„Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit.” (Karinthy Frigyes)
Agyunk az egyik legkomplexebb szervünk, a maga több milliárd idegsejtjével és azok további kombinációival. Kezdetben az emberi agyat csupán az eltávozottakon elemezhette, kutathatta, boncolgathatta a tudomány. Ezért anatómiailag feltérképezhettük ugyan, de a működése sokáig nagy rejtély maradt. Csupán az elmúlt évtizedekben, az olyan digitális képalkotó eljárásoknak, mint az MRI vagy a CT, köszönhetően kezdhettük el megfigyelni az elő szürkeállományunk funkcionalitását. Így nyerhettünk betekintést abba, hogy agyunk mely területei, miért felelősek. Egyben tanulmányozhattuk, hogy a két nem agytevékenysége mennyire eltérő. Nagyon.

„Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk - legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom - csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.” (Csíkszentmihályi Mihály)
Ha nekünk szegezik a kérdést, hogy vannak-e céljaink, akkor a legtöbben kapásból rávágjuk, hogy igen. De ha bele kellene menni a részletekbe igencsak hebegnénk, habognánk. Meglepő, hogy milyen sokaknak vannak mondvacsinált, hamis céljaik. Olyan célkitűzések, amelyek egyáltalán nem is az övék, egy cseppnyit nem érzik a sajátjuknak, csak valahol rájuk ragadt, mint bogáncs a zoknira. Lehetséges a valódi utunkat járni?

„Ki emberebb - ki istenebb a másiknál? Férfi? Nő? Egyik se? Mindkettő? Egyik? Melyik? Sejtettem, hogy ember nincs is - csak férfi van és nő.” (Karinthy Frigyes)
Ma igazi mozgalommá vált a nemek egyenjogúsítása. Helyes, legyünk egyenrangú felek az élet különböző területein. De azt el kell fogadni, ha tetszik, ha nem, hogy egyenjogúak vagyunk (leszünk reméljük) de nem egyformák. Akinek efelől kétsége van, az emlékezzen rá, hogy a férfiak vajmi kevés eséllyel fognak gyermeket szülni.

„Tudod, milyenek a gyerekek. Mindig azt hiszik, hogy ami rossz, arról ők tehetnek. Azt gondolják, ha rosszul érzik magukat, akkor rosszak.” (Feldmár András)
Mindenről van egy kép a fejünkben. A gyerekekről is. Vagyis van egy kép a fejünkben, hogy milyennek kéne lenniük az ideális csemetéknek. Rendszerint ez az illusztráció köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ezért mi minden a bennünk lévő ideáltól való értérés esetén megbélyegezzük a kölyköt, hogy rossz. Nem feltétlenül rossz, de az tény, nem a mi felnőtt elvárásainknak megfelelően viselkedik. Ez viszont természetes. Nekünk pedig meg kellene tanulni gyermekként kezelni őket.

„Ha úgy tekintünk az oktatást, mint felkészülést valamire, ami majd a jövőben történik, megfeledkezünk arról, hogy az ember életének első tizenhat-tizennyolc éve nem valami próba egy majdani előadáshoz. A fiatalok élete most zajlik.” (Sir Ken Robinson)
Az iskolának legfőbb feladata nem a tudás megszerzése, hanem a tanulás megszerettetése kéne, hogy legyen. Ezzel szemben igyekszik a diákra az ismereteket ráerőszakolni. Ráadásul olyasmiket, amelyek jó része felhasználatlanul az enyészeté válik. Iskolarendszerünk egyike a legrugalmatlanabb intézményeknek. Maradi, nehézkes és bőven rászorul már a valódi reformokra, az alapoktól való újra gondolásra.

„Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.” (Lucy Maud Montgomery)
Még a legmagányosabb ember sem mentes mások befolyása alól. Hiába véljük, hogy egyedül vagyunk, ha ez szociális szempontból igaz is, nem remeteként élünk, és világunk ezernyi arca naponta a mi orcánkba bámul. És ezek a tekintetek alakítanak minket olyanná, amilyenek vagyunk. Akár passzívan, akár aktívan veszünk részt az életnek nevezett játékban, elidegeníthetetlenül a részei vagyunk. Hogyan tehetünk magunkért többet?

„A kreativitás alapvetően emberi tulajdonság, és magában hordozza az alternatív látásmódok, gondolkodásmódok és cselekvések biztos ígéretét.” (Sir Ken Robinson)
Mindenhez kreativitás kell. Hogy megvalósítsuk egy tervünket, beleférjünk az adott büdzsébe vagy többlet forrást találjunk a megvalósításhoz. Hogy megtervezzük a nyaralás emlékezetes programjait. De még ahhoz is kreatív logisztikai érzék szükséges, hogy bepakoljunk egy családnyi koffert a csomagtartóba. A mindennapi életünk szerves része az alkotó erő. Miként serkenthetjük jobb munkára alkotó felünket?

„Igaz barát az, aki előtt hangosan gondolkodhatom.” (Ralph Waldo Emerson)
A beszélgetés jelentősége nem merül ki az információ átadásban. Ez a legszimplább felhasználási módja. Ezen túlmenően érzelmeket közvetítünk, befolyásolunk, fejlesztjük a társas kapcsolatainkat és egyben egyengetjük, ápoljuk a lelki életünket is a társalgással. Ez utóbbi szempontjából nagyon is lényegi, hogy kivel és mit osztunk meg a környezetünkben. Van bizalmas baráti kapcsolatunk? És miért fontos, hogy legyen módunk meghitt beszélgetést folytatni?

„Világképünk hiedelmeink, előítéleteink összessége, nem pedig értékítélet arról, kik vagyunk.” (Seth Godin)
Problémáink egyik fő forrása az önképünk. Az kép, amelyet felállítunk magunkról, hogy milyenek vagyunk. És épp ez a bökkenő, hogy a legtöbb esetben a mentális ábrázatunk a milyenek vagyunk kérdésre felel, és nem a kik vagyunkra. A kettő közti különbség okozza a belső vívódásainkat.

„A szavak társalgássá válnak, és akivel társalog, annak társává is válhat az ember.” (Pierre Franckh)
Amikor a beszéd megjelent az emberiség történelmében lényegesen tágabb terünk lett arra, hogy megértsük egymást, illetve megértessük magunkat a többiekkel. Oly sok év távlatából, valahogy úgy tűnik, ez még a mai napig sem jár mindig sikerrel. Nem élünk a szavakban rejlő valódi lehetőségekkel vagy éppenséggel nem megfelelően élünk velük. Milyen is a pozitív kommunikáció?