„A legtöbb kapcsolat - legyen az szerelmi, baráti, szülői, házastársi - azért üresedik ki, válik unalmassá, mert az egymással "kommunikáló" felek nem mernek lelkük mélyéből beszélni.” (Horányi Katalin)
Lehetséges megunni a kedvesünket? Alapvetően bármit meg lehet unni. Bármibe bele lehet fásulni, így a párkapcsolatunk is besokallhat. Nem a szívdöglesztőségtől vagy a sármosságtól függ és nem is a formás és kidolgozott testünktől. Ezek a külsőségek megszokottá válnak és ha nem társulnak hozzájuk belső értékek, érzelmek, egy erős kötelék, akkor jön az elhidegülés. Mit tehetünk, hogy megelőzzük?

"Tedd emberségesebbé a szavakat, és így talán emberségesebbé teszed a tetteket is." (Daniel H. Pink)
Minden megszólalásunk egy bizonyítvány magunkról, és egyben minősíti a másikkal való kapcsolatunkat. Ha ez pozitív a köztünk lévő légkör is pozitív lesz, egy negatív téma ellenére is. Ám ha ingerültek, gúnyosak vagy agresszívak vagyunk az rólunk egy portré. Mégis sokszor megengedjük, hogy bántón lépjünk fel, olykor csak azért, mert rossz passzban vagyunk és az illető épp akkor lép a személyes terünkbe. Mire van szükség egy emberségesebb kommunikációhoz?

„A hétköznapiságba fulladó élet, melyből hiányzik a véletlenek izgalma, idővel a legkalandosabb szellemet is kikezdi.” (Honoré de Balzac)
Nem mindenkinek és nem mindig adatik meg, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. De, ha szeretünk is valamivel foglalkozni, akkor is előfordulnak olyan részei a tevékenységnek, amely kifejezetten lélekőrlő, unalmas, egyhangú. Amikor a felsorolt jelzők túlsúlyba kerülnek, számíthatunk rá, hogy ez a közérzetünkön is megérződik. Érdemes feldobni a munkánkat, így elkerülhetjük az alábbi következményeket.

„Az ünnep a szereteté, s azért ajándékozzuk meg egymást, hogy ennek tárgyi kifejezést is adjunk, ám ez csak jelzés, szerethetjük egymást őszintébben, másképp, mint máskor enélkül is, karácsonyfa, ajándék, sőt bármilyen látható jel nélkül is.” (Simó Sándor)
A legtöbben az ünnepek közeledtével elhatározzuk, hogy ez a karácsony most más lesz. Időben elintézünk mindent, nem rohangálunk és tolongunk az utolsó pillanatig a bevásárlóközpontokban. Az idei év vége mindenképp rendhagyó lesz.

„A felnőttség kritériuma nem az, hogy az ember valamely szektához, csoporthoz vagy néphez tartozik, hanem az, hogy alá tudja vetni magát saját önállósága szellemének.” (Carl Gustav Jung)
Eléggé zárt és rendszerezett világban élünk. Törvények, szabályok, szokások kötik meg a kezünket. Ez a társadalom működése szempontból teljesen rendben van. Ám születendően nagy fokú önállóságra van hajlamunk. Minél többet tudunk ebből érvényre juttatni a munkánkban, magánszféránkban, az életünkben, annál nagyobb megelégedettségre számíthatunk.

„Egy olyan környezetben, ahol a külső jutalom a legszembeötlőbb, sokan csak addig a pontig feszítik meg magukat, ameddig – a jutalom megszerzése érdekében – feltétlen muszáj, de tovább nem.” (Daniel H. Pink)
Az év végi jutalmak és ösztönzők ideje közeleg. Már amennyire ebben a felemás és gazdaságilag is kihívást jelentő esztendőben ez aktuális. Egyes területeken biztos nem. Talán ezért is időszerű elgondolkodni mi hajt bennünket. Jó-e, ha külső mozgatókra várunk?

„Mi lehet jobb annál, mint szeretni, amit csinálunk, és tudni, hogy annak értéke is van?” (Katherine Graham)
Gyerekfejjel az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mi leszel, ha nagy leszel. A kicsik bármit el tudnak képzelni, és rendszerint meg is teszik. Aztán a kamaszkor felé közeledve ez a kérdés is átláthatatlan ködfolttá válik, amiben nem igazán lehet kivenni semmi konkrétat, így a válasz is megváltozik arra, hogy „nem tudom”. Sokan felnőve sem találják a helyüket, fogalmuk sincs mivel is kéne foglalkozniuk. Most merüljünk alá egy feltételezésbe, amely kiváló alkalom arra, hogy elszakadjunk kicsit a valóság talajától. Tegyük fel, hogy megtaláljuk a számunkra ideális tevékenységet. Milyen előnyöket élvezhetünk ezáltal?

„Az emberek hallják a szavaidat, de érzik a hozzáállásodat. (John C. Maxwell)
Sok beszédnek sok az alja. A végén meg ott marad a zacc és a keserű szájíz. Amikor a kommunikációnk nem talál célba, annak bizony a hallgatóság, és mi is a vesztesei vagyunk. Okolhatjuk őket, kereshetjük bennük a hibát, de be kell látnunk, hogy a kommunikátor felelős a végkifejletért. Nem véletlen, hogy a letisztult és átlátható kommunikáció a leghatásosabb.

„Ne azon gondolkodjon, képes-e rá, inkább azt kérdezze meg magától, van-e hozzá kedve.” (Raphaëlle Giordano)
Micsoda mondat ez; „nincs kedvem”. És egyszerűségében is milyen sok mindent rejt magában. Furcsa dolog ez a kedv. Néha csak úgy jön és megy. De vajon hova? És miért nincs mindig velünk? Hektikussága az emberi természetben rejlik. Abban, hogy az érzelmeink irányítanak és talán hiányzik néhány dolog az életünkből.

"A kapcsolatteremtés mindig egy valaki iránt érzett elkötelezettséggel kezdődik." (John C. Maxwell)
Mindannyian rendelkezünk kapcsolatokkal. Felületesekkel és mélyekkel egyaránt. Van, aki nyitottabb és jobban élvezi a sok, színes, kapcsolat tengerét, és van, aki zártabb, kevesebbel is beéri. Ez személyiségtípus függő. De vérmérsékletünktől függetlenül, minden valamire való viszonyhoz szükség van bizonyos értékek megmutatkozására. Néhány kérdést feltéve önmagunknak kideríthetjük, mennyire vagyunk jelen a kapcsolatainkban, de akár azt is, hogy az adott személy mennyire fontos a számunkra.