A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig

Miért mennek el?

A 6 leggyakoribb ok, amiért munkahelyet váltanak az emberek

„Az ember mindig találhat új állást. Új életet már nehezebben.” (Morton Freedgood)
emma-dau-1366269-unsplash.jpg
Mivel napjaink jó részét munkával töltjük, nem mellékes, hogy ezt milyen környezetben tesszük és ez milyen kedélyállapotot biztosít számunkra. Életünk során akár kétszer, háromszor is pályát módosítunk és munkahelyet ennél többször is váltunk. Egyesek sűrűbben mozgolódnak, mások ritkábban. Melyek a legelterjedtebb okai az álláshely változtatásnak?

Tovább olvasom

Mindannyian szerepeket játszunk

Az életben játszott különböző szerepeink megélése és értékelése

„Egy rosszul megformált szerep olyan, mint a beázás. Maradandó foltot hagy maga után” (Michael Keaton)
fatih-kilic-396794-unsplash.jpg
Az élet színházában mindannyian több szerepet játszunk egyidejűleg. Mint egy felkapott színész, aki délelőtt sorozatot forgat, délután szinkronizál este pedig színpadon áll. Mi is egy füst alatt vagyunk szülők, dolgozó emberek, diákok, sportolók, házastársak, meg ki tudja még kik. A lényeg mennyire tudatosan éljük meg ezeket a különböző szerepeket.

Tovább olvasom

Szülőként megérteni és megértetni

Miként javítsunk a gyermekünkkel folytatott beszélgetések minőségén?

„Amikor a felnőttek azt szeretik hinni, hogy a gyerekeknek mindig mindent pontosan meg kell magyarázni, mert csak akkor fogják megérteni az őket körülvevő embereket, eseményeket és összefüggéseket, olyankor rendre elfelejtik, hogy a gyerekek a hiányzó ismereteik hézagjait csak a saját tudásukkal képesek betömködni.” (Sándor Erzsi)
ana-francisconi-1436424-unsplash.jpg
A gyermeket és a szülőt egy világ választja el egymástól kommunikáció terén. Mintha nem is egyazon bolygón élnének. Először azért, mert a kicsinek az alapoktól kell mindent megtanulnia, később pedig a leválás miatti, önállósodási és lázadási törekvése miatt. Mi felnőttek pedig a saját gondolkodásmódunk mellett szinte sosem értjük meg őket. De jobban megérteni és megértetni egymást lehetséges. Csupán kis dolgokon kell változtatnunk.

Tovább olvasom

A rosszat látjuk, a jót észre kell vennünk

Miért tulajdonítunk nagyobb jelentőséget a negatív dolgoknak?

„Nehéz az élet pozitív oldalára összpontosítani. Egyetlen pillanatra valahogy sikerül elkapni ezt az illékony jószágot, de mire rendesebben megmarkolod, máris a negatív oldalát mutatja.” (Lauren Graham)
christian-sterk-218727-unsplash.jpg
Olyan érdekes, hogy a rossz dolgokat előbb és mindig észrevesszük, a jókért meg kell erőltetnünk magunkat. Akkor is, ha mindkettő egyaránt kiveri a szemünket, mert ott van előttünk. Hogy is van ez? A negatív közérthetőbb, mint a pozitív? Változtathatunk ezen a beállítódáson valamit?

Tovább olvasom

Mielőtt összebalhéznánk

8 tipp a vitás kérdések könnyebb lezárásához

"A vita elengedhetetlen az ismeretlen felé tartó folyamatban." Richard Feynman
henry-hustava-81799-unsplash.jpg
Folyton felmerülnek vitás szituációk. Miért nincs még kész a gyerek leckéje? A héten már negyedszer nem tud időben beérni a kolléga! Megint nem lett teljesítve határidőre egy megrendelés! Vitákra szükség van. A mindig mindenben egyetértés nem visz előre, megoldáshoz a konfliktusok vezetnek. Csak nem mindegy milyen módon. Nem mindegy, hogy valakit lenyelünk keresztbe, porig alázunk, vagy kultúrlényekhez méltón csörtézünk vele. Az előnyt az utóbbi verzió jelenti. Miként csökkenthetjük a sérültek és a sérülések számát a nézeteltérések során?

