„Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk - legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom - csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.” (Csíkszentmihályi Mihály)
Ha nekünk szegezik a kérdést, hogy vannak-e céljaink, akkor a legtöbben kapásból rávágjuk, hogy igen. De ha bele kellene menni a részletekbe igencsak hebegnénk, habognánk. Meglepő, hogy milyen sokaknak vannak mondvacsinált, hamis céljaik. Olyan célkitűzések, amelyek egyáltalán nem is az övék, egy cseppnyit nem érzik a sajátjuknak, csak valahol rájuk ragadt, mint bogáncs a zoknira. Lehetséges a valódi utunkat járni?

Milyen a cél? Tisztázzuk az elején, az igen rövid távú cél, hogy a hétvégén befejezem a trónok harca utolsó évadát. Pontosabban nem is cél, csak valami határidőhöz kötött elfoglaltság. Kivéve amennyiben előtanulmányt végzünk, mert mi írjuk a sorozat előzményét. Az igazi cél lehet rövidtávú, erre az évre vonatkozó, 6-12 hónapos. Lehet közép távú, az elkövetkező néhány évre vonatkozó, lehet hosszútávú, mondjuk az előttünk álló 10 éves intervallumhoz tartozó, és lehet egy életre szóló. Az utóbbi az a volumen, amit talán nem is sikerül maradéktalanul beteljesíteni, de az örökségünk részévé válik mindaz, amit megvalósítottunk.

Tömegcél. A legkényelmesebb azokat a célkitűzéseket magunkévá tenni, amelyekért mások is hajtanak a környezetünkben. Ház, autó, pénz, utazás, család és hasonlók. Azonban ezek tömegcélok. Nem a belsőnkből fakadnak ezért korántsem biztos, hogy hajlandók vagyunk küzdeni értük. És ha el is érjük őket, hiába, mert a számunkra semmilyen jó érzést, megelégedettséget nem jelentenek. Nem fontosak nekünk, csak asszimilálódunk a miliőnk igényibe. Ezzel biztosítottuk a beilleszkedésünk a szélesebb rétegek közé. Megnyugodhatunk. Vagy ellenkezőleg.

Biztonsági játék. Bebiztosítjuk magunkat, hogy ne tudjunk mellé nyúlni. Egy társaságban ezekről a dolgokról lehet beszélgetni, mert mindenki ezeket akarja. Legalábbis ezt gondoljuk és megértő fülekre találunk, hisz a nagy többség hasonlóan vélekedik. Sokkal furább szemmel néznének ránk, ha egy új környezetbarát növényi alapú üzemanyag felfedezéséről áradoznánk. Ezt meghallva leginkább az "Az jó, iszunk még valamit?" megjegyzés kíséretében kezdenének el körbe tekingetni beszélgető partnereink. Ez formabontó, nem szokványos, nehezebb azonosulni vele. Mi pedig szeretnénk elkerülni a különcséget.

Kell egy kis őrültség. Márpedig csinálnunk kell valamit, ami különleges, ami más. A cél eleve egy tevőleges dolog. Mozgásba kell hozzon, mozgásban kell tartson, mert csupán az aktív cselekedetek juttatnak el A-ból B-be. Az előre vivő vágyak cselekvésre ösztökélnek. Egy kipárnázott fotelből nem igen érhetünk el semmit, a távkapcsolón kívül. A jó cél eredményeképpen többek leszünk. Az út során, a sikerek során, míg megvalósítunk, megváltozunk. Teszünk valamint magunkért, a közegünkért, a világért. Nagy szavaknak tűnnek, de a legapróbb ötlettel, találmánnyal, humánus hozzáállással rögvest változtathatunk az emberek életén, így a miénken is. Amint J.R.R Tolkien mondta; „Más a szándék és más a tett.”

Tűzbe hoz. Ami érdekel, az felspanol. Végtelen egyszerű példa a napi munkában megfáradt lány története, aki alig várja már, hogy otthon a vacsi után bezuhanjon az ágyába, az álmai földjére. Ám váratlanul csörög a telefonja és a legjobb barátnője hívja el egy szuper buliba. A fáradtság egyből tovaszáll, a lány felkapja a legdögösebb ruciját és hajnalig nyomja a táncot. Akit belülről éget a vágy, az fáradhatatlan. Azt szenvedély fűti, gyakran elfelejt enni, inni, aludni. Nem energikus, hanem ő maga a színtiszta energia.

Hibaszázalék. Tehát próbáljuk ki magunkat. Új ötletek, új tevékenységek, új készséges, új területek, amelyeket meghódítunk. És a hibák? Tutira bukunk is, de ez rendben van. Ne legyen ez a visszatartó erő. Gondoljunk rá, az emberiség azért tart ott, ahol, mert bizonyos személyek elég bátrak voltak a jó hírüket, a reputációjukat kockára tenni és kísérletezni. Szeméthalomként heverő csupa elhullott kudarc szegélyezi azt az ösvényt, amelyen a tudományos felfedezések, technikai vívmányok, gyümölcsöző vállalkozások születnek. Minden sikerre tucatnyi sikertelenség jut. Gyűjtsünk belőle mi is jó adagot, és közben ismerjük meg a siker ízét is.

Őszinteség. Nem könnyű megtalálni igaz valónkat. Sokszor mi magunk sem tudjuk mit akarunk. Egyrészt mert nem szánjuk rá az időt, hogy kiderítsük. Ez gondolkodást jelent, különböző dolgok kipróbálását, valamint a kíváncsiságunk kielégítését. Így jutunk el oda, ami valóban érdekel minket. Másrészt pedig nem vagyunk őszinték. Szégyelljük vagy féljük a vágyainkat. Magunknak sem valljuk be őket. Félünk, hogy nem valósulnak meg, nem vagyunk elég jók, okosak, szépek, stb. Vagy szégyelljük, mert úgy gondoljuk nekünk még csak gondolni sem szabad ilyesmire. Inkább magunk előtt sem vállaljuk fel, mert hát, hogy jövünk mi ehhez? Az őszinteség alapvetően lényeges a célállításhoz. A céljaink által válunk azzá, akik lenni szeretnénk vagy akik lehetnénk. És, ha nem merünk azzá válni, akkor egy élet hazugsága áll majd mögöttünk. Vagy egy hazug életút.

Amikor elégedettek vagyunk, úgy véljük a lehető legjobb helyen, időben, társaságban, kapcsolatokban, karrierben vagyunk, akkor egy ilyen témájú cikk nem hozzánk szól. De ha van még mit alakítani az előnyünkre, akkor kezünkben a hatalom. A célállítási stratégiák kizárólag azoknak működnek, akik tisztában vannak önmagukkal. Akiknek nem mások mondják meg, mit kéne elérniük. Akik nyíltan képesek a vágyaikat kifejezni, azokat felvállalni és harcolni értük. Csak így szabadulhatunk meg a mondvacsinált céljainktól, és fedezhetjük fel a mélyen bennünk szunnyadó valódi vágyainkat. Ahogy azt Frank Herbert is megfogalmazta; „A fejünkben hordozzuk célunkat. Hordozd te is vigyázva, ha a birtokodba kerül.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor csatlakozz az oldal követői közé.

Fotó: Alex Radelich, Unsplash