„Ha tudsz abban segíteni az embereknek, hogy ki tudják hozni magukból, amire képesek, azzal őket is, a csapatodat és magadat is segíted.” (John C. Maxwell)
Nem mindegy, hogy csapat vagy csoport. Az utóbbi jellemzően egy lazán összeverődött ember tömeg, az előbbi szisztematikus módon felépített közösség. Egy erős csapat létrehozása tudatos és szándékos munka eredménye. Ez az általuk elvégzett teljesítményen is látszódni fog. Szóval nem elég összeterelni egy kupacnyi személyt, kifinomultabb módszerre és kommunikációra van szükségünk.

„Nem az teszi értékessé az embert, amit tud, hanem amit másokkal megoszt.” (Ginni Rometty)
Mint tudjuk, Joey nem ad a kajájából. Ha hasonlóan gondolkodunk, akkor is marad még kismillió dolog ezen kívül, amit osztunk úton-útfélen, ha kell, ha nem. A közösségi médiában képeket, posztokat, like-okat, a hétköznapokban észt, a baráti pókerpartikon meg egy pakli kártyát. De adhatunk olyasmiket is, amelyek megosztása valódi értékét hordoz.

„Az internet sok mindent nyújthat, de olyan honlap sose lesz, ami pótolja anyád társaságát.” (Tommy Orange)
Beette magát az életünkbe a digitális technika. Okos kütyük hevernek körülöttünk mindenfelé, és nem is az a gond, hogy hevernek, hanem hogy, állandóan a kezünkbe kerülnek és megragadják a figyelmünket. Nem tekintek a technológiára átokként, de érdemes lefektetni bizonyos szabályokat, korlátokat a családunkon belül, hogy ne az eszközök uraljanak minket, hanem mi őket.

„Úgy lehet a legjobban együttműködésre bírni a kollégákat, ha bizonyos keretek között szabad teret kapnak ötleteik megvalósítására, és ha számíthatnak a vezetőre a nehéz helyzetekben is.” (Zolnay Judit)
A vezetés egy porhanyósan száraz témának tűnik, nagy komplex masszának hat külső szemlélőként. Nem is tévedhetünk nagyobbat ezzel kapcsolatban. A valódi vezetés izgalmas, mozgalmas, érzelmekkel telített és mélyen humánus tevékenység. Persze akkor, ha emberközeli vezetési alapelvekre épül.

„Kritikánk voltaképpen csak szemére veti másnak, hogy nincsenek meg azok az erényei, amelyekről azt véljük, hogy nekünk megvannak.” (Jules Renard)
Ha valamiben jók vagyunk, az a kritizálás. A vérünkben van a hibák, a problémák, a negatív dolgok meglátása. Kódolásunk szerint a rosszat mindig észre, a jót pedig természetesnek vesszük. Némi széljegyzet a kedvenc kritikai szemléletünkkel kapcsolatban.

„Tudatosítsuk, hogy a szeretet szükséges a jó kapcsolatokhoz, de nem elégséges hozzájuk. A legjobb kapcsolatok soha nem pusztán szeretetből épülnek. Munkát igényelnek, nem is keveset.” (John Robbins)
Javában zajlik a Házasság hete és itt a nyakunkon mindenki kedvenc Valentin napja is. Aki nem javíthatatlan romantikus, annak mindez már a könyökén jöhet ki. A jeles napok apropóján elgondolkodhatunk, hogy állunk a párkapcsolatunk gondozásával? Nem csak kivételes ünnepek idején, hanem egész évben. Hja, az kemény meló, nem? De, lehet.

„Ha egy reggel az ember felébred, és észreveszi, hogy a szívéből eltűnt a düh, eltűnt a sérelem, akkor szerintem hálás lehet. Akkor a világmindenség megengedte, hogy megbocsásson.” (Feldmár András)
Életünket írott és íratlan szabályok koordinálják. Ez elengedhetetlen a társadalmilag kulturált együttéléshez. Az viszont nem, hogy még magunkat is szigorúan leszabályozzuk. Bizonyos területeken kifejezetten előnyös, ha engedélyeket adunk magunknak.

„Együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.” (Marcus Aurelius)
Együttműködésről a szó klasszikus értelmében akkor beszélhetünk, ha valakik közösen munkálkodnak egy bizonyos cél elérésén. Ehhez jó csapatjátékosnak kell lenni. Kissé sarkítva megnézhetjük, hogy a mentalitásunk mekkora mértékben tartalmaz együttműködésre hajlamos elemeket. Ugyanis a viselkedésünk, a kommunikációnk, a segítőkészségünk sokat elárul arról, alapból kooperatívak vagyunk-e.

„Nem kevésbé szükséges mások érdekeit szolgálni, mint a sajátunkat.” (Károlyi Gáspár)
Nagyon lényeges úgy képviselni az érdekeinket, hogy közben másokon sem gázolunk át. Velünk egyenrangú partnerként figyelembe venni a többi embert is. Olyan önérvényesítő jogokról van szó, amelyek mindenkit egyaránt megilletnek. Minket ugyanúgy, mint bárki mást. Az asszertivitás egyszerre szól a jogokról, valamint arról, hogy szabadon dönthetünk mennyire élünk velük. Nézzünk mire van jogunk az asszertív kommunikáció terén?

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.” (Epiktétosz)
Nagyon szűk keretekben gondolkodunk. Végletesen szélsőségekben formálunk a véleményt. Valójában sokszor nem is megalapozottan tesszük, hanem a meglévő gondolati mintáinkra támaszkodva. Ezek a mintázatok a hétköznapokban nélkülözhetetlenek. Például nem kell kilépnünk az emeletről, hogy megbizonyosodjunk a gravitáció létéről vagy, hogy elkerüljünk veszélyes helyzeteket. De egyben korlátokat állítanak fel, és ezzel szűklátókörűvé tesznek.