„Együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.” (Marcus Aurelius)
Együttműködésről a szó klasszikus értelmében akkor beszélhetünk, ha valakik közösen munkálkodnak egy bizonyos cél elérésén. Ehhez jó csapatjátékosnak kell lenni. Kissé sarkítva megnézhetjük, hogy a mentalitásunk mekkora mértékben tartalmaz együttműködésre hajlamos elemeket. Ugyanis a viselkedésünk, a kommunikációnk, a segítőkészségünk sokat elárul arról, alapból kooperatívak vagyunk-e.

„Nem kevésbé szükséges mások érdekeit szolgálni, mint a sajátunkat.” (Károlyi Gáspár)
Nagyon lényeges úgy képviselni az érdekeinket, hogy közben másokon sem gázolunk át. Velünk egyenrangú partnerként figyelembe venni a többi embert is. Olyan önérvényesítő jogokról van szó, amelyek mindenkit egyaránt megilletnek. Minket ugyanúgy, mint bárki mást. Az asszertivitás egyszerre szól a jogokról, valamint arról, hogy szabadon dönthetünk mennyire élünk velük. Nézzünk mire van jogunk az asszertív kommunikáció terén?

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.” (Epiktétosz)
Nagyon szűk keretekben gondolkodunk. Végletesen szélsőségekben formálunk a véleményt. Valójában sokszor nem is megalapozottan tesszük, hanem a meglévő gondolati mintáinkra támaszkodva. Ezek a mintázatok a hétköznapokban nélkülözhetetlenek. Például nem kell kilépnünk az emeletről, hogy megbizonyosodjunk a gravitáció létéről vagy, hogy elkerüljünk veszélyes helyzeteket. De egyben korlátokat állítanak fel, és ezzel szűklátókörűvé tesznek.

„Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.” (Mahatma Gandhi)
A napokban nagy visszhangot kavart a médiákban Magyarország egyik vezető fitness gurujának megnyilvánulása. A primitív, útszéli stílusban megfogalmazott vélemény bőven elég volt a pro és kontra reakciók özönére. Nem kívánok foglalkozni a hangvétellel, az a gazdáját minősíti. Nem is kifejezetten az elhangzottak tartalmára fókuszálok, hanem magára mögötte álló jelenségre, amely akarva, akaratlan befolyással bír az életvitelünkre.

„Sosem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben - de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.” (Walter Anderson)
Nem lehetünk mindig boldogok és gondtalanok. És ez így van jól a természet körforgásában. Időről időre lesznek nehézségek, és az egyik ezek közül, amire számíthatunk, ha tartós kapcsolatban élünk, hogy bizalmi válságok is felütik a fejüket. A digitális kornak is megvannak a sajátos veszélyforrásai.

Proaktívnak lenni egészen különleges leosztást jelent az életnek nevezett játékban. Előrelátó módon kezelni a dolgainkat, jóval kiegyensúlyozottabb hétköznapokhoz juttat minket. Nézzünk néhány előnyt, amit akkor kapunk, ha hajlandók vagyunk megelőző módon gondolkodni?

Az első cikkem, amely nem a saját blog felületemre készült, és amely megjelenhetett a Pro Bona Coaching & Training Center blogoldalán. Köszönet a lehetőségért a cég vezetőinek.

A cikk folytatását teljes terjedelmében itt érheted el. 

Fotó: Paolo Candelo, Unsplash

„A világ ma nem törődik az igaz dolgokkal: az emberek ma vagy felületes kérdésekkel vannak elfoglalva, vagy kénytelenek elmerülni a lét legprimitívebb harcaiban.” (Földi Mihály)
Az ünnepek alatt jutott eszembe, hogy annak idején mikor gyermek voltam minden sokkal nyugodtabb volt. Nem volt ennyi tv csatorna, sőt hétfőnként egyáltalán nem volt adás. Nem volt internet, okostelefon, nem függtünk folyamatosan a népszerűséget mutató like-októl. Volt időnk beszélgetni mindenféle zavaró tényező nélkül. Ebben az elmélkedésben van nosztalgia jócskán, akár egy retro buliban, de nem szeretnék kilyukadni a régen minden jobb volt általánosításhoz. Más volt, az tény, de minden időszaknak megvan az előnye és a hátránya. A kérdés inkább az, hol van ma egy-egy történés megélése. Vajon elég időt adunk-e magunknak rá?

„A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Akinek gyermeke van az rendszeresen szembesül azzal a kellemetlen helyzettel, hogy mennyire próbára tudja tenni a türelmét egy csöppség. Valóban nehéz önuralmat tanúsítanunk mindig, mindenkor. De ez nem csak vele kapcsolatban van így, a türelem ma önmagában ritka erény. Miért érdemes mégis gyakorolnunk a toleranciát?

„Minden igazságoddal szemben van egy másik igazság: épp az ellenkezője! Nagy merészség kell kimondani azt, hogy nincs igazam!” (Müller Péter)
Az élet állandó harc. Legalábbis erre vagyunk berendezkedve. A gondolkodásunk, a mentalitásunk, egész kis korunktól fogva a neveltetésünk abból áll, hogy az egyiknek igaza van, a másiknak nincs. Valaki nyer és valaki veszít. Naná, hogy mi szeretnénk azok lenni, aki nyer. De valóban minden ennyire egyszerűen felosztható igenre vagy nemre? 

„Hogy válás történt-e, vagy szakítás, azt úgy lehet megérezni, ahogy egy zeneműnél is pontosan érzed, hogy befejeződött-e, vagy egyszerűen csak félbehagyták.” (Müller Péter)
A legtöbbünknek volt már része szakításban. De minden szakítás legrosszabbika a válás. Mire a válásig eljut egy kapcsolat, addigra mindkét fél sérül annyira, hogy a lezárás még nehezebb legyen. Akkor lenne szükség a legtöbb empátiára az érintettek irányába, amikor már teljesen kimerült a keret. A gyerek kifejezetten érzékeny pontja a történetnek. Mivel kell szembenéznie a család legkisebb tagjának? És miként segíthetünk neki ilyenkor?