnek kellene lennie. Mintegy magától működőnek, és ha nem megy, akkor valószínűleg nem az igazi. Az egyik ilyen terület a párkapcsolat. Tényleg eleve nagyszerűnek kell lennie egy jó viszonynak vagy tehetünk érte magunk is, hogy azzá váljon?

„Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap.” (David Viscott)
Karácsonytájt elkezd minden a szeretetről szólni. Mintha egyedül ekkor lenne fontos ez a valóban elemi érzelem. Könnyebb egy szentimentális időszakban ezt tolmácsolni az emberek felé. Most én is beállok ebbe a sorba. Bár inkább arról az oldalról, hogy mit nyújt a szeretettség, mit jelent, ha valakit szeretnek?

„A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.” (Robert Hunter)
Korunk egyik fő jelszava a változás. A rugalmasság és alkalmazkodóképesség, vagy a jó improvizáció és kreativitás csupa értékes tulajdonságok. De mit tehetünk, ha kissé nehézkesek vagyunk. A szokásaink határoznak meg minket, és ezek olykor nehezen felülírhatók. Márpedig a változás magában hordozza az új szokások felvételét. Hogyan támogathatjuk meg ezt a folyamatot?

„Az ajándék a szeretet, az elismerés és a tisztelet szava". (Jü Hua)
Jócskán benne vagyunk az adventi időszakban, itt a Mikulás és egyre közelednek az év végi ünnepek. Ilyenkor a gondolatok fő csapásiránya az ajándékozás, illetve céges oldalról az év végi jutalmak körül forog. Elmélkedjünk egy kicsit erről az ajándékozós és jutalmazós hangulatról. Milyen egy igazán jó ajándék?

„Ha elég messzire futsz önmagadba, olyan érzésekbe futsz bele, amelyekről sosem gondoltad, hogy megvannak benned.” (Emily M. Danforth)
A gondolkodó ember, mint kifejezés, igen találó. Hosszú idők alatt ez lett az emberiség egyik legkiemelkedőbb megkülönböztető jegye. Képesek vagyunk a gondolatok hullámain lovagolva a logika csónakjában evezve partot érni. Nem csoda, hogy sokáig lényegesen mostohábban bántunk az érzelmek értékekésével. Pedig nem kevésbé határoznak meg minket, mint az eszünk.

„Becslések szerint naponta mintegy hatvanezer különálló gondolat fordul meg a fejünkben. A valódi probléma az, hogy ugyanaz a hatvanezer gondolatunk van ma is, ami tegnap volt!” (Wayne Dyer)
Napjainkat kihívások tarkítják. Minden egyes megoldott gonddal, a fejlődésünk egy következő lépcsőfokára léphetünk. Gyakorlottá válunk az egyszerűbb gubancok kibogozásában, hogy ne állítsanak meg folyton folyvást a csip-csup zökkenők. És persze megküzdünk a nagyobbakkal is, mert ezek az igazi sorompók az életünkben. De vajon valóban sikerrel vesszük fel a kesztyűt ellenük? Tényleg mindig az a probléma, ami látszólag a probléma?