„Ha megoldod az emberek egy problémáját, és nekik tetszik a megoldásod, akkor automatikusan pénzt is fogsz keresni.” (Kim Dotcom)
"Én nem tudok eladni." "Én nem szeretek eladni." Akkor jobb, ha megtanulunk és megszeretünk. Az eladás ugyanis mára komplex fogalommá vált, nem csak termékek illetve szolgáltatások értékesítéséről szól, hanem az érvényesülésünkről is.

„A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék veríték.” (Thomas Alva Edison) 

„Én nem tudok ilyeneket kitalálni.” „Én nem vagyok elég kreatív.” Hallotta már valaki ezeket a mondatokat vagy ehhez hasonlókat? Valószínűleg. Talán mi magunk is mondtuk őket. Mikor úgy éreztük, hogy ehhez vagy ahhoz nincs elég ösztönös képességünk. Pedig gyakran sokkal több rejlik bennünk, mint azt gondolnánk.

„Amikor az ember kifelé kezd figyelni, s talál valamit, ami érdekli őt a világban, abban a pillanatban jobban érzi magát.” (Feldmár András)
A mindennapokat élve, gyakorta elcsodálkozom, mennyire apró és hétköznapi dolgok határozzák meg a napi kapcsolatainkat, a futó találkozásainkat és a benyomásainkat másokkal kapcsolatban. Lenyűgöz, ha kinyitjuk a szemünket, akkor egy kis gondossággal, nagy és pozitív különbséget okozhatunk a környezetünkben.

„Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes.” (Albert Einstein)

A siker egyike azon fogalmaknak, amelynek jelentősen eltorzult az értelmezése az idők során. Ma a siker pénzt, hatalmat és népszerűséget jelent. Gyakorlati szempontból azonban kizárólag ezek a tényezők nem a siker valódi mérőszámai.

„Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek, akkor feladni nem lehet alternatíva.” (Adam J. Jackson)

A házassági évfordulónk közeledtével eszembe jutott egy kényes téma. Az elkötelezettség, illetve ennek hiánya. Megosztó fogalom, főleg a házassággal kapcsolatban. Azonban tapasztalatom szerint nem csak a privát szféránkban vállalunk nehezen elkötelezettséget, hanem úgy alapjaiban az életünk egyéb területein is.

„A megszokás következtében még a legragyogóbb tehetség is veszít magából.” (Ludwig van Beethoven)
Legyünk tisztában vele, hogy ha nem mi töltjük meg az agyunkat gondolatokkal, akkor ezt megteszik mások. Választhatunk, valami tartalmasat teszünk bele, a saját ízlésünknek megfelelőn vagy befogadjuk azt, ami kapunk. Az utóbbi kockázatos, mert a környezetünk befolyást szeretne gyakorolni ránk. Ömlenek felénk a hírek, a reklámok, az információk, és mindegyike hatással bír. Ha elég sokat látjuk őket, beszivárognak a fejünkbe, és letáboroznak a gondolatainkban. Formálják az elképzeléseinket, a véleményünket. Ráadásul ez nem mindig érhető tetten azonnal. Mert mondhatjuk, hogy azért mert annyit hirdetik, még nem fogom megvenni ezt a mosóport, azt a margarint, stb. De beengedtük az információt, így az a tudatalattinkba gyökeret ver. Például, aki rendszeresen sok negatív témájú hírt néz, olvas, annak a hozzáállása is megfigyelhetően pesszimistábbá válik. A reklámok sem feltétlenül egy terméket adnak el nekünk. Hatásvadász módon, hosszútávon elültetik bennünk a jobb és gazdagabb élet szellemiségét. Erre alapozva pedig, idővel vásárolni, költeni fogunk. Az internet pedig még személyre szabottabban próbál irányítani minket, hisz komplex rendszerként, figyelve az érdeklődésünket, nekünk szóló tartalmakat és reklámokat jelentet meg. Erről bővebben ebben a cikkben írtam.

„A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.” (Gárdonyi Géza)
A születésünket követően szembesülünk a legtöbb korláttal. Kiszolgáltatottak vagyunk, nem vagyunk önellátók, meg kell tanulnunk enni, kúszni, mászni, járni, kommunikálni. Mégis ekkor vagyunk a legnyitottabbak, hogy az akadályokat legyőzzük. A csöppségek nagy tanítók, befogadók a világra, nem ismernek lehetetlent, és nap, mint nap tanulnak valami újat. Aztán életünk előrehaladtával, gyakran nem legyűrjük a korlátokat, hanem mi magunk állítjuk fel őket. Talán a látszólagos biztonságunk, vagy a kényelmünk kedvéért, de bezártabbak leszünk.

"Ha nincs öröm, nyugalom és könnyűség abban, amit teszel, az még nem feltétlenül jelenti, hogy mást kéne tenned. Elegendő lehet csak máshogyan tenni. A "hogyan" mindig fontosabb, mint a mit. Nézd meg, képes vagy-e sokkal több figyelmet szentelni a tevékenységnek, mint az eredménynek." (Eckhart Tolle)

Mindig lenyűgözőnek találtam, hogy a nők tudnak egyszerre több dologra is figyelni. Miközben etetik a gyereket, megfőzik a vacsorát, és beszélnek a telefonon. Ez a nők kiváltsága. Férfiként ezt sosem tudnám utánuk csinálni. Nekem olykor egy dologra is nehezemre esik koncentrálni. Élénken él bennem, amikor kérdezek valamit a feleségemtől, aki épp tesz-vesz, majd percekkel később megérkezik tőle a válasz. Ilyenkor megtorpanok egy pillanatra, aztán rájövök, hogy ez a kérdésemre szánt felelt volt, némi fáziskéséssel.

"Mi nem tanítjuk meg az embereknek, hogyan legyenek kedvesek. Egyszerűen kedves embereket veszünk fel.” (vállalati szlogen)

Bizonyára mindenki ütközött már falakba ügyintézés kapcsán. A bürokrácia, a komplikált ügyvitel, a modern emberi életmód elengedhetetlen kelléke. A „kedvencem”,amikor beszélünk valakivel, de mintha nem is ember lenne, hanem egy gép, ami előre betanult szöveget szajkózik. És mi sem emberek vagyunk a szemében, hanem egy ügyfélszám, egy azonosító, amelyet a megfelelő matematikai műveletekkel rendezni lehet. Hol marad az együttérzés, a segítő szándék, a személyes emberi hangnem? Bizonyos cégek szemléletében valóban nincs szükség ezekre. Mégis újra és újra megmutatkozik, hogy a siker egyik fő lételeme az ember.

„Milyen jól érezhetnénk magunkat, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!” (Aldous Huxley)
Hazánkban is egyre terjed az a meglátás, hogy legyünk mindig boldogok. Egész komoly irodalommal rendelkezik ma már, a legyünk boldogok, ha kell, ha nem tézis. Legyünk boldogok, ha nem is vagyunk azok. Mert a pozitív hozzáállás majd azzá tesz. Tényleg azzá tesz minket? És valóban jó, ha mindig boldogok vagyunk? Vagy ez csak amolyan amerikai hurráoptimizmus?