Nagyfeszültség

Valóban egyre több stressz ér minket?

„A legnagyobb fegyverünk a stressz ellen az a képességünk, hogy megválasszuk a gondolatainkat.” (William James)
photo-of-man-touching-his-head-andrea_piacquadio_pexels.jpg
Lépten-nyomon hivatkozunk a feszültség és szorongás mindennapiságára. Azt érezzük szétfeszítenek a kötelességek, a teendők és a ránk nehezedő terhek. Tényleg ennyire maga alá gyűr a stresszesség, vagy csak a világ igyekszik ezt elhitetni velünk?

Valami van. Kezdjük ott, hogy ha azt érezzük, hogy idegeink a kés élén táncolnak, akkor ez nem a véletlen műve és nem délibáb. Az érzéseink az egyik legpontosabb érzékelői annak, hogy mi játszódik le bennünk. Sajnos rendszeresen nem töltünk időt magunkkal, az érzelmeink mély érzékelésével. Nem tudatosítjuk mi történik bennünk, mit, és miért érzünk. Nagyon meg kéne hallanunk a lelkünk szavát, de nem figyelünk, mert elnyomjuk a sürgős, de nem feltétlen fontos feladatainkkal.

Túlhajszoltan. Mindig akad egy következő, csak még ezt most megcsinálom tennivaló. Túl zsúfolt, és közben túl hangos, zajos az életünk. Gigantikus méretű az impulzus, az input, ami ránk zúdul. Befogadni képtelenség, és szelektálni sem nagyon tudunk. Fogyasztunk gépiesen mindent, amit feltálalnak és csodálkozunk, hogy meghízik a bizonytalanságunk, a kapkodásunk, az időhiányunk. Így válunk labilissá, és aggódunk, hogy kihagyunk valami lényegeset. A hálónk nem elég nagy, így nem tudunk mindent befogni, amit szeretnénk, ráadásul el is úszunk a beosztásunkkal. Ez egy ok, amiért feszültek vagyunk.

Megfelelek? Látjuk, az arcunkba tolt sikereket, a boldogságokat, és mi is akarunk belőle. Ezért hajtunk, hajtunk, hajtunk, míg ki nem hajtjuk a lelkünket. Meg akarunk felelni embereknek, elvárásoknak, ideáknak, eszményképeknek. A környezet felállít sztereotípiákat, milyennek kellene lennünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Azt suttogja, „akkor lehetsz sikeres, ha ezt meg azt teszed, így, meg úgy nézel ki”. És bármennyire is idegen a személyiségünktől, mi hallgatunk az okos szóra, és megerőszakoljuk magunkat. Frusztráltak leszünk, hisz távol kerülünk az önazonosságunktól és művi szerepbe kényszerülünk. Egy újabb indok a stresszre.

Nincs feloldó képletünk. Azt jól érzékeljük, hogy a stresszorok száma megnövekedett. Ám ez még nem elegendő, hogy mindre idegesen reagáljunk. Mert reakcióban rejlik a titok. Ha nem fogadjuk el a korlátainkat, ha mindenképp belső világunkkal ellentétesre akarjuk gyúrni magunkat, és nem adunk időt feldolgozni a beérkező információkat, a megélt helyzeteket, akkor örök elégedetlenek és kielégítetlenek leszünk, mivel az egyetlen válaszunk a felfokozott idegállapot, a türelmetlenség. Legyen megoldásunk, azaz döntési szabadságunk. Legyenek módszereink, amelyekkel megtaláljuk a nehéz pillanatokban is a lenyugodás, majd a megfontolt és higgadt válaszadás lehetőségét. Egy zene, egy idézet, egy vers, légzéstechnika, bármi, ami nekünk működik.

Próbáljunk meg lazítani. Jellemző, hogy amíg dolog van, addig nem kapcsolunk ki. Csak zakatolunk szakadatlan. Pedig a teherbírásunk is jobb, ha kicsit meg-meg állunk. Napi szinten is javasolt beiktatni szüneteket, rövidebb, nyugodt időszakokat. Ebben támogat egy jól megválasztott helyszín. Például bizonyára találunk a slow mozgalom segítségével a környezetünkben is olyan helyet, ahol csendességet és nyugalmat lelünk. Most rendhagyó időket élünk, és magunk, illetve mások egészségének megőrzése végett inkább otthon maradunk. Nem igazán tudunk jelenleg élni ilyen lehetőségekkel, de egy nyugodt kis zug, és némi énidő akkor is jól jön. És ezalatt nem a telefon nyomkodását és a közösségi oldalak látogatását értem.

Amint tisztába kerülünk magunkkal, a céljainkkal, és prioritásokat állítunk, a stresszt is könnyebb lesz kezelni. Előre határozzuk meg, mi, mennyi feszültséget ér meg a számunkra. Amikor tudjuk, meddig megyünk el egy adott ügy kapcsán, az máris mázsás súlyokat vesz le a vállunkról. Hiába szaporodnak a stresszfaktorok, ha csak azoknak tulajdonítunk jelentőséget, amelyek valódi fenyegetést jelentenek. Az intelligens stresszkezelés ott kezdődik, hogy mit veszek magamra és mit hagyhatok el, mire figyelek, és mire nem. Talán segíthet Müller Péter gondolata: „A fontosat csakis nyugodt lélekkel hallod meg. Feszült, stresszes, ideges állapotban ne dönts, mert rosszul döntesz. A nyugalom nem más, mint behangolás. Az ember a lényegesre be kell hogy hangolja magát. A mai világban ezt meg kell tanulnunk, különben életünk a hibás döntések sorozata lesz.”

 

 

Örülök, ha velem tartottál e bejegyzés során. Ha tetszett a poszt, legközelebb is látogass el az oldalra.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels