„Élünk máról holnapra és várunk, terv és cél nélkül visszük dolgainkat, csak éppen, hogy meg tudjunk élni ma, mert a holnap már valami furcsa várakozás ködébe vész, mely ha nem lenne: értelmét vesztené létezésünk ezen a világon.” (Wass Albert)
Zavarba ejtő kifejezés ez a tervezés szó. Olyan hivatalos. Képzett, nagy tudású mérnökök szoktak tervezni komoly dolgokat, tárgyakat, eszközöket. Ebből kifolyólag kissé misztifikáljuk az értelmét, és távolságtartóan kezeljük, mintha ez kevesek privilégiuma lenne, nem a mi hétköznapjaink része. Pedig, ha mi nem tervezünk magunkkal, akkor valaki más fogja megtenni és annak a valaki másnak a terveiben fogunk szerepelni. A legtöbben csak éldegélnek, bizakodnak, ahogy Atul Gawande is megfogalmazta; „A remény nem terv, mi mégis azzal tervezünk.”.

„Az élet nem probléma, amelyet meg kell oldani, hanem valóság, amelyet meg kell tapasztalni.” (Sören Kierkegaard)
Mindannyiunknak kijutott belőle. Kinek több, kinek kevesebb, de rendelkezünk vele. A problémák életünk részei. Ezért ajánlatos pozitívan állni hozzájuk. Ahogy a megoldásukhoz is. Ők ketten egységet alkotnak, azzal a misszióval, hogy a mi személyes fejlődésünket szolgálják. Kérdés, mi fogékonyak vagyunk-e a tanításaikra? Hogyan állunk a problémákhoz, és miként birkózhatjuk le őket?

„Aki egy életen át hajszolja magát, csak a halálát hajszolja.” (José Narosky)
Rohanni menő. Hajszolni a sikert nagyon menő. Állandóan elfoglaltnak, elérhetetlennek, zsúfoltnak lenni igazi menőség. Végül majd az egészségünk lesz erre az egészre rámenő. Harmatgyenge buta szóvicc, de a hajszolt életmód már koránt sem az. Miért kéne, hogy komolyan vegyük a pihenést?

„Sokszor döntő a kívülről jött biztatás, ösztönzés, hogy újból hinni tudjuk: jobb lehet, és jobb is lesz, ami jön; a gondolat, a mondat, a szó, képes robbanásszerűen pozitív hatást gyakorolni az egyénre.” (Jorge Bucay)
Babakorban a biztatás teljesen természetes. Ebben az időszakban minden egyes büfizést dicséret kísér, arról ne is beszéljünk, hogy mi történik akkor, amikor megteszi a kicsi az első lépéseit. Focidrukkereket megszégyenítő hangos és mámoros ovációval buzdítják a szülők a csemetéjüket, a legapróbb mozdulatot is elismeréssel jutalmazva. Később aztán jócskán visszafogjuk a másokat ösztönző megnyilvánulásainkat. Pedig nem kéne.

„Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz.” (Stephenie Meyer)
Az érzelmek áthatják lényünket, és ezáltal az életünket is maximálisan az irányításuk alatt tartják. A legtöbb döntésünk érzelmi alapú, gyakran még azok is, melyekről azt gondoljuk, hogy logikus érvek alapján hoztuk meg. Nem csoda, ha sokan félünk az érzelmeink kimutatásától, mint a tűztől. Segítségképpen pár gondolat, hogy könnyebben eligazodjunk a belső útvesztőnkben. Miért is vagyunk óvatosak az érzelmeinkkel?

„A nevetés a legrövidebb út két ember között.” (Victor Borge)
A humor oldja a jeget, enyhíti a feszültséget, közvetlen hangulatot teremt. Ezeket a legtöbben tudjuk. De vajon segítségünkre van a hétköznapokban is? Hatékonyabbá teszi a munkánk és cégünk sikerességét, személyes eredményességünket? Támogatja a kapcsolataink épülését? Nagyon sokat profitálhatunk belőle. Nézzük meg hogyan.

„Nem attól lesz boldog egy párkapcsolat, ha egyáltalán nincsenek a két ember között összeütközések. Sokkal inkább arról van szó, hogy a boldog párkapcsolatokban másképp kezelik a konfliktusokat - és ezt meg lehet tanulni.” (Szondy Máté)
"Már megint elfelejtetted. Legalább egy szál virág jól esett volna." Ez egy nőnap környékén sűrűn elhangzó mondat. Egyesek a nőnapot túl munkásmozgalmi kreált ünnepnek tartják, akkor azok gondoljanak rá, hogy születésnap vagy házassági évforduló idején is fel-fel bukkan ez a nehezményezés. A párunk elismerését, kényeztetését és tiszteletét nem feltétlenül kell ünnepekhez kötnünk. Az év bármely napja alkalmas egy kis figyelmességre. Ám a jeles napokon a feledékenység sokszorosan nagyobb sértésnek számít és kiűzethetünk miatta a családi paradicsomból. Ilyentájt a szokásosnál is több konfliktushelyzet alakul ki a párok között.

„Mindenki csak annyi tiszteletet, szeretetet, megbecsülést kap a másiktól, amennyit önmagának ad.” (Csernus Imre)
Van valaki, aki eltűri, ha sértegetik, megbántják, leszólják, hátráltatják? A válasz logikus; nem sokan. A kevésbé logikus és komplexebb válasz azonban az, hogy; igenis sokan vannak, akik ezt hagyják. Csak éppen nem másoknak, hanem saját maguknak.

"Talán a legszebb élmény, amelyben bárki részesülhet, a tudat, hogy ura a sorsának és a jövőjének." (Brian Tracy)
Gyermekkorom kedvenc fejtörője volt, amikor meg kellett keresni két kép között a különbséget. Az elsők könnyen meglettek, de az utolsókhoz már jó megfigyelőképesség szükségeltetett. Ilyesmi történik velünk a való életben is. Gyermekként különösen élénk a képzelőerőnk, de később is van egy kép a fejünkben, hogyan képzeljük el a dolgainkat, a munkánk, a családunk, az életünket. Aztán jön az élet, és mutat egy képet ő is a részünkre. Ebben vannak nagy eltérések és egészen aprók, amelyeket alig lehet észrevenni. A pici eltérések is egészen nagy különbséget hozhatnak az életminőségünkben, a nagyobbak meg egyenesen szemet szúróak. Miért ekkora a távolság a fantázia és a valóság között? És tehetünk valamit, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz? Néhány az okok közül.

„Amikor a pénz beszél, senkit nem érdekel, helyesen használja-e a ragokat.” (Robert Eliot Gonzales)
A pénz önmagában se nem jó se nem rossz. A mi kezünkben ölt testet. Mi tesszük azzá, ami. Mondhatjuk úgy is, kiváló ember ismerő. Teljes pontossággal megmutatja, milyen emberek vagyunk valójában. Vajon van bátorságunk belenézni abba a bizonyítványba, amelyet a pénz állított ki rólunk?