„Nem a dolgokat kell jól csinálni, hanem jó dolgokat kell csinálni.” (Peter Ferdinand Drucker)

„Keresünk agilis, önállóan dolgozó, kreatív, jó kezdeményezőkészségű és kiemelkedő kommunikációs képességekkel rendelkező munkatársat.” Néhány olyan kritérium, amelyek korunk állásajánlataiban rendszeresen visszaköszönnek. A probléma az, hogy ezek a jól hangzó és ígéretes jellemzők, nem igazán fedik le a valós igényeket. Vegyük szemügyre kicsit ezeknek a kifejezéseknek a valódi arcát, a cégek szükségletének fényében. Alább összeszedtem pár gondolatot, mit érdemes fontolóra vennünk, mikor keressük a számunkra megfelelő munkát, vállalatot.

Egy a sok közül. Tudatosítsuk, hogy az említett hangzatos tulajdonságokra csak korlátozott szinten vagy szintig van igény a legtöbb helyen. Addig a határig, amíg ezek abban a formában képesek a cég érdekeit képviselni, ahogy azt ők előírják. A túlbuzgó vagy ötletdús munkatársak ugyanis kellemetlenné is válhatnak, hisz többletmunkát, erőfeszítést jelentenek. És minden olyan plusz feladat, amely nem illeszthető be a már jól működő megoldási stratégiákba, kényelmetlen. Egyszerűbb, ha a vállalat nem engedi meg, hogy az alkalmazottja kilógjon a sorból. Az egységesítés, a szabvány mondatok, kifejezések használata nem hoz teljes megelégedettséget sem a dolgozók, sem az ügyfelek tekintetében, de tetemesen csökkenti a hibaszázalékot. Amennyiben szeretünk egyek lenni a tucatból, bizonyára szeretni fogjuk az ilyen helyet.

Külcsín és belbecs. A cégeknek arculata van. Fullba nyomják a közösségformálást, mert fontos a megjelenésbeli szimpátia. Sajnos azonban mélységeiben nem mindig ennyire tartalmasak. Amit a külvilág felé mutatnak és képviselnek, az gyökeres ellentéte a belső viszonyaiknak, felépítésüknek vagy akár az ügyfelek és a munkatársak megbecsülésének. Ma már a közösségi média dominanciája mellett közel sem könnyű fenntartani a látszatot. Ám oly mértékűvé vált az információ áramlás, annyi mindent teszünk közkinccsé a neten, hogy bármiről legyen is szó, mindig fogunk találni pro és kontra véleményeket. Ezért a cégeknek nem nagyon van mitől tartania. Mindenki megtalálja majd az ő szubjektív nézetét megerősítő hozzászólásokat. Ha nincs fenntartásunk a kettősség iránt, hogy esetleg mást kell sugallnunk kifelé, mint amit belül tapasztalunk, akkor jó helyen vagyunk.

Ár és érték. Minél nagyobb egy vállalat, annál körülményesebbé válik az ügyek intézése. Ebben a multik élen járnak. Nehézkesek, kiszámíthatatlanok. A bal kéz nem tudja mit csinál a jobb. Az osztályok nem kommunikálnak egymással, ezért gyakran el sem jutnak az információk A-ból B-be. Rendszeresen megesik, hogy egy panasztételre a különböző osztályok teljesen eltérő választ adnak. Sokszor egymásnak totálisan ellentmondó választ. Abban van némi irónia, amikor az adott cég korrekt munkatársa, jól végezvén a munkáját, megválaszol egy reklamációt, pontosan két héttel azután, hogy ezt már lerendeztük egy másik szervezeti egységükkel. John Grisham Csodatévő (The Rainmaker) című művében fejtegeti annak a szándékosságát, hogy miért jobb, ha a különböző egységek nem is tudnak egymás munkáiról. Szóval, ha nem zavar minket, hogy a munkánknak ára van és nem értéke a munkáltatónk szemében, akkor jó érezzük majd magunkat ilyen közegben.

Felelősségteljesen. Főként a multiknál ütközik ki a lelkiismerete hiánya. A tömegre hajtanak és az egyén lemorzsolódása az üzlet járulékos vesztesége csupán. A hatékony ügyfélkezelés részükről addig működik valóban gördülékenyen, míg nem merül fel nehézség. Amint egy kliensnek panasza érkezik, ami megakasztja az óramű pontosságú gépezetet, amint kezelni kell egy nem szokványos gondot, és az nem illeszkedik a napi szintű metódusba, megáll a tudomány. A hétköznapi hibákra megvan a hétköznapi orvosság, és az azt beadó ember. Gyors, hatásos segítség. Ami ezen túlmutat, annak viszont nincs felelőse. Megpróbálják az általuk ismert megoldási sémákba valahova betuszkolni az érkezett kifogást. Az persze, nem illik bele, ezért az ügyfél számára megelégedést jelentő végeredményre nem vezet. Sőt, többnyire még a kellemetlenség okozta elnézést kérésre sem futja, mert hisz, ha ilyen probléma nem szokott lenni, akkor valószínűleg most sincs, így nem történt mulasztás, nem a mi kompetenciánk. Akit nem zavar, hogy a másoknak tett szolgálata csorbulhat, és nem az ember, hanem a gépezet van a fókuszban, az szeretni fogja ezt a típusú munkahelyet.

Mi kell nekünk? Talán kissé negatív képet festettem a céges világról, különösen a multikról, nem az elrettentés volt a szándékom. Ők valóban így funkcionálnak. Az ember, még ha ezt nem is vállalják fel, másodlagos. Ettől függetlenül még nagyon sokan szeretnének egy nagy vállalatnak dolgozni, és büszkén lobogtatni a céglogójával ellátott névjegykártyájukat. Mindössze szerettem volna elgondolkodtatni, mit is fogunk kapni mentálisan, amikor a zsíros állást, és a hozzátartozó juttatásokat választjuk. Mit kell feláldoznunk egy szépen gyarapodó bankszámla végett. Csak a pénz keresését tartjuk szem előtt, ha munkát vállalunk, vagy az értékteremtés is lényegi szempont? Nem szégyen az előbbi, legtöbbünk életének van időszaka, amikor igenis ez az egyetlen elvárás. Csak tudjuk, ha emellett döntünk, és belül egy őszinte, jellemes személy vagyunk, akkor hosszútávon a kiégés veszélye fenyeget minket. Nem tudunk számunkra ideálisan kiteljesedni, fejlődni, megfelelő szolgáltatást nyújtani, és nem tudjuk valódi személyiségünket megmutatni. Beállunk egy sorba. Bármennyire menőnek is tűnik, az akkor is csak egy sor lesz.

Új generáció. Nem véletlen, hogy az elmúlt években megindult egy folyamat, új generációs cégek, startup-ok jöttek és jönnek létre, amelyek homlokegyenest más vállalati atmoszférára, szervezeti felépítésre és vezetésre helyezik a hangsúlyt. Nagyobb figyelmet fordítanak az emberi tényezőre és egy emberközeli miliő kialakítására. Épp ezért nem mondhatjuk, hogy minden nagy cég eredendően bedarálja az egyént. Azonban fontos meglátnunk, hogy az általunk választott munkahely tradicionális üzleti elveken alapul-e vagy korunk követelményeinek jobban megfelelő humánusabb eszmék alapján működik-e? És ez leginkább a mi saját igényeink végett kulcsfontosságú. Nekünk kell jól éreznünk magunkat a bőrünkben a melóhelyünkön is.

Mit tehetünk? Tartsunk önvizsgálatot. Először tisztázzuk mi mit várunk el egy munkától, egy munkahelytől. Mi a célunk vele, hova akarunk eljutni? Egy nagyobb vagy egy kisebb cég felel meg jobban az érdeklődésünknek, fejlődésünknek? Ezt követően behatóan tanulmányozzuk a kiszemelt vállalatot, hogy a magunkban felállított kritériumoknak megfelel-e. Amennyiben igen, tegyünk vele egy próbát. Egy munkavállalás akkor tekinthető optimálisnak, ha mind mi, mind a választott cég profitálhat az együttműködésből. Robert Fulghum megfogalmazásában; „A megélhetés és az élet nem ugyanaz. A megélhetés és a valamirevaló élet megteremtése sem ugyanaz. A helyes életet élni és EGY helyes életet élni nem ugyanaz. A munkahelyi titulus még csak meg sem közelíti a "Mivel foglalkozik?" kérdésre adandó választ.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is.