„Ha nem lenne éjszaka, nem lennének csillagok. Ha nem lenne sötét, sohasem látnánk a csillagokat. Ha nem lennének sokszor monotonnak vagy unalmasnak tűnő hétköznapok, nem emelkednének ki közülük az ünnepek. És mi sem tudnánk igazán becsülni az ünnepeinket.” (Fekete Péter) 
Vannak ünnepeink. Ki tudja még meddig? Az elmúlt évtizedekben az ünnepek is radikálisan átalakultak. Sokat veszítettek a jelentőségükből és úgy tűnik, nem is mindre lesz klasszikus formában szükségünk. Pedig a tradícióink ápolása fontos a kultúránk megőrzése érdekében. 

„Sok munkamániás a házastársa elől bujkál. Állandó elfoglaltságával igyekszik elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az érzéseivel, vagy házastársa érzelmeivel.” (Gary Chapman) 
Sokan sokat dolgozunk. Túl sokat. Alig vagyunk otthon, alig látjuk a párunkat, a családunkat. Milyen hatása lesz a párkapcsolatunkra, ha a munka huzamosabb ideig elvesz minket egymástól? 

„A gyerekek a szülők teremtményei, és a pocsék vagy nem létező szülői nevelési készségek olyan terheket rónak rájuk, melyek nem az ő hibájuk.” (Kimberly Belle) 
A gyerekeknek megvan a maguk kis világa. Amint a felnőtteknek is. A problémát az okozza, hogy ezek olykor egymás mellett lévő párhuzamos valóságok. És hiába voltunk egyszer mindannyian gyerekek, ha már nem tudjuk visszaidézni azt a kort, ráadásul a jelenben egészen más szabályok szerint éljünk az életünket. Ezt pedig igyekszünk a lurkók torkán is lenyomni. Így válunk sok mindenben túlzóvá. 

„A haraghoz és a nehezteléshez való görcsös ragaszkodás állandó stresszben tart, ami a szívet éppúgy károsítja, mint a lelket.” (Desmond és Mpho Tutu) 
Ingerültek vagyunk. Nem csak néha, rendszeresen. Figyeljük meg az embereket a boltban, az utcán vagy közlekedés közben és valószínűleg hamarosan belebotlunk valakibe, aki ideges. Vagy esetleg mi magunk leszünk azok. Ez nem a véletlen műve. 

„Az ember kötelessége, hogy részt vegyen a saját életében.” (Mariana Leky) 
Mennyire van a saját kezünkben az életünk? Ezt egész egyszerűen ellenőrizhetjük. Megnézzük, miként töltjük a napjainkat. Rengetegen szeretnék, hogy azt tegyük, amit ők szeretnének. A világ üzleti és hatalmi alapon működik, ahol, ha nem figyelünk, könnyedén úgy táncolunk, ahogy mások fütyülnek. 

"Nem változtathatunk meg mindent, amivel szembe kell néznünk, de semmin nem lehet változtatni, amíg nem nézünk szembe vele." (James Baldwin) 
Problémák voltak, vannak, lesznek. Megszabadulni nem lehet tőlük, ezért inkább a megfelelő formában kezeljük ezeket. Az otthonunkban is szembesülünk kihívásokkal, amelyek megoldásért kiáltanak. A megoldatlan nézeteltérések a kapcsolatunk harmóniáját veszélyeztetik. Miként rendezhetjük az ügyes-bajos dolgainkat a párunkkal? 

„A legnagyobb teljesítmény önmagadat adni egy olyan világban, amely szüntelenül valaki mássá akar átformálni.” (Ralph Waldo Emerson) 
Nincs híján világunk az önbizalomnak. Sokan nagyon magabiztosnak mutatják magukat, osztják az észt, mutatják lenyűgöző életstílusukat. Irigylésre méltóan tűnnek olyan személynek, akik megingathatatlan önbecsüléssel rendelkeznek. Valójában ez a magabiztosság lehet egy álca, amely segít palástolni a nem vállalt gyengeségeket. Miből származik a valódi önbizalom? 

„Az okostelefon modern korunk injekciós tűje, amely a digitális dopamint éjjel-nappal szállítja az online generáció idegpályáira.” (Anna Lembke) 
Ne a szélsőségekre, mint a gamerekre gondoljunk, maradjunk csak a saját portánknál. Nagyon sokan úgy véljük magunkról, hogy nem vagyunk a képernyők foglyai. Pedig, ha elkezdenénk feljegyezni a napi képernyőidő használatunkat, kiderülne, nagyon is azok vagyunk. Mennyi időt töltünk képernyőkkel? Minden számít. Telefon, tv, számítógép, minden. 

„Ha az emberből a munkája nem vált ki érzelmeket, akkor már baj van, az a kiégés egyik jele.” (Gyurkó Szilvia) 
A kiégésnek divatja van. Nem azért, mert annyira menő dolog, hanem mert a zaklatott életvitelünk a felszínre hozta és ott tartja ezt a kellemetlen jelenséget. Mit tehetünk a kiégésünk megelőzése érdekében? 

"Addig nem lehet új ötleted, amíg a régitől nem szabadultál meg." (Gregory Bateson) 

Folyónk a szokványos medrében folyik. Megszokott hétköznapok egymásutánja, bennük a napi rutin folyamatos ismétlődésével. Ezek vagyunk mi emberek. Ez az életünk. Tényleg ilyen az életünk? Csak ennyi?