„Olcsó dolog ígérgetni, amikor a legcsekélyebb esélyünk sincs arra, hogy beválthassuk.” (Hedwig Courths-Mahler)
Tegye a szívére a kezét, aki még sosem szegte meg az ígéretét. Ez a legjobb szándékunk ellenére is időnként megesik. De mi a helyzet azokkal, akik szinte sosem tartják be az ígéretüket? Az adott szó megszegése komolyan aláássa a kapcsolatokat, és szépen mérgezi az emberek lelkét. Később nyilvánvalóvá válik, mégis jellemzően sokáig tart, míg az emberek megszabadulnak ezektől a kapcsolatoktól.

„Soha ne felejtsük el, hogy emberek mennyi bizalmat helyeztek belénk, amelyet meg kell őriznünk.” (Kenneth Kamler)
A bizalomról szeretünk általánosságban beszélni. Nem bízom benne, bizalmi válság van, mert csökken a bizalom a világban, építeni kell, dolgozni rajta, és hasonló egyetemes gondolatok. Csakhogy a bizalom ennél sokkal intimebb megközelítést kíván. És sokkal konkrétabbat is. Valamint az erősebb bizalmi légkör kialakításához megfoghatóvá, gyakorlatiassá kell tennünk.

„Önmagunk szeretete nem azt jelenti, hogy az egész világnak kérkednünk kellene. Sokkal inkább nyugodt magabiztosságra, humorral fűszerezett önbecsülésre és belső stabilitásra van szükség. Az önbecsülés egyensúlya törékeny. Ha túl kevés vagy túl sok van belőle, az könnyen oda vezet, hogy elhagyatottnak érezheted magad.” (Andrew Matthews)
A legtöbbször alul értékeljük magunkat. Ha tudjuk is, hogy jók vagyunk, jól teljesítünk, értéket képviselünk, nem alkotunk reális önképet. Bizonyos tényezők gátolnak, mások pedig pozitívan előre mozdítanak. Foglalkozzunk egy kicsit a személyünkkel és a környezetünkkel. Mi igaz ránk, és mi támogathat a továbbiakban, hogy értékesebbnek tartsuk magunkat?

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés.” (Popper Péter)
Régen minden jobb volt, hangzik a jól ismert sóhaj. Ez olykor a párkapcsolatunkra is igaz. Valamikor nagyszerű volt, de aztán hagytuk ellaposodni. Észrevétlenül kivontuk magunkat belőle és mire feleszmélünk, már csak sután megvagyunk egymás mellett. Akár egy pár elnyűtt kidobott cipő. Valamikor mindkettő csodálatra méltón ragyogott, aztán az élet jól megkoptatta, megtaposta őket, és ma már csak árnyékai régi önmaguknak. Elhasználódtak, nem csillognak többé, nem állnak büszkén egymás mellett. Nem szükségszerű, hogy mi is szomorkás párt alkossunk.

„Két nap van a héten, amitől sohasem félek. Két gondtalan nap, amely mentes minden aggodalomtól és kételytől. Az egyik ilyen nap a tegnap. És amiért még sohasem aggódom, az a nap: a holnap.” (Robert Jones Burdette)
Sokunknak a hét különböző napjai különböző jelentésekkel és érzésekkel ruházódnak fel. A péntekhez pozitívabban viszonyunk, mint a vasárnaphoz. Ezek a beidegződések a klasszikus dolgozunk és aztán pihenünk időbeosztáshoz kapcsolódnak. Még mindig kettéosztjuk a hetünket munkanapokra és pihenőnapokra. Hogyan élvezhetjük jobban a hét minden egyes napját?

„Az ember önismerete torz, hiszen ha érdekemben áll, hogy magam elől elrejtsek valamit önmagamról, meg is fogom tenni.” (Mérő László)
A világképünk egységes és teljes. Születésünk óta építgetjük, külső és belső benyomások alapján, értékekre, tudásra, információkra alapozva. Ez hatással van a hitünkre, a másokhoz való viszonyunkra, a pozitív vagy éppen negatív szemléletünkre. De vajon mennyire igaz és valós a világ, amit látunk? Látjuk-e mindazt, ami lényeges?

„Figyelmeztettek már, hogy nem jó mindent magamba fojtani, de ha szabadjára engedem az indulataimat, utána mehetek mindenkihez bocsánatot kérni.” (Audrey Hepburn)
Nem vagyunk hibátlanok. Ez rendjén is van. De olykor a hibáink levét mások isszák meg. Vagy másokkal itatjuk meg. Ez már kevésbé van rendjén, valószínűleg mégsem tudjuk teljes egészében elkerülni. Amikor leteremtünk másokat, mi is érezzük, valami nem stimmel. Talán jogosan viselkedünk úgy, ahogy, talán nem. De figyelnünk kell a következményekre, mert ezt megsínylik a kapcsolataink.

„Ha a jelen pillanat tudatosságából cselekszel, bármit is teszel - akár a legegyszerűbb dolgokat is -, tettedet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át.” (Eckhart Tolle)
A legtöbbünk tervezetten tengeti a napjait. Van időbeosztásunk, napi feladatlistánk, ami ki és betölti az életünket. Vajon ezeket mennyire itatja át a tudatosság? A valódi érdeklődésünk, vágyaink, céljaik vezérelnek irányukba, vagy csak a kényszer és megszokások szülte ténykedések? Puhatolózzunk kicsit ezen a mezsgyén és ismerjük fel, hol találjuk a tudatosságunkat.

„Az egyének nem elszigetelten élnek, hanem normák egy nagyobb készletébe, szélesebb társadalmi dinamikákba és régóta fennálló közösségekbe ágyazódnak.” (Austin Choi-Fitzpatrick)
A viselkedésünket a személyiségjegyeink és a habitusunk határozza meg leginkább. Alapvetően ugyanazokat a reakciókat és viselkedési formulákat követjük. Kivéve, amikor felülírjuk valami miatt. Ezért az egyén viselkedését sosem önállóan, egymagában, hanem a teljes kontextus ismeretében érdemes vizsgálni. A fő kérdések; mikor, hol, kik jelenlétében? Így láthatjuk világosan, hogy adott helyzetben kibújunk- e a komfortos csigaházunkból vagy sem.

„Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.” (Stephen King)
Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy szelektív hallása van. Mondjuk a gyereknek, aki csak azt hallja meg, amit akar, de a szülő tiltását azt nem. És mi a helyzet velünk? Ez mindannyiunkra igaz. Sőt, egytől egyig csőlátásunk is van. Kizárólag azt vesszük észre, amit észre akarunk venni. Ezzel profi módon csapjuk be magunkat.