"Óriási különbség van változás és fejlődés között. A változás esetleges, míg a fejlődés szándékosságot feltételez: egy bizonyos cél felé halad." (Gary Chapman)
Állítsunk célokat, halljuk úton útfélen. Tartalmasabbá és értékesebbé válik az életünk általuk. De csak akkor, ha el is érjük őket, különben csak nyomasztanak. Az elérésükhöz túl azon, hogy megfontoltan kell kitűznünk őket, nem árt néhány alapelvet szem előtt tartanunk. Ezek már a tervezés szakaszában nagyban segítik, hogy valóra váljon, amit szeretnénk. Szóval, milyen is a jó cél?

„Ahhoz, hogy boldog legyél egy férfival, teljesen meg kell értened és egy kicsit szeretned kell. Ahhoz, hogy boldog legyél egy nővel, nagyon kell szeretned, de ne próbáld teljesen megérteni őt.” (Helen Rowland)
Beszélgetni a párunkkal egy dolog. Úgy beszélgetni, hogy az mélyítse a kapcsolatunkat, teljesen más tészta. Ismernünk kell magunkat és meg kell ismertetnünk a másikkal is, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz. Ez egy nehéz ügy, mert teljes odafordulást és bizalmat igényel a másik felé. E nélkül viszont kiüresedhet a kapcsolatunk. Hogyan oszthatjuk meg jobban a gondolatainkat egymással?

„A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az bátor, aki a félelem ellenében és ellenére is képes cselekedni, kilépni az ismeretlenbe, legyőzve a félelem keltette ellenállást.” (Morgan Scott Peck)
Az ember örökösen elégedetlen. Ez mozgat minket évezredek óta. Valamin változtatni, valamin javítani, valamit felfedezni. Ez a belső hajtóerő teszi lehetővé, hogy az emberiség újra és újra kilépjen az árnyékból és fejlődjön. És sokunk életében eljön a pillanat, amikor maga is elégedetlenné válik. Vagy legalábbis megérett benne a döntés a változásra, változtatásra. Mire van szükségünk, hogy kiemelkedjünk a tömegből?

„Ha a körülmények igazságtalan voltára összpontosítasz, akkor szüntelenül másokkal fogod összehasonlítgatni magad ahelyett, hogy megbecsülnéd saját különleges egyediségedet.” (Cherie Carter-Scott)
Jó dolog mentort választani, példaképet találni. Még jobb, ha a nyomdokain haladva eredményeket érünk el. Mégis a másokhoz való állandó hasonlítgatás kifejezetten egészségtelenné válhat. Nem csak megrekeszt minket, de az élet legkülönbözőbb területein is lebonthatatlan gátakat húz elénk. Miért nem ítéljük meg magunkat helyesen, amikor másokhoz viszonyítunk?

„Vajon miért van az, hogy annyira sietünk feltápászkodni, amikor elesünk? Hiszen akár fekve is maradhatnánk, hogy pihenjünk egy kicsit.” (Max Eastman)
Itt a nyár, az önfeledt lazítás ideje. Tegyük a szívünkre a kezünket, szoktunk pihenni? De úgy igazából. Nem arra gondolok, hogy elmegyünk-e nyaralni, kirándulni, inkább arra, hogy el tudunk-e szakadni a hétköznapi valóságunktól. Le tudjuk rakni a telefont, az állandó elérhetőséget és átadni magunkat a relaxálásnak? Ha nem, akkor miért nem tudunk kikapcsolni? Mondjuk az alábbiak közül valamiért?

„A megtérülés egyik legszebb formája a vásárlónk elégedett mosolya. Ez a mosoly nagyon sokat ér: az elégedett vevő vissza fog térni hozzánk, és valószínűleg nem is egyedül.” (Ray Kroc)
Sok időt, energiát, pénzt ölnek a cégek abba, hogy megszerezzenek egy-egy új ügyfelet. Közben ott ülnek a saját ügyfélkörükön, amelyre jóval kevesebb figyelmet szentelnek. Pedig ők már egyszer bejöttek az ajtón és valamiért maradtak. De nem lesz ez mindig így. Ha nem kezeljük őket helyesen, nem ápoljuk velük a kapcsolatot, akkor előbb utóbb kisétálnak azon az ajtón. Mi az, ami nem csak bevonzza őket, de bent is tartja?

„Mindenki természet szerint ahhoz vonzódik, aki hasonló hozzá.” (Platón)
Hasonló a hasonlót vonzza tartja a mondás. Mert könnyebben szót értenek egymással és az azonos érdeklődés, értékrend jó alapot nyújt a hosszútávú kapcsolat kialakítására. Ám számos előnye van a mindennapokban is, ha hasonulással megtaláljuk az utat a másik felé. Hogyan tegyük ezt, és mit kaphatunk tőle?

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” (Szent István)
Egy olyan fogalomról van szó, amely a fejekben gyakran félreértelmezett. Nem tévesztendő össze az alázással, az alázkodással vagy a meghunyászkodással. Nem egy alárendelt vagy alávaló viszonyt fejez ki két ember között. Valójában az alázat egy igen fontos tulajdonság, ha a kapcsolataink mibenlétéről van szó. A tisztelet, a megbecsülés prezentálásának egyik csalhatatlan jele. És nem csak az emberek irányába, hanem a saját magunk felé is.

„Vannak csapatok, amelyek tagjai remekül kijönnek egymással, de a csapat mégsem jut sehová, mert ahhoz a jó hangulatnál többre lenne szükség. Mégpedig arra, hogy a közös célok elérése érdekében a megfelelő feladatokon dolgozzanak a megfelelő módon és a megfelelő időben. Teljesíteniük kell, és ehhez csapatmunkára van szükség.” (Henry Cloud)

Manapság sok szó esik a hatékony csapatmunkáról. Rengeteg helyen előfeltétel, hogy az ember jó csapatjátékos legyen. És számos igazolást nyert már, hogy többen többet érnek el, mint egymagukban. Még egy ezeréves klasszikus mondás is utal rá, mely szerint egy fecske nem csinál nyarat. De vajon miért oly nehéz egyeseknek az együttműködés, és milyen előnyöket tartogat, ha mégis elsajátítjuk ezt a képességet?

„A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás. A szerelem tragédiája a közömbösség.” (William Somerset Maugham)
Olyan körülményes megtalálni életünk párját. Aztán egyszer csak találkozunk egy istennel vagy istennővel, és megváltozik az egész világ. Egymásnak teremtettünk, és ez a csoda bejárja az egész lelkünket. Nincs nálunk boldogabb ember a világon. Egy ideig. Mert aztán a kezdeti erdőtüzet felváltja egy apró parazsacska, amely olyan, mint egy nedvesebb gyufa, néha alig tudjuk meggyújtani. Valami elmúlik és ezt mi ezt úgy éljük meg, hogy amortizáljuk a szerelmünket. Miért vágunk bele új kapcsolatba a régi tüzesítése helyett?