„Az ember önismerete torz, hiszen ha érdekemben áll, hogy magam elől elrejtsek valamit önmagamról, meg is fogom tenni.” (Mérő László)
A világképünk egységes és teljes. Születésünk óta építgetjük, külső és belső benyomások alapján, értékekre, tudásra, információkra alapozva. Ez hatással van a hitünkre, a másokhoz való viszonyunkra, a pozitív vagy éppen negatív szemléletünkre. De vajon mennyire igaz és valós a világ, amit látunk? Látjuk-e mindazt, ami lényeges?

„Figyelmeztettek már, hogy nem jó mindent magamba fojtani, de ha szabadjára engedem az indulataimat, utána mehetek mindenkihez bocsánatot kérni.” (Audrey Hepburn)
Nem vagyunk hibátlanok. Ez rendjén is van. De olykor a hibáink levét mások isszák meg. Vagy másokkal itatjuk meg. Ez már kevésbé van rendjén, valószínűleg mégsem tudjuk teljes egészében elkerülni. Amikor leteremtünk másokat, mi is érezzük, valami nem stimmel. Talán jogosan viselkedünk úgy, ahogy, talán nem. De figyelnünk kell a következményekre, mert ezt megsínylik a kapcsolataink.

„Ha a jelen pillanat tudatosságából cselekszel, bármit is teszel - akár a legegyszerűbb dolgokat is -, tettedet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át.” (Eckhart Tolle)
A legtöbbünk tervezetten tengeti a napjait. Van időbeosztásunk, napi feladatlistánk, ami ki és betölti az életünket. Vajon ezeket mennyire itatja át a tudatosság? A valódi érdeklődésünk, vágyaink, céljaik vezérelnek irányukba, vagy csak a kényszer és megszokások szülte ténykedések? Puhatolózzunk kicsit ezen a mezsgyén és ismerjük fel, hol találjuk a tudatosságunkat.

„Az egyének nem elszigetelten élnek, hanem normák egy nagyobb készletébe, szélesebb társadalmi dinamikákba és régóta fennálló közösségekbe ágyazódnak.” (Austin Choi-Fitzpatrick)
A viselkedésünket a személyiségjegyeink és a habitusunk határozza meg leginkább. Alapvetően ugyanazokat a reakciókat és viselkedési formulákat követjük. Kivéve, amikor felülírjuk valami miatt. Ezért az egyén viselkedését sosem önállóan, egymagában, hanem a teljes kontextus ismeretében érdemes vizsgálni. A fő kérdések; mikor, hol, kik jelenlétében? Így láthatjuk világosan, hogy adott helyzetben kibújunk- e a komfortos csigaházunkból vagy sem.

„Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.” (Stephen King)
Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy szelektív hallása van. Mondjuk a gyereknek, aki csak azt hallja meg, amit akar, de a szülő tiltását azt nem. És mi a helyzet velünk? Ez mindannyiunkra igaz. Sőt, egytől egyig csőlátásunk is van. Kizárólag azt vesszük észre, amit észre akarunk venni. Ezzel profi módon csapjuk be magunkat.

„Az embernek az elismerés kell; a folytonos bírálat csak a csalódás és hiábavalóság érzetét kelti.” (Selye János)
Dolgozunk, dolgozunk, dolgozunk, és még ha szeretnék is a feljebbvalóink, akkor sem biztos, hogy érezzük a megbecsültséget. Ez nem csupán a fizetésünk nagyságán múlik, inkább azon, hogy testhezálló módon jusson kifejezésre az elismerésünk. Miként lehetséges a munkában több és jobb elismerést adni és kapni?

„A család csak valamiféle történet, elmesélik neked, de a legfontosabb történetet neked kell elmesélned magadnak.” (Ken Liu)
A rohanással teli hétköznapok során rengeteg minden felett siklunk el. Mert nincs időnk, mert így kényelmes, így egyszerűbb vagy mert így szoktuk meg. A teendőink listáján jórészt tennivalók vannak, amelyeket igyekszünk mielőbb kipipálni. De a körülöttünk élő emberek nem lehetnek csak egy tétel ezen a listán. Mert, ha csak ennyire futja tőlünk, akkor valószínűleg feltételezzük róluk, hogy ismerjük őket, és ezt a tudásunkat nem vizsgáljuk felül.

„Az élet nem arról szól, hogy olyan akarj lenni, amilyen valójában nem is vagy.” (Oravecz Nóra)
Mindenki eljátszott már azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha valaki más lenne. A színészek munkája ennek a gyakorlatára épül. De sok embert megbénít a frusztráló kívánság, hogy bárcsak valaki más lehetne. Miből fakad ez a vágy és miért nem működik?

„Az egyik legalapvetőbb képesség, hogy tudjunk másoktól kérni. Minden sikeres ember birtokában van ennek a képességnek.” (Laurent Gounelle)
Szeretjük a hatékonyságot. Gyorsan és olajozottan bonyolítani a dolgokat. Feladatokat osztogatni, dirigálni, eligazítani. Csak minden menjen flottul és sebtiben. De ha emberekről van szó, nem mindig a legkézenfekvőbb megoldás a legcélravezetőbb. Az aktuális munka elvégzésén túl szempont lehet a későbbi zökkenőmentes együttműködés is. Mit történik, ha kérünk és nem utasítunk?

„Sehol sem olyan hangos a csönd, mint egy kihalt munkahelyen.” (Kathy Reichs)
A cégek egyik legnagyobb kihívásává a munkaerő-elvándorlás vált. Ez sokkal többről szól, minthogy egy kolléga feláll és elmegy. Megannyi oldalon okoz ugyanis nehézséget egy vállalat életében. Megéri jobban végiggondolni, hol szenved csorbát a szervezet és milyen veszteségeket könyvel el következményként.