„A kommunikációm azt jelenti, amilyen reakciót kivált.” (Emma Sargent)
Reklamáció, felelősségre vonás, érdekeink érvényesítése, kiállás önmagunkért, nehéz emberek kezelése, megannyi zűrös napi szitu, amelyek próbára teszik a kommunikációnkat. Mi pedig végtelen egyszerű dolgokkal könnyíthetjük meg a helyzetünk. Talán anyukánk is megtanított rájuk, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk. Elfelejtjük, hogy az egyszerűség maga a nagyszerűség. Inkább túlbonyolítunk mindent, mert az felnőttesebbnek látszik. De csak látszik. Nézzünk pár szimpla ötletet.

„Minden házasság boldog. Az utána való együttélés okozza a gondokat.” (Raymond Hull)
Áhítozunk egy csodás párkapcsolatra. Álmodozunk az igaziról, akivel teljessé válik az életünk. Aztán egyszer csak berobban az életünkbe, fenekestül felforgat mindent, odáig vagyunk meg vissza, majd kicsivel később rájövünk, hogy ez korántsem olyan, mint a legszebb álmainkban. Szerelembe esni ösztönös élmény, összekötni az életünket tudatos döntés. Az utóbbit nem mindig hatja át a rózsaszín romantika. Miért ütközünk nehézségekbe az együttélés során?

„Minden csoda két napig tart. Régebben még három napig tartott, de azóta felgyorsult a világ.” (Pacskovszky Zsolt)
Az elmúlt évtizedek rohamos technológiai fejlődése rengeteg tekintetben tette felgyorsulttá életünket. A most, a rögtön, az azonnal kulcsszavakká váltak, a várakozás pedig parkolópályára került. Ahol és amiben nem tudnak ennek megfelelni, az mind idejétmúlt, elavult, ósdi. De ettől még nem fog gyorsabban forogni a föld sem felgyorsulni az emésztésünk. Szembe kell néznünk bizonyos szocializációs betegségekkel, mint a nagy nyomású stressz, de az életfunkcióink jó része nem változik meg ilyen gyorsan. Mi mégis azt várjuk magunktól, hogy reagáljunk annyira naprakészen, mintha csak letöltenénk egy frissítést a bennünk futó applikációkhoz.

„Nem tudunk nem kommunikálni” (Paul Watzlawick)
A kommunikáció egy igazi örökmozgó. Akár tudatában vagyunk, akár nem, de a nap minden percében műveljük. Akkor is, ha éppen nem teszünk semmit. És a legszebb az egészben, hogy ez dönti el az emberek szemében, hogy szimpatikusak vagyunk a számukra vagy sem?

„Mindenkinek sajátos látásmódja van, mivel eltérnek az élményeik, az érzéseik és az értékeik. Senki sem ismeri a teljes valóságot.” (Alfons Vansteenwegen)
A valóság nem vita tárgya, csak egyféle lehet. Akkor miért fordul elő mégis, hogy oly gyakran nem értünk egyet egymással és annyira másként látjuk a világot? Talán mert a valóság alternatívái tökéletesen személyre szabottak. A világ minden téren olyan, amilyennek mi látni akarjuk. De miért is?

„A dolgok értékét ritkaságuk határozza meg. Mivel az élet egyszeri és megismételhetetlen, az élet a legfőbb érték.” (Álló Géza)
Ez most nem egy klasszikus menedzser szemléletű időbeosztásról szóló cikk. Nem arra szeretnék rávilágítani, hogyan hajthatjuk meg még jobban magunkat, teljesíthetünk többet kevesebb idő alatt. Ez sokkal inkább az életünk teljességével foglalkozó gondolatsor lesz.

„Az ember mindig találhat új állást. Új életet már nehezebben.” (Morton Freedgood)
Mivel napjaink jó részét munkával töltjük, nem mellékes, hogy ezt milyen környezetben tesszük és ez milyen kedélyállapotot biztosít számunkra. Életünk során akár kétszer, háromszor is pályát módosítunk és munkahelyet ennél többször is váltunk. Egyesek sűrűbben mozgolódnak, mások ritkábban. Melyek a legelterjedtebb okai az álláshely változtatásnak?

„Egy rosszul megformált szerep olyan, mint a beázás. Maradandó foltot hagy maga után” (Michael Keaton)
Az élet színházában mindannyian több szerepet játszunk egyidejűleg. Mint egy felkapott színész, aki délelőtt sorozatot forgat, délután szinkronizál este pedig színpadon áll. Mi is egy füst alatt vagyunk szülők, dolgozó emberek, diákok, sportolók, házastársak, meg ki tudja még kik. A lényeg mennyire tudatosan éljük meg ezeket a különböző szerepeket.

„Amikor a felnőttek azt szeretik hinni, hogy a gyerekeknek mindig mindent pontosan meg kell magyarázni, mert csak akkor fogják megérteni az őket körülvevő embereket, eseményeket és összefüggéseket, olyankor rendre elfelejtik, hogy a gyerekek a hiányzó ismereteik hézagjait csak a saját tudásukkal képesek betömködni.” (Sándor Erzsi)
A gyermeket és a szülőt egy világ választja el egymástól kommunikáció terén. Mintha nem is egyazon bolygón élnének. Először azért, mert a kicsinek az alapoktól kell mindent megtanulnia, később pedig a leválás miatti, önállósodási és lázadási törekvése miatt. Mi felnőttek pedig a saját gondolkodásmódunk mellett szinte sosem értjük meg őket. De jobban megérteni és megértetni egymást lehetséges. Csupán kis dolgokon kell változtatnunk.

„Nehéz az élet pozitív oldalára összpontosítani. Egyetlen pillanatra valahogy sikerül elkapni ezt az illékony jószágot, de mire rendesebben megmarkolod, máris a negatív oldalát mutatja.” (Lauren Graham)
Olyan érdekes, hogy a rossz dolgokat előbb és mindig észrevesszük, a jókért meg kell erőltetnünk magunkat. Akkor is, ha mindkettő egyaránt kiveri a szemünket, mert ott van előttünk. Hogy is van ez? A negatív közérthetőbb, mint a pozitív? Változtathatunk ezen a beállítódáson valamit?