„A szeretet a féltékenység súlya alatt könnyen változik gyűlöletté!” (Agatha Christie)
A legtöbbünknek volt már dolga vele. Ha a lelkünk mélyébe nézünk, fel tudunk idézni olyan emléket, amikor féltékenyek voltunk valamire, valakire. Mások sikerei, a párkapcsolatunk, az élet különböző területein szembesülhetünk irigy énünk felszínre törésével. Most leginkább a privát szféránkra koncentrálunk ezzel a témával. Honnan fakad ez az érzés bennünk és hogyan vehetjük elejét, hogy elhatalmasodjon rajtunk és mérgezze a kapcsolatunkat?

„Sok házaspár éli manapság a páros szinglik életét. Csakhogy az nem párkapcsolat. Legfeljebb lakótársi kötelék.” (Kevin Leman)
Minden párkapcsolatra ráfér időnként egy kis update. Házasság, élettársi viszony, teljesen mindegy, van az úgy, hogy összeszokunk és megszokottá válunk. Néha csak fásultak máskor közömbösek vagyunk a kapcsolatunk iránt. Nem a másik iránt, hisz a társunkat szeretjük (legalábbis remélem) hanem ennek a kimutatása iránt. Egymás mellett éldegélünk a románc különösebb ápolása nélkül.

„Bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk saját identitásunkat és életünk értelmét anélkül, hogy elfogadnánk és meghajolnánk az előtt, amit az előítéletek és sztereotípiák írnak elő számunkra. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy legelőször ők maguk esnek áldozatul saját előítéleteiknek.” (Zach LeBeau)
Szeretünk mindenre címkéket ragasztani, mert az kényelmes. Gyakran első látásra véleményezünk, sőt az is előfordul, hogy anélkül, hogy bármi konkrét ismeretünk lenne valakiről vagy valamiről. Csak hallottunk róla, vagy olvastunk, rémlik fel egy távoli gondolat, és ezzel le is tudjuk az egészet. Nagy hibát követünk el, amikor általánosítások alapján vonunk le következtetéseket. Több területen is hátrányos helyzetbe kerülhetünk miatta.

„Más emberek egészen mások, mint mi, s nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.” (Molnár Ferenc)
Bizonyára mindenki számára okozott már valaki vagy valami csalódást? Ilyenkor becsapottnak, cserbenhagyottnak érezzük magunkat, és mérhetetlenül dühösek vagyunk. Érthető a felháborodásunk, azonban az életben kikerülhetetlenül számtalan hasonló történéssel találkozhatunk. Ha kicsit megismerkedünk az illúzióvesztés hátterével, és kezelni tudjuk, akkor sok felesleges gyötrelemtől kímélhetjük meg magunkat.

„Elfelejtettünk, mi mindannyian, beszélgetni. Beszélünk egymással, de "nem találunk szavakat..." Ritkán merészkedünk a lényegig.” (Balla Zsófia)
Nap mint nap beszélgetünk. Ezzel, azzal, erről, arról. Mondhatni sok beszédnek sok az alja. Mert ezek jórészt információ átadásra épülő kötelező társalgások, felületes csevegések, csámcsogó pletykálások. Vajon valóban beszélgetünk eleget? Meghallgatjuk embertársainkat? Érdeklődünk a kollégáink iránt? Időt szánunk a barátainkra? Figyelünk a párunkra? Néhány ötlet, hogy kiteljesedjünk a beszélgetéseinkben.

„Tanuljon meg az ember a maradandóra nézni a változóban és a mulandóban; tanulja meg elviselni oly dolgok eltűnését, amelyeket tisztelni megszokott, anélkül, hogy tiszteletét elveszítené; tanulja meg, hogy nem azért van itt, hogy alkosson, hanem hogy ő alakuljon.” (Ralph Waldo Emerson)
Az ember hajlandó változni, ha a szükség úgy kívánja. Rendkívüli módon tudunk alkalmazkodni, ha kell. És ha nem kell? Életünk során szembesülünk helyzetekkel, kisebb nagyobb kihívásokkal, amikor célszerű bizonyos dolgon változtatnunk. De vajon, ha elértük, amit akartunk, utána mit teszünk?

„A rossz hír, hogy repül az idő. A jó hír, hogy te vagy a pilóta.” (Michael Altshuler)
Az üzletemberek úgy állnak hozzá, ha valamibe pénz invesztálnak, akkor attól megtérülést várnak. Mindenki a nyereségért és nem a veszteségért fektet be. Érdekes azonban, hogy az időnkkel kapcsolatban nem osztjuk ezt a nézetet. Úgy kezeljük, mintha végtelen mennyiség állna rendelkezésre belőle. Pedig nem. Miért nem figyelünk oda jobban a nekünk adatott időre? És hogyan tölthetnénk el tartalmasan, hogy az profitot hozzon a számunkra?

„Nem maguk a tapasztalatok azok, amiktől bölcsek leszünk, hanem a megtapasztalt eseményekre adott reakcióinktól leszünk bölcsek; és ezek segítenek egésszé válni, hozzák meg a bölcsességet és önazonosságot.” (Jane Fonda)
A siker képletéhez sokan sok mindent hozzátettek már, vagy épp elvettek belőle. Gyakran nagyon egyszerű tevékenységek és szokások visznek előre minket. Ám hiába rendelkezünk ezek ismeretével, az alkalmazásukkal hadilábon állunk. Ugyanis minden sikerreceptet felülír a beállítódásunk, amely alapból meghatározza, mennyire vagyunk és leszünk fogékonyak az eredményességre.

„Nem a dolgokat kell jól csinálni, hanem jó dolgokat kell csinálni.” (Peter Ferdinand Drucker)

„Keresünk agilis, önállóan dolgozó, kreatív, jó kezdeményezőkészségű és kiemelkedő kommunikációs képességekkel rendelkező munkatársat.” Néhány olyan kritérium, amelyek korunk állásajánlataiban rendszeresen visszaköszönnek. A probléma az, hogy ezek a jól hangzó és ígéretes jellemzők, nem igazán fedik le a valós igényeket. Vegyük szemügyre kicsit ezeknek a kifejezéseknek a valódi arcát, a cégek szükségletének fényében. Alább összeszedtem pár gondolatot, mit érdemes fontolóra vennünk, mikor keressük a számunkra megfelelő munkát, vállalatot.

„Az írás annyit tesz, mint magunkat olvasni.” (Max Frisch)
Az okostelefonok egészen új szintre emelték a kommunikációnkat. Az első generációs mobilok megjelenésével, leginkább az volt az újdonság, hogy elérhetőkké váltunk, beszélgethettünk anélkül, hogy helyhez lettünk volna kötve. A mai mobiltelefónia már sokkal kevésbé szól a beszélgetésekről, mint az állandó online jelenlétről. Megosztások, like-olások és a rövid írásos üzenetek jellemzik korunk információcseréjét. Ám még a lényegretörő félmondatok világában sem felejtkezhetünk el arról, hogy mennyire fontos írásban is a megfelelő formában társalognunk.