„A bizonytalanság olyan, mint a mozgólépcső, amit sohasem helyeznek üzemen kívül.” (Cseh Katalin) 
Bőrünkön érezzük a bizonytalanság leheletét. A változással mindig keservesen megküzdöttünk, de manapság ez nem elég, mert a változások mögött ezernyi kétely les ránk. Tele a fejünk kérdőjelekkel, és sokszor még a kérdést sem ismerjük, amely végén ott állnak ezek a kérdőjelek.
„A feltétel nélküli szeretet felszabadító. Felszabadítja a szeretett személyt arra, hogy valódi és hiteles legyen. A feltételes szeretet viszont az állandó alkalmazkodás kényszerpályájára szorítja a szeretett személyt.” (John Powell) 
Két ember szerelmes lesz egymásba, jönnek a mézes hetek, hónapok, és minden jó úgy, ahogy van. Aztán mindez lecseng, és elkezdünk agyalni azon, hogy valami nem stimmel. Elkezdünk azon morfondírozni, hogy mi a hiba a párunkban, miben kellene megváltoznia. Amint ez felszínre kerül, abban a pillanatban feltételekhez kezdjük kötni a szeretetünket. És valahogy már nem is tűnik annyira mennyeinek a párkapcsolatunk.
"Néha, amikor belegondolok, hogy jelentéktelen dolgok milyen súlyos következményekkel járhatnak, elfog a kísértés, hogy kijelentsem: jelentéktelen dolgok nincsenek." (Bruce Barton) 
Sok dologra apróságként gondolunk, és nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Legyintünk, nem foglalkozunk velük. Pedig jobban belegondolva, bármilyen kicsinységről van is szó, mélyen meghatározhatja az életünket.
„Lehetséges ismét hazatérni – ha az otthonod egy értékes emberi kapcsolat, ha a társad az, akitől a legtöbbet kapod.” (Stephen R. Covey) 
A beszélgetéseink színvonalát nagyban meghatározza a beszélgető partnerünkhöz kötődő viszonyunk. Kivel közelebbi, kivel távolabbi kapcsolatot ápolunk. De a beszélgetések alkalmasak egy-egy kapcsolat elmélyítésére, sőt, önmagunk jobb megismerésére, önbizalmunk növelésére, a szeretet megszilárdítására.
„Az emberek értékelik az egyenességet és az őszinteséget. A legjobb szövegelés az igazság, mert az teljesen lefegyverez.” (Mark Gordon) 
Amikor emberi kapcsolatokról van szó, minden a kommunikáción múlik. Ezt gyakorta elfelejtjük, magánemberként, de cégként is. Lesz, ami lesz alapon, átgondolatlanul vagy éppen sehogy sem kommunikálunk. Ezzel a mulasztással könnyedén azok malmára hajtjuk a vizet, akik hajlandók foglalkozni a kétoldalú kommunikáció megteremtésével.
„Az emberi lények nagy ajándéka az, ha birtokolják az empátia erejét. Mindannyian érzékelünk titokzatos kapcsolatot egymással.” (Meryl Streep) 
Felnőttek vagyunk. Okosak. Önállók. Meg tudjuk oldani a problémáinkat, be tudjuk osztani az időnket és pénzünket. Egészen addig, amíg valakivel össze nem boronáljuk magunkat. Ameddig egyedül voltunk, könnyű volt, nem kellett alkalmazkodni. Onnantól kezdve azonban, mindez megváltozik. Vajon melyik félnek az akarata lesz az erősebb? Vagy inkább a közös megegyezésekre kéne törekedni?
„Te vagy saját sorsod alakítója. Te vagy a forgatókönyvíró. Te találod ki a sztorit. Te forgatod a tollat, és az eredmény mindig tőled függ.” (Lisa Nichols) 
Elhasznált hasonlat, hogy az életünk olyan, mint egy film. Valóban szépen párhuzamba állítható egymással a kettő. És az egyik legizgalmasabb mozi, amivel valaha találkoztunk. Főleg, ha nem kívülről szemléljük, kólával és popcornnal, hanem aktívan részt veszünk a formálásában.
„Az élet nem mindig verseny, hanem néha versenyek sorozata.” (Daniel H. Pink) 
A születésünk pillanatában elstartol egy verseny. Arról szól, hogy mi legyünk a jobbak. Vagy a legjobbak. Versenyeznünk kell, mert erre vagyunk szocializálva, és mert a vérünkben van a versengés. Eleinte kevés választásunk van, később pedig elkap a gépszíj, és talán már nem tudunk kiszállni. Igazából az egész élet egy nagy versenyszféra. Mit kezdjünk vele?
„Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő, mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet.” (Orlando Aloysius Battista) 
Szép dolog a gyermekvállalás. Szép és fárasztó. Olyannyira, hogy számtalanszor képtelenek vagyunk igent mondani a saját gyermekünknek. Nemet mondunk, újra és újra. Akár kimondatlanul, átvitt értelemben is, csupán a viselkedésünkkel. Ha szeretnénk kicsit jobb szülők lenni, akkor gondoljuk át, milyen könnyedén bomlasztjuk a gyerek és a köztünk fennálló viszonyt.
„A nagyszerű emberek arról ismerszenek meg, hogy tudják, mikor jött el az ideje annak, hogy félretegyék a fontos dolgokat, és az életbevágóan fontosakkal foglalkozzanak.” (Brandon Sanderson) 
Ránézünk a napi teendőinkre és mindent fontosnak tartunk, amíg el nem intézzük. Most nézzünk rájuk újra. Melyek azok, amelyeket élből elhalasztanánk, mert ráér foglalkozni velük. Na, ezek közt vannak a valóban fontos ügyek. De hogyan birkózhatunk meg velük, amikor jóval időigényesebbnek tűnnek a többinél?