Tovább olvasom

Szülői útravaló

8 tulajdonság, amit a jövő gyermekeinek feltétlenül tudnia kell

„A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez.” (Rudi Westendorp)
ben-white-128604-unsplash.jpg
Akinek gyermeke születik, az onnantól, hogy egy apró teremtmény élete folytonos részévé válik, másképp nézi a dolgokat. Ekkor érezzük át milyen, amikor nem csak magunkért, de valaki másért is felelősséget kell vállalnunk. Felelősségünk pedig kiterjed arra is, mivel bocsátjuk majd útjára a nagybetűs életben. Míg a népmesékben elég volt hamuba sült pogácsát adni útravalóként, ma már más kerül a tarisznyába. Milyen tulajdonságokat érdemes fejlesztenünk, támogatnunk, hogy gyermekünk megállja a helyét az életben?

Tovább olvasom

Bánunk az emberekkel vagy bántjuk az embereket?

Hétköznapi helyzetek és viselkedések, amelyek nyomot hagynak a kapcsolatainkon

„Azok az emberek, akik csak a kalapáccsal tudnak jól bánni, minden problémát egy-egy szögnek látnak.” (Abraham Maslow)
petr-sevcovic-470566-unsplash.jpg
A legkülönbözőbb formákban kerülünk kapcsolatba az emberekkel. Igénybe veszünk egy szolgáltatást vagy mi szolgáltatunk, panaszkodunk vagy nekünk panaszolnak. Kommunikációnk mértékegysége az adott szituációból adódó elégedettség. Nem arathatunk mindig osztatlan sikert, de elérhetjük, hogy a másik jobban érezze magát. Megbecsült emberként, építő kapcsolatként élje meg a történteket. Mit érdemes elkerülni vagy éppen megtenni, amivel elérhetjük ez?

Tovább olvasom

Ez most jó nekem vagy nem?

Útmutató, hogy jobban megválasszuk mire van szükségünk és mire nem

„Az emberek sokkal inkább ostobák, mint gonoszak. Csak azt látják, ami közel esik hozzájuk, amit már most megszerezhetnek. Pedig ami közel van az mind olcsó, az a drága, ami még távol esik.” (Makszim Gorkij)
deanna-ritchie-227649-unsplash.jpg
Bármit elérhetünk. Mindent tálcán kínálnak, csak legyen elég pénzünk, bátorságunk, erőnk, időnk elvenni, amit szeretnénk. És ez utóbbi a fő kérdés. Hogy szeretnénk-e? Mert ebben a világban szinte bármi a miénk lehet, ám korántsem biztos, hogy az kell is nekünk.

Tovább olvasom

Visszatalálni egymáshoz

Miért kell újra és újra megújítani a párkapcsolatunkat?

„A szeretet olyan, mint a táplálék: nem lehet elraktározni - naponta többször magunkhoz kell vennünk.” (Gary Chapman)
hean-prinsloo-702745-unsplash.jpg
Érdekesen működnek az emberi kapcsolataink. Annyira állandónak vesszük őket, aztán elköltözünk, másik iskolába vagy munkahelyre kerülünk, megnő a távolság és elveszik a személyesség varázsa, elkezdünk távolodni egymástól. Párkapcsolat esetén még testileg sem kell eltávolodnunk egymástól, mentálisan így is képesek vagyunk fényévnyire kerülni valamikori kedvesünktől.

Tovább olvasom

Mindenáron nyertes

Valóban csak akkor vagyunk valakik, ha nyerünk?

„Vannak emberek, akik akármit csinálnak, mindenképp nyerni akarnak, még akkor is, ha olyan tevékenységről van szó, aminek általában nincs nyertese.” (Leila Sales)
boris-stefanik-119217-unsplash.jpg
Nyerni, győzni, ezek korunk legszebben csengő szavai. Mindenki nyerni akar. Ezért jött erre a világra. Lassan úgy tűnik, nem csak a hivatásos sportolók, de a bölcsődébe járók is csak versenyeznek egymással, hogy ki a jobb, a legjobb, az egyetlen. És ehhez mindannyian örömmel asszisztálunk. Az élet egy nagy végeláthatatlan verseny, ahol mindenki egyszerre résztvevő és szurkoló is.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása