„Ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik, hogy tudjon veszíteni is.” (Erich Wolf Segal)
Nem nyerhetünk mindig. Nem lehet szerencsénk állandóan. Ezt tudjuk ugyan, mégis hajlunk rá traumaként megélni, ha mellőznek minket. Esetenként nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki, mint azt a valójában kellene. A legtöbbször nem dől össze a világ, nem esik darabjaira az életünk, csak nem szerzünk meg egy melót, egy állást, egy jó pasit vagy csinos csajszit. Van ez így. Mit tehetünk ilyen esetekben? Hogyan lendüljünk túl, álljunk fel, menjünk tovább?

Ne omoljunk össze. Gondoljunk arra, mindig van egy következő. Aztán egy következő és így tovább. Kimi Raikkönen szerint; „Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!” Ne bánkódjunk azon, ami elveszett, mert a múlton nem tudunk változtatni. Nélkülözhetetlen a bukásunk, hisz a sikerhez az elutasításokon keresztül vezet az út. Ne essünk szét, a kudarcunk nem végleges, csupán időleges.

Nem személyes ügy. Az elutasítások jó része nem a személyünknek szól. Nem feltétlen minket az embert utasítanak el, hanem azt, amit ajánlunk, képviselünk, kínálunk. Hogy ez nagyban megegyezik velünk? Ha jó helyre tettük magunkat, akkor valóban, ezek a mi személyiségünkhöz tartozó normák egy része. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a dolgok vagy feketék vagy fehérek és kész. Ahogy egy babgulyás elkészítésének is vannak különböző módjai, és ki erre esküszik, ki arra (van, aki meg sosem esküszik, mert nem híve a házasságnak, de ez egy másik téma), több úton juthatunk el a csodás gasztronómiai élményig. Ne vegyük személyes sértésnek a visszautasítást. Most nem ránk van szükség, nem mi lettünk a befutók. Attól még kiváló képességekkel rendelkezünk, megvan a megfelelő szakmai tapasztalatunk és minden esélyünk megvan egy következő alkalommal sikert aratni.

Ha mégis személyes az ügy. Párkeresés, baráti kapcsolatok létesítése. Talán ez a legkeményebb, mert ez bizony nekünk szól. Az egyéniségünknek, a stílusunknak, a megjelenésünknek, a kinézetünknek, stb. Ennek az élét tompítani nehéz. Mondhatjuk az ilyenkor szokásos kliséket, hogy „nem érdemel meg minket”, meg „jobbat érdemlünk”, de ezek sokszor üresen csengenek, magunk sem vesszük komolyan. Ám gondolhatunk arra is, hogy nem ő a mi emberünk. Nem vagyunk egy összeillő pár, és ebben nem hibás egyikünk sem. Egyéniségek vagyunk, de nem jöhetünk be mindenkinek. Ahogy nekünk sem a zsánerünk bárki. Meg kell legyen egy kapcsolatban az a működő kémia, amely mindkét felet magával ragadja. Szóval ne forduljunk ki a bőrünkből, maradjunk önmagunk, mert van valaki a környezetünkben, akinek éppen ránk van szüksége, így, ahogy vagyunk.

Lehetőség a fejlődésre. Természetesen akad, amikor arra hivatkozva kosaraznak ki, hogy ez vagy az a kvalitásunk hiányos. Ilyenkor sem kell leértékelnünk magunkat, hanem fontoljuk meg a kapott indokot. Nézzük meg, vajon jogos érvvel utasítottak el, vagy ez csak egy ürügy volt, hogy lerázzanak. Ha megalapozott volt a magyarázat, akkor vizsgáljuk meg, hogy aki mondta, milyen tapasztalattal rendelkezik, eléggé szakavatott-e a témában, hogy adjunk a szavára. És ha ezekre a kérdésekre igen a válaszunk, akkor keressük meg a hibát a saját gépezetünkben, és korrigáljunk, javítsunk, fejlődjünk, ha szükséges. Ha nem a sértődöttség érzete uralkodik el rajtunk, akkor ezzel a visszautasítással igazából lehetőséget kapunk, hogy jobbá váljunk. Felvértezve az így megszerzett tudással, egy újabb alkalommal sokkal nagyobb sansszal élhetünk.

Hozzuk ki a helyzetből a legtöbbet, amit lehetséges. Csökkentsük a veszteségeinket, ne tetézzük őket. Például felesleges sértegetni egy elutasítás miatt a másikat, ne kapjuk fel a vizet, viselkedjünk és viseljük méltósággal a helyzetet. Így nem vágjuk el magunkat végleg. „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” - mondta Ernest Hemingway. A legjobb, amit tehetünk, hogy emberek maradunk, akik holnap is belenézhetnek a tükörbe és más emberek szemébe is. A saját önképünket romboljuk egy kirohanással, ami aztán negatívan kihathat a későbbi próbálkozásainkra. Minél kevésbé építjük le magunkat mások előtt, minél kevésbé romboljuk az önbizalmunkat azzal, hogy a szívünkre vesszük a történteket, annál könnyebb lesz túllépni rajta.

Mondjunk köszönetet. Köszönjük meg, ha nem minket választanak. Mondjuk egy árajánlat kérésnél, előfordulhat, hogy nem mi adjuk a legkedvezőbb kalkulációt. De adhatjuk mi a legjobb benyomást. Egyrészt érdemes megbecsülni, hogy egyáltalán visszajeleznek az ajánlatunkra. Másrészt, ha megtartjuk egy jó kapcsolat lehetőségét, akkor bizonyára legközelebb is eszükbe jutunk majd egy újabb ajánlatkérésnél. Ki tudja, most ugyan nem, ám a jövőben talán lesz módunk együttműködni. Kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, pedig egy rövid köszönetnyilvánítás nyitva hagyja a kaput közöttünk. És ez pont elég, hogy a kapcsolatunk is nyitott maradjon. Hagyjunk magunkról kedvező képet, és később még besétálhatunk az ajtajukon.

Az elutasítás, ahogy a vert pozíció is, ideiglenes. Persze a nyerő szériára ugyanez igaz. Csakhogy, ha megvisel minket a visszautasítás, akkor nem leszünk kellően felkészülve, amikor újra alkalmunk adódik nyerni, és nem is fogunk, mert nem tudunk élni a felkínált lehetőséggel. Készüljünk fel rá, nem lesz eredményes minden lépésünk, de ez ne tántorítson el minket soha. Eric Berne megfogalmazásában; „A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz majd, ha veszít, de sokat fecseg arról, mi lesz majd, ha nyer.”

Ha te is túljutottál már néhány elutasításon, és tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is.