„Attól a versenytárstól kell félned, amelyik egyáltalán nem foglalkozik veled. Csinálja a dolgát, méghozzá egyre jobban és jobban.” (Henry Ford)
Nincs új a nap alatt. A spanyolviaszt is feltalálták már, tehát bármibe vágunk is, mindig felmerül a versenytársak kérdése. Olyan nincs, hogy egyedül vagyunk egy szakmában, de nem is kell, hogy így legyen, mert legalább megkülönböztethetjük a minőségit, a csapnivalótól. Szükségünk van némi konkurenciára, ez sarkall többre minket. De jobban megnézve nincs túl sok riválisunk.

„Ha valaki még az esküvője napján is bizonytalan, akkor tuti, hogy nem a helyes úton jár, és épp egy hatalmas hibát készül elkövetni. A házasság és a gyereknevelés még akkor sem sétagalopp, ha az ember biztos abban, hogy megtalálta a tökéletes párt. Őrültség belevágni, ha még ebben sem lehetünk biztosak.” (Richard Templar)
Aki tartós párkapcsolatban él, az szembe kerülhet a címbéli dilemmával. Megkérdőjelezzük, hogy jó falnak támasztottuk-e a létrát? Valóban megfelelő párt választottunk magunknak? Okkal tör elő belőlünk ez a veszélyes aggály, ám kezelhető és megnyugtatóan rendezhető.

„A mások általi kihasználás vagy manipulálás megengedése nem azonos a szeretettel. Inkább elárulása annak a személynek, akinek ezt megengedjük.” (Gary Chapman)
Szeretni sokféleképpen lehet. De vannak módjai, amely bármennyire is úgy véljük, nem a szeretet megnyilvánulása, hanem manipuláció. Amikor a saját önös érdekeink vezérelte elvek alapján, a szeretet álarca mögé bújva igyekszünk önigazolást találni a társunkkal való helytelen bánásmódra. Mint az alábbiakban.

„Amikor az ember leír valamit, a teljes figyelmével arra koncentrál. Szinte lehetetlen bármit is leírni, miközben valami másra gondolunk. A papírra vetés aktusa segít megfelelő irányban tartani a gondolatokat és a szándékokat.” (Blake Crouch)
Ezekben a fülledt nyári napokban valami pehelykönnyű témában gondolkodtam. Így kötöttem ki a mindenki által jól ismert színes kis ragasztható jegyzetlapocskáknál. Amennyire banálisnak tűnik ez az apróság, annyira nagy hasznát vehetjük a hétköznapokban. Felhasználhatóságának legfőbb területe pedig az időnk beosztásához vagy épp az emberi kapcsolatainkhoz kötődik.

„A nagy emberek nem születnek nagynak, de azzá lesznek.” (Mario Gianluigi Puzo)
Mindenki szeretne sikeres lenni, learatni a babérokat, begyűjteni a gratulációkat, a világot a lábai előtt hevertetni. Sikerorientált környezetünk már korán elkezdi sulykolni belénk a versenyszellemet és a célratörő mentalitást. Kíméletlenül vetélkedünk egymással, a technológiával és esetenként saját magunkkal is. Vajon előre eldöntött tény, hogy sikeresek leszünk vagy sem?

„Ha párkapcsolatban élsz, ne sértődj meg, ha a párod néha azt mondja: hülye vagy. Gondolkozz el rajta! Hátha jót akar! Ha szeret: biztosan.” (Müller Péter)
Aki tartós kapcsolatban él az pontosan tudja korántsem könnyű mindig az együttlét. Van, hogy bekerül az életünkbe a feszültség. Generálhatjuk mi magunk, de érkezhet kívülről is. Munkahelyi gond, egészségügyi kihívás, kommunikációs különbség, nézeteltérés. Ilyenkor igazi kihívás, hogy csapot papot magunk mögött hagyva, ne meneküljünk el valami csendes és nyugodt helyre. Mit tehetünk az elkerülhetetlen zaklatott idők tompítására?

„Semmi sem rosszabb, semmi sem annyira fájdalmas, romboló, mint a gyanakvás.” (Paula Hawkins)
A gyanakvás és kétkedés emberi természetünk része. Hogy mennyire állunk a hatása alatt, az nagyban függ a környezeti tényezőktől, de még inkább az addigi személyes tapasztalatainktól. A meggyőződésünk pedig sziklaszilárd, még ha ez a kapcsolataink kárára is megy.

„A siker kollektív mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy az emberek hogyan reagálnak a teljesítményünkre.” (Barabási Albert-László)
Sikerünk nagy részben a kapcsolati hálónkon múlik, állítja ezt Barabási Albert-László A képlet című könyvében. Az elmúlt években előtérbe került a világot és az életet átszövő hálózatok vizsgálata. Sok tekintetben hatással vannak ránk, és ezek egyike a kapcsolatrendszerünk, amelyet érdemes folyamatos frissítés alatt tartanunk.

"A legnagyobb baj a kommunikációval az az illúzió, hogy létrejött.” (George Bernard Shaw)
A kommunikáció nem ér véget ott, hogy elmondjuk, amit akarunk. Ezzel csupán kezdődik. Mert az, hogy közölünk valamit kevés. Amit megértenek a mondandónkból, az számít. És, ha ez nem sikerül, akkor az olyan, mintha idegen nyelven beszélnénk. Van értelme fejleszteni a beszélőnket a jobb kapcsolatok és az érvényesülésünk okán.

„Az élet viszonylag rövid, és nagyon ostobák vagyunk, ha nem őrizzük meg az egyensúlyt a munka és a család között. Ha a siker hajszolása közben az ember elveszíti a feleségét és a gyerekeit, akkor mindent elveszít.” (Gary Chapman)
Az nem kérdés, hogy akit nem vár haza senki, az miért nem rohan, az a kérdés, akit mehetne végre a szeretteihez, az miért nem megy? Mert az tény, vannak jó páran, akik nem kapkodják el a hazamenetelt. Milyen indokok állhatnak a háttérben?