„Az élethossziglani párkapcsolat, egyedül annak van jelentősége. Együtt élni nap nap után, s nem együtt hálni egyszer vagy kétszer.” (David Herbert Richards Lawrence)
Mennyiségi vagy minőségi idő? Melyiket tegyük bele a párkapcsolatunkba, a családi életünkbe? A vélemények radikálisan megoszlanak arról, hogy melyik a jobb választás. Sokat együtt lenni a párunkkal vagy inkább kevesebbet? Ássuk bele magunkat ebbe a kérdésbe egy kicsit. Vegyük szemügyre mennyire értékes befektetést jelent az idő, amit egymással töltünk.

„Mindig azt hiszed, sebaj, majd holnap. De a holnap nem jön el, mindig csak ma van - a végenincs mai nap.” (Dmitry Glukhovsky)
A halogatás a vérünkben van. Akár tetszik, akár nem, ez tény. És ennek van pár jellemző megnyilvánulása, amelyet, ha felfedezünk magunkon, akkor tudhatjuk, most épp tologatunk valamit. A halogatással pedig egy dolgot érünk el: semmit. Megteremthetjük vele az állóvizünket, a pocsolyánkat, amiben aztán kedvünkre lubickolhatunk. Ismerjük fel, ha mélyen belemerülnénk a dagonyánkba, és kecmeregjünk ki belőle, mielőtt elsuhanna mellettünk az egész életünk. Az alábbi ismérvek nagyban árulkodnak mennyire vagyunk fogékonyak erre a visszahúzó szokásra.

„Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.” (Jamamoto Cunetomo)
Azok a fránya határidők. És persze a betartásuk. Egy valódi mumus a hétköznapokból. Nem elég csak dolgozni, még a határidőkkel is számolnunk kell. Minden időre kész legyen. Rosszabb esetben mindenkinek minden azonnal kell, így lehetetlen a teljesítéseket tartani, ütemezni. Nagy kihívás ez, azonban kis megfontoltsággal megoldhatjuk a rendezettséget. Pár pont, ami segíthet tartani magunkat a vállalt kötelezettségeinkhez.

„Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát, még nem jött rá, milyen értékes az élet.” (Charles Darwin)
24 óra. Mindenkinek ennyi áll a rendelkezésére. Viszont nem mindannyiunknak elég. A jó időbeosztás kincset ér. Ahogy az is, ha némi többlet időre tudunk szert tenni. Ezt néhány szimpla trükkel megtehetjük. Persze a gyakorlatban nem hozunk létre 25 órás napokat, mégis mindenképp könnyíthetünk a zsúfoltság érzetünkön, és felszabadíthatunk időt. Mondjuk a következőkkel.

„Ha egy cég rosszul bánik velünk, még ha nem is emlékszünk az eset pontos részleteire, akkor is rossz érzéssel gondolunk vissza rá.” (Daniel Oppenheimer)
A legtöbbünk nem egyedül dolgozik, hanem másokkal csoportosan. A munkahelyek jó része nem remetelyuk. Ezért ki kell alakítanunk egy arra érdemes kultúrát, amivel a leghatékonyabban tudunk közösen dolgozni. Úgy, hogy közben a partnereink a legszínvonalasabb szolgáltatást kapják, egyben pedig a legoptimálisabb képet közvetítsük a külvilág felé magunkról. Mindez kézenfekvő lenne, ám erőfeszítés és koncepció nélkül nem megy. Mégis nagyon kevés vezető foglalkozik azzal, hogy segítsen az emberinek megérteni és megteremteni ezt a miliőt. Milyen alapokra is van szükségünk ehhez?

„A bűntudat jó! A bűntudat segít, hogy ne tévelyedjünk el, mert a viselkedésünkről ad visszajelzést.” (Brené Brown)
A bűntudat a lelkiismeretünkkel együtt a két nagy belső ellenőrünk. Igaz mindkettő inkább utólag lép működésbe, a dolgok megtörténte után, de biztosak lehetünk benne, hogy felügyelnek. Így a bűntudat önmagában, akár hasznos is lehet. Kis mértékben önkontroll, nagy mértékben azonban sorsunk megkeserítője. Képes lebénítani, megállítani, és ami rosszabb az önbecsülésünket elpusztítani. Mit kezdjünk vele, hogyan álljunk hozzá és miként kezeljük?

„Nem problémamegoldó vagy elméletet kidolgozó gépek vagyunk, hanem emberek. A személyes kapcsolat, a nem szakmai beszélgetések, a közös ebédek a szakmai együttműködést is hatékonyabbá teszik.” (Márki László)
Van, akinek könnyű és van, akinek nehéz szóba elegyednie az emberekkel. Egyeseknek a zsigereiben van ez a képesség, másokat kiver a víz, ha társalogniuk kell ismeretlenekkel. De körbe nézve a világban, azt látom, hogy mindenkinek jót tesz a kapcsolatrendszeri vérfrissítés. Tulajdonképpen mind idegenek vagyunk egymásnak, míg meg nem ismerkedünk. Ez a legtöbbször egy „helló”-val kezdődik és időnként igényes hosszútávú barátságokkal végződik. Kicsit merüljünk el a beszélgetések elindításában.

„A közhely, részben megszokottsága, részben igazságtartalma miatt, sokaknak legalább akkora öröm, mint másoknak az új igazság felfedezése.” (Bodor Pál)
Félmondatok, bölcsességek, okosságok, amelyek rámutatnak a boldogság, az őszinteség, a család, az emberség, a szeretet fontosságára. Egyszerű mondatokba csomagolt életvezetés, amely nagyon jól hangzik mégis oly üresen cseng manapság. Sokkal inkább illetjük őket maró gúnnyal napi közhelyek vagy bullshit generátor címkével. Joggal vagyunk cinikusak velük szemben? Vajon van-e igazságtartalmuk? És elérhetünk velük valamilyen hatást vagy csupán ellenérzést és azt, hogy elengedjük a fülünk mellett?

„Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad.” (Deepak Chopra)
Minden kapcsolatunknak szüksége van a megfelelő stabil és kiegyensúlyozott háttérre. Ez rendszerint a másik iránti bizalomból fakad. Az intim szféránkban, társként, szülőként, ezt az érzelmi biztonság képes megadni. Óriási belső igényünk van erre érzületre. Ez határozza meg mennyire telnek nyugalomban és harmóniában a napjaink. Mikor mondhatjuk el, hogy érzelmileg biztonságban vagyunk? Az alább felsoroltak megléte eljuttathat minket ebbe a helyzetbe.

„Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy egyre kevésbé azonosítsd magad a címeddel és pozícióddal, de annál inkább a cégedért és a csapatodért való erőfeszítéseiddel.” (John C. Maxwell)
Előléptetés. Olyan zene füleinknek, amelyre a legtöbben a szívesen táncra perdülünk. A vele járó alapvető jellemzőkkel tisztában vagyunk: jobb pozíció, több juttatás, magasabb fizetés, több felelősség, hosszabb munkaidő, nagyobb nyomás. De az emberekkel való kapcsolatunkban csak részben mutatkozik meg ennyire láthatóan a változás. Szeretnénk azt hinni, hogy nem változnak a viszonyaink velük kapcsolatban. De ezt csak szeretnénk, mert nem így lesz. Tekintsük át mire számítsunk ilyen helyzetben, az embertípusoktól kezdve, az informáltságunkig.