Az örömforrás hiánya a hétköznapokban
Mire számítsunk, ha nem leljük örömünket a mindennapjainkban?
„A hétköznapiságba fulladó élet, melyből hiányzik a véletlenek izgalma, idővel a legkalandosabb szellemet is kikezdi.” (Honoré de Balzac)
Nem mindenkinek és nem mindig adatik meg, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. De, ha szeretünk is valamivel foglalkozni, akkor is előfordulnak olyan részei a tevékenységnek, amely kifejezetten lélekőrlő, unalmas, egyhangú. Amikor a felsorolt jelzők túlsúlyba kerülnek, számíthatunk rá, hogy ez a közérzetünkön is megérződik. Érdemes feldobni a munkánkat, így elkerülhetjük az alábbi következményeket.
A legtöbben az ünnepek közeledtével elhatározzuk, hogy ez a karácsony most más lesz. Időben elintézünk mindent, nem rohangálunk és tolongunk az utolsó pillanatig a bevásárlóközpontokban. Az idei év vége mindenképp rendhagyó lesz.
Eléggé zárt és rendszerezett világban élünk. Törvények, szabályok, szokások kötik meg a kezünket. Ez a társadalom működése szempontból teljesen rendben van. Ám születendően nagy fokú önállóságra van hajlamunk. Minél többet tudunk ebből érvényre juttatni a munkánkban, magánszféránkban, az életünkben, annál nagyobb megelégedettségre számíthatunk.
Az év végi jutalmak és ösztönzők ideje közeleg. Már amennyire ebben a felemás és gazdaságilag is kihívást jelentő esztendőben ez aktuális. Egyes területeken biztos nem. Talán ezért is időszerű elgondolkodni mi hajt bennünket. Jó-e, ha külső mozgatókra várunk?
Gyerekfejjel az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mi leszel, ha nagy leszel. A kicsik bármit el tudnak képzelni, és rendszerint meg is teszik. Aztán a kamaszkor felé közeledve ez a kérdés is átláthatatlan ködfolttá válik, amiben nem igazán lehet kivenni semmi konkrétat, így a válasz is megváltozik arra, hogy „nem tudom”. Sokan felnőve sem találják a helyüket, fogalmuk sincs mivel is kéne foglalkozniuk. Most merüljünk alá egy feltételezésbe, amely kiváló alkalom arra, hogy elszakadjunk kicsit a valóság talajától. Tegyük fel, hogy megtaláljuk a számunkra ideális tevékenységet. Milyen előnyöket élvezhetünk ezáltal?
Sok beszédnek sok az alja. A végén meg ott marad a zacc és a keserű szájíz. Amikor a kommunikációnk nem talál célba, annak bizony a hallgatóság, és mi is a vesztesei vagyunk. Okolhatjuk őket, kereshetjük bennük a hibát, de be kell látnunk, hogy a kommunikátor felelős a végkifejletért. Nem véletlen, hogy a letisztult és átlátható kommunikáció a leghatásosabb.
Micsoda mondat ez; „nincs kedvem”. És egyszerűségében is milyen sok mindent rejt magában. Furcsa dolog ez a kedv. Néha csak úgy jön és megy. De vajon hova? És miért nincs mindig velünk? Hektikussága az emberi természetben rejlik. Abban, hogy az érzelmeink irányítanak és talán hiányzik néhány dolog az életünkből.
Mindannyian rendelkezünk kapcsolatokkal. Felületesekkel és mélyekkel egyaránt. Van, aki nyitottabb és jobban élvezi a sok, színes, kapcsolat tengerét, és van, aki zártabb, kevesebbel is beéri. Ez személyiségtípus függő. De vérmérsékletünktől függetlenül, minden valamire való viszonyhoz szükség van bizonyos értékek megmutatkozására. Néhány kérdést feltéve önmagunknak kideríthetjük, mennyire vagyunk jelen a kapcsolatainkban, de akár azt is, hogy az adott személy mennyire fontos a számunkra.
Vannak napok, amelyek jobban megviselnek. Semmivel nem dolgozunk többet, mint egyébként, mégis úgy érezzük estére, hogy teljesen le vagyunk amortizálva. Természetes, hogy bármekkora szenvedéllyel, állhatatossággal és lelkesedéssel működünk, bármilyen energikusak vagyunk, az akkumulátorunk időnként lemerül. És bizonyos tényezők alaposan rásegítenek a kimerítésünkre.
A piaci szereplők nagy része megüti a minőség mércéjét. Nehéz is választani közülük, hiszen tetemes a túlkínálat. Mi dönt arról, hogy mely cég lesz igazán népszerű? És javíthatjuk-e hírnevünket, olyan időkben, amikor az üzleti világ széles szegmense telítődött?