„A szerelem addig tart, míg a társadba minden pillanatban beleszeretsz. Az Élet forrásában nincs tegnapi víz.” (Müller Péter)
Nagyszerű dolog szerelembe esni. Vagy újra szerelembe esni. És a legnagyszerűbb, ha ezt a már meglévő kedvesünkkel éljük meg időről időre. Mert a valamikori lángolás idővel pislákoló gyertyalánggá szelídül. De jól van ez így, különben élve égnénk el a szenvedély tűzvészében, elvesztve minden józan ítélőképességünket. És mert a halvány gyertyaláng felébresztheti bennünk a szeretetet, a romantikát, gyöngédséget, amelyek elvezetnek az intimitáshoz. Az pedig az újabb szerelembe eséshez.

„Lehetetlenség bármiről is megtanulni bármit, mert ha tudjuk, miről akarunk tanulni, akkor azt már ismerjük, de ha nem tudod, miről akarsz tanulni, azt sem tudod, mit keressél.” (Tom Harper)
A kevesebb több, tartja egy régi mondás. És ez valóban sok helyütt alkalmazandó. Jó példa erre a főzés, ahol kis mennyiségű ízesítőkkel, fűszerekkel csodát lehet tenni, de a túlzásba vitellel csak ehetetlen kotyvalékot készíthetünk. Vajon a tudásunkra mennyire igaz ez ma, amikor elönt minket az információ? Minden tudás kézzelfogható közelségben van elég csak felcsatlakozni az internetre. De szükségünk van arra, hogy mindig, mindent ismerjünk, tudjunk, vagy hasznát vehetjük a tudatlanságnak is?

„Ha megpróbálod a világot a válladon cipelni, először is beleroppan a hátad, aztán beleroppan a lelked is.” (Stephen King)
Lassan túl vagyunk a nyáron és a legtöbben idén is elutaztunk rövidebb hosszabb időre. A nyaralásra készülve gyakran a fél házat magunkkal akarjuk vinni. A legszükségesebb dolgokat is órákig képesek vagyunk csomagolgatni. Végül aztán a fele sem kell, de sebaj, mert sose lehet tudni, ugye. Ez a fajta felmálházás nem csupán üdülési időszak sajátja. Hétköznaponként is annyi cucc alatt görnyedünk, hogy majd bele szakadunk. Miket cipelünk magunkkal?

„Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.” (Charles Dickens)
A Mártix egyik acélos jelentében Smith ügynök elmondja teóriáját arról, hogy az emberiség egy vírus. No, ennyire ne legyünk pesszimisták, ne kezdjünk el vegetálni és kizárólag szén-monoxidot termelni a növényeknek, de azzal legyünk képben, hogy valóban fertőzzük a környezetünket. Hatásunk ugyanúgy nem múlik el nyomtalanul a közösségünkben, mint egy ragályos betegség. Mi az, amit mi terjesztünk?

„Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.” (Carl Gustav Jung)
Számít vagy sem mások véleménye? Érdekes kettősség ez. Egyszer azt mondjuk ne hallgassunk a károgókra, a negatívokra, akik bántanak minket, másszor még azt, hogy a siker attól függ mennyien értékelik, amit teszünk. Vagyis az irányunkban pesszimisták lényegtelenek, az optimisták létszükségletek. Most akkor mi van? Nem függünk másoktól, de mégis?

„Az élet minden élvezete a külső jelenségek szabályos váltakozásában gyökerezik. Éj és nap forgása, az évszakok visszatérése, virág és gyümölcs fejlődése, meg ami még az idők során elibénk kerül és gyönyörűségünkre szolgál kínálkozva, sőt követelődzve: ezek a földi lét igazi rugói.” (Johann Wolfgang von Goethe)
A siker szó legalább annyi pozitív érzést generál bennünk, mint amennyi negatívot. Akinek része van benne az élvezi, optimista és lelkes, akinek nem akar összejönni, az küzd, szenved és tépelődik. Ha megértjük, hogy a siker az évszakokhoz hasonló körforgásban van, akkor kevesebb önmarcangolás árán juthatunk el hozzá.

„Az élet olyan, mint egy léghajó. Ha magasabbra akarunk szállni, meg kell tanulnunk elszakadni dolgoktól, és kidobni a kosárból azt, ami nem enged felemelkedni.” (Raphaëlle Giordano)
Van egy csomó kacatunk. Kinek a szekrényben, kinek a sufniban, kinek a padláson. Egy rakás cucc, ami az évek alatt halmozódott fel nálunk és nem akarunk, vagy tudunk megszabadulni tőlük. És ilyesmi a fejünkben is van. Ha pár dolgot legalább részben kidobnánk onnan, lényegesen pozitívan változna az életünk.

„Nagy tévedés, hogy a megcsalás teszi tönkre a kapcsolatokat. A falak a hibásak, amelyek a hazugságok miatt emelkednek két ember közé.” (Szurovecz Kitti)
A paradicsomból is azért űzettünk ki, mert nem bírtunk ellenállni a csábításnak. Mi a helyzet akkor, amikor nem uralkodnak édeni viszonyok a párkapcsolatunkban? Olyankor sokkal könnyebb megtenni azt, amit nem a józan ész, hanem a vágyaink diktálnak. Milyen okok játszhatnak szerepet a megcsalásban?

„Boldog az az ember, aki hozzátartozói tökéletlenségét éppúgy elviseli, ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségét mások elviselnék.” (Assisi Szent Ferenc)
Sokat hajtogatott kifejezés lett az elfogadás. Fogadjuk el ezt, fogadjuk el azt, halljuk nap, mint nap valahonnan. Talán nem árt ezt a gyakran emlegetett szófordulatot kicsit jobban átgondolni. Mit ajánlott valóban elfogadni és mit nyerünk ezzel a képességünkkel?

„Életünk nem arról szól, hogy gondtalan boldogságban lebegjünk, hanem hogy lelkileg megérjünk, hogy egymással összecsiszolódjunk.” (Müller Péter)
A hosszútávú párkapcsolatok elmaradhatatlan eleme az összecsiszolódás. Azért elengedhetetlen, mert, ha nem következik be, akkor nem marad életben a viszony. Ez a csiszolódás kölcsönös formázás, amelyben mindkét fél egyaránt részt vesz. Mitől is működik ez a metamorfózis? Milyen alapokra van szükség a működéséhez?