„Nem ritka, hogy az emberek egy negatív élményből pozitív következtetésekkel kerülnek ki.” (Sylvain Neuvel)
A pozitív életszemlélet gyakran igen elutasító minden negatív történéssel szemben. Eluralkodik rajtunk a mindent felülíró optimizmus, és nem engedünk a pesszimista csábításnak. Ebben van is valami, hisz fókuszáltság tekintetében nem hagyjuk magunkat kizökkenteni. Zavartalanul koncentrálhatunk az elérendő terveinkre, ezzel is beindítva egyfajta pozitív vonzási spirált. De ettől függetlenül a negatív hírekben, eseményekben, történésekben van érték. Nem is kevés. Lássuk!

„A múltban a család összetartozása azon alapult, hogy közösen hozták létre azokat a dolgokat, amelyekre a családnak szüksége volt, míg manapság a család tevékenysége abból áll, hogy együtt fogyasztanak bizonyos javakat.” (Bruno Bettelheim)
Milyen sokat változott az anyák helyzete az elmúlt években. És az apáké is. Meg a gyerekeké is. Alapvetően a családban betöltött szerepeink nagyon sokban átalakultak. Ám még mindig a fő csapásvonal, amely mentén a családunk hosszútávon működőképes lehet, egymás tisztelete és szeretete. Ha ezekre az állandó értékekre fűzzük fel a családi kapcsolatainkat, akkor ebben a változó környezetben is időtálló és boldog kis családi életünk lesz. Miben változott, változik meg a szülő és a gyermek helyzete, viszonya?

„Az ember azt utálja legjobban a másikban, amit önmagában se szeret.” (Laurell Kaye Hamilton)
Tuti van a környezetünkben olyan figura, akitől szabályosan rosszul vagyunk. Nem bírjuk látni sem. Amikor a hangját meghalljuk azzal ki lehet kergetni minket a világból. Elgondolkodtunk miért idegesítenek minket oly nagyon? Az ő hibájuk, hogy ennyire szörnyűek? Valóban elviselhetetlen arcok, akiket senki sem szeret? Mit tanítanak nekünk ezek a kapcsolatok, személyek? 

"A bizalom nem azt jelenti, hogy bízunk abban, hogy valaki nem fog hibázni, hanem azt, hogy akkor is bízunk benne, ha valamit elront." (Ed Catmull)
Amikor bizalomról beszélünk, akkor egyfajta érzelmi biztonságot és elkötelezettséget értünk alatta. Olyan viszonyt, amely megadja a lehetőséget, hogy maradéktalanul kibontakozhassunk, egyenrangú felek legyünk, értékelt partnerek. Amikor sikerül létrehoznunk ezeket a kapcsolatokat, akkor válunk igazán eredményessé a munkában, vagy akkor leszünk hatékonyan működő csapat. Nézzük, miben mutatkozik meg ez bizalmi légkör.

„Az olvasással tudást halmozunk fel az agyunkban, de sajátunkká az csak a gondolkodás révén válik.” (John Locke)
Nem megtanulni olvasni a nagy szám, még ha tudom, hogy egyeseknek van ezzel kihívása, hanem egy életen keresztül könyveket bújni. Beszélhetünk az olvasás fontosságáról és arról is, mit olvassunk. De közelíthetünk arról az oldalról is, hogy az olvasásnak vannak olyan hozadékai, amelyek túlmutatnak egy adott olvasmányon. Egy nagyobb folyamat részeként teremtenek értéket bennünk és emelik magasabb szintre az életünket. Ha élünk vele, a következőkre bizton számíthatunk.

„Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.” (Anatole France)
Unásig emlegetett amerikai tézis, hogy ne adjuk fel az álmainkat. Mégis számtalanszor úgy látjuk, hogy csak egy helyben topogunk, és nem jutunk előbbre. Vannak álmaink, vágyaink, de valahogy nem tudunk révbe érni. Mielőtt kétségbe esnénk a céltudatosságra vonatkozó képességeinkkel kapcsolatban, néhány dolgot gondoljunk át.

„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” (Fekete István)
Minden időszaknak megvannak a divatos pihenőhelyei. Tengerpart, síelés, exkluzív külföldi utazások, egyre több hely érhető el a nagyközönség számára, és ha tehetjük éljünk is velük. Most azonban egy kicsit a természetközeliség mellett kampányolnék. Ennek az erősségeire hívnám fel a figyelmet. Mivel gazdagodhatunk egy ilyen kikapcsolódás által?

„Az agy a tudatos koncentrálás tekintetében fix kapacitással rendelkezik, amelyet nem lehet növelni vagy csökkenteni, csak azt tudjuk eldönteni, hogy mire fókuszáljunk.” (Jo Marchant)
A figyelmünk gyakorta elkalandozik. Van, hogy csak úgy elrévedünk a semmibe, kizárva a külvilágot elmerülünk a gondolatainkba, és időnként olyankor is, amikor éppen erősen fókuszáltnak kellene lennünk. És persze az is előfordul, bármennyire igyekszünk is, hogy elkerüli valamilyen lényeges infó a figyelmünket. Nem ok nélkül történik mindez, és van módunk változtatni rajta. Lehetünk figyelmesebbek, összeszedettebbek, csak ismernünk kell a működésünket.

„Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltűnődünk, vajon hová tartunk.” (Dan Millman)
Gyermekkorunk egyik nagy visszatérő szülőktől elhangzó figyelmeztetése a "magadnak tanulsz" kifejezés. Ez alapból rendben is van, de vajon valóban magunknak tanulunk, illetve csinálunk meg bármit is vagy nem? Mi vagy ki határozza meg a tetteinket, a céljainkat? Mi magunk vagy mások? Nekünk van elvárásunk vagy velünk szemben támasztottak elvárásokat?

„Ne várjuk se magunktól, se párunktól, hogy mindig ugyanaz maradjon, hanem fogadjuk el, hogy társunk bármelyik pillanatban meglephet minket, sőt mi magunk is meglephetjük magunkat azzal, hogy meg tudunk változni.” (Jorge Bucay)
Több filmben is találkozhattunk már kettős személyazonosságú figurákkal, aki így próbálták meg leplezni a titkos identitásukat. Mondjuk az idilli családi miliő csak fedősztori a hiper-szuper titkos ügynöki hivatás álcázására. Aztán persze a leggyakrabban kiderül, hogy a hűvös és rideg gyilkológép sokkal érzőbb lélek, mint aki képes lenne feláldozni a szeretteit. Nem ilyen szélsőségekre gondolok, hanem sokkal kézenfekvőbbekre. Amikor két ember együtt él a szeretet jegyében, akik mindketten úgy vélik, ismerik a másikat, és aztán kiderül, hogy mégsem. Rengeteg konfliktus forrása, hogy azt hisszük ismerjük a párunkat. Miért alakul ki ez a téves megítélés és hogyan oldhatjuk fel?