„Életünk nem arról szól, hogy gondtalan boldogságban lebegjünk, hanem hogy lelkileg megérjünk, hogy egymással összecsiszolódjunk.” (Müller Péter)
A hosszútávú párkapcsolatok elmaradhatatlan eleme az összecsiszolódás. Azért elengedhetetlen, mert, ha nem következik be, akkor nem marad életben a viszony. Ez a csiszolódás kölcsönös formázás, amelyben mindkét fél egyaránt részt vesz. Mitől is működik ez a metamorfózis? Milyen alapokra van szükség a működéséhez?

Hiszen együtt vagyunk! Nem igazán együtt maradni nehéz, mert azt sokan megteszik. A kérdés az, milyen módon. Együtt lenni úgy, mintha két idegen ember élne egy fedél alatt, az nem igényes párkapcsolat. Ketten a lakás két különböző pontján, egy büdös szót sem szólva a másikhoz, ha nem muszáj, távol áll a harmóniától. A párkapcsolat olyan, mint a karrier. Ha nem foglalkozunk vele, nem hajtjuk, kiesünk a pixisből és vége. Az összecsiszolódás során később is feléleszthető a varázs, képes a kapcsolat megújulni, felfrissülni. Ehhez munka kell. És mivel a munka egyeseknek számára ijesztő fogalom, igyekszünk menekülni előle. Gürcölök én egész nap, nehogy már még este is melózzak otthon! Pedig de. Popper Péter mondta; „Baj van az emberi kapcsolatokkal. Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok.”

Érdekeljen a másik. Néha azon kapom magam esténként hazaérve, hogy mindkettőnk csak mondja a magáét. Beszélgetünk, de a mondataink köszönőviszonyban sincsenek egymással. Felváltva mondjuk mi történt aznap, interakció nélkül. No, ilyenkor kell egyikünknek csendben maradnia és a másikra koncentrálni. Vajon érdekel minket a társunk? És nem csupán a nap végi meghallgatásról van szó. Figyelünk-e rá, jelentőséget tulajdonítunk-e neki, amikor megosztja a gondjait? Ismerjük-e a legbelsőbb gondolatait, vágyait, érzelmeit? Ha nem érdeklődünk, idővel nem is keres módot, hogy elmondja. Vagy mást keres, akitől megkapja ezt a figyelmet. Kell, hogy őszintén érdekeljen minket a párunk. Így tudjuk megadni neki a fontosság érzetét, a valahova tartozás érzését. És ezzel tartjuk naprakészen a lelki összefonódásunkat.

Közös érdeklődés. Járjuk az utunkat mielőtt egymásba botlunk és eltalál Ámor nyila. Ezt követően elindulunk a közös utunkon, de a legtöbb esetben marad még saját úti célunk is. A családalapítás, vagy az otthon kialakítása közös, a szakmai előre lépésünk egyéni célunk. Tehát természetes, hogy minden lépésünk nem egyezik meg a társunkéval. Viszont az nem normális, ha kapcsolatban élve, nincsenek vagy elenyésző mértékben közös elfoglaltságaink. Amikor valaki rendszeresen a napi kötelezettségeit követően előnyben részesíti a hobbiját, a barátait, a sportot vagy bármit, amit a kedvese nélkül élvezhet, megkérdőjelezhető a kapcsolat létjogosultsága. Nem arról van szó, hogy az ember nem találkozhat a barátaival egy kávézóban, de talán nem minden nap. Szükségünk van azonosságokra, közös érdeklődési körre, hogy kettesben elmenjünk egy kiállításra, egy színházba, koncertre, ahol mindketten jól érezzük magunkat. És szükségünk van közös témákra, amelyekről beszélgetni tudunk. A közös időtöltés is közel hoz minket és csiszolgat egymáshoz.

Beszélgetések. A közös programjainkat használhatjuk fel a társalgásra. Ez lehet szervezett alkalom, mint egy strandolás, de kihasználhatjuk a napi szinten adódó lehetőségeinket is, mint az szokásos esti vacsorák. A lényeg, ahogy erről már többször volt szó, az ismereteink frissen tartása, a párunkkal kapcsolatos információk update-elése. Ha megvan bennünk az érdeklődés iránta, akkor ez nem okozhat gondot. Mégis vannak időszakok, amikor annyira leterhel mondjuk egy határidős feladat, hogy elhagyjuk ezeket a rituálékat. Rendben, de ne essünk abba a csapdába, hogy a projekt lezárultával sem fordulunk vissza a partnerünkhöz. Akár egyeztessük az elején, hogy most ez a két hónap ilyen húzós, de aztán ezt és ezt fogjuk tenni kikapcsolódásként. Nem sodorjon el teljesen a mindennapok forgataga. Legyen menekülő útvonalunk, ez kettőnk érdeke.

Azonos értékrend. Sok mindenben különbözhetünk, de az értékek tekintetében jobb, minél hasonlóbbnak lenni. Akkor tudunk tisztelni bárkit, ha emberként nagyra tartjuk. Ez a kedvesünkre is igaz. Ha megvetjük az elveit, lenézzük, lesajnáljuk, akkor nehéz egyenrangú félként tekinteni rá. Ha feljebb valónak érezzük magunkat, ha folyton csak kritizáljuk, azzal nem lehet pozitívan építeni egy emberi kapcsolatot, szorosabbá tenni egy köteléket. A tisztesség és a becstelenség is összeférhetetlen mentalitás. Az egyik kiveti a másikat magából. Ha az egyik fél becsületes az élet dolgaiban, a másik pedig nem, akkor a lelkiismeret ereje dönt kettejükről. Valaki feláldozza majd az elveit a kapcsolat oltárán, és a kérdés az, megéri-e a viszony a megalkuvást. Jól érezzük-e magunkat úgy is a bőrünkben, ha a történések nem felelnek meg az etikai normáinknak.

A csiszolódás okoz súrlódásokat. Olykor termetes szikrák is pattannak, amelyek lángra lobbantják a környezetünket. Legyen a közelünkben poroltó, és akkor belefér a dolog. Azaz tiszteljük egymást annyira, hogy kiengedve a gőzt, megnyugtatóan kezeljük a helyzetet, rendezzük a konfrontációt. Nem egyformák vagyunk, ez benne a szép, de egyre jobb párost alkotunk, ha a szövetségünket a szeretet formálja. Amint azt Paeli Suutari megforgalmazta; „Jól választottál párt magadnak, ha visszanézve majd elmondhatod: Szerethettük egymást, mert kezdettől fogva összeillők voltunk. Nem kényszerültünk arra, hogy feladjuk önmagunkat. Közösek voltak az értékeink és a céljaink nagy része is, így nem kellett lemondanunk róluk."

Ha tetszett ez a poszt, ne smirglivel próbálj csiszolni a párkapcsolatodon. És csatlakozz az oldal követőihez, hogy az elsők között olvashasd az új cikkeket.

Fotó: Christiana Rivers, Unsplash