„Nagy tévedés, hogy a megcsalás teszi tönkre a kapcsolatokat. A falak a hibásak, amelyek a hazugságok miatt emelkednek két ember közé.” (Szurovecz Kitti)
A paradicsomból is azért űzettünk ki, mert nem bírtunk ellenállni a csábításnak. Mi a helyzet akkor, amikor nem uralkodnak édeni viszonyok a párkapcsolatunkban? Olyankor sokkal könnyebb megtenni azt, amit nem a józan ész, hanem a vágyaink diktálnak. Milyen okok játszhatnak szerepet a megcsalásban?

„Boldog az az ember, aki hozzátartozói tökéletlenségét éppúgy elviseli, ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségét mások elviselnék.” (Assisi Szent Ferenc)
Sokat hajtogatott kifejezés lett az elfogadás. Fogadjuk el ezt, fogadjuk el azt, halljuk nap, mint nap valahonnan. Talán nem árt ezt a gyakran emlegetett szófordulatot kicsit jobban átgondolni. Mit ajánlott valóban elfogadni és mit nyerünk ezzel a képességünkkel?

„Életünk nem arról szól, hogy gondtalan boldogságban lebegjünk, hanem hogy lelkileg megérjünk, hogy egymással összecsiszolódjunk.” (Müller Péter)
A hosszútávú párkapcsolatok elmaradhatatlan eleme az összecsiszolódás. Azért elengedhetetlen, mert, ha nem következik be, akkor nem marad életben a viszony. Ez a csiszolódás kölcsönös formázás, amelyben mindkét fél egyaránt részt vesz. Mitől is működik ez a metamorfózis? Milyen alapokra van szükség a működéséhez?

„Az emberi erőforrások olyanok, mint a természeti kincsek: általában mélyen a felszín alatt rejtőznek, és a kiaknázásukhoz jelentős erőfeszítésre van szükség.” (Sir Ken Robinson)
Vágyunk a sikerre. Kényszeresen akarjuk a sikert, mert környezetünk azt táplálja belénk, akkor vagyunk valakik, ha sikeresek vagyunk. Azt is igyekszik sugallni, hogy szerinte mi a siker, pedig magunkba nézve korántsem biztos, hogy ez a mi értékrendünknek is megfelel. Tegyük fel, a saját prioritásaink iránymutatása mellett szeretnénk eredményesek lenni. Milyen bökkenőkkel nézünk szembe? És egyedül, vagy többedmagunkkal tesszük ezt?

„Az érzések megosztása önkéntes lépés, elmozdulás az intimitás felé.” (Tari Annamária)
Vágyunk a másik közelségére, akarjuk, hogy valaki mellettünk legyen. Mégis ebben a túlzottan közvetlen világban idegenebbek vagyunk, mint a valaha. Utat találni a másikhoz, utat mutatni magunkhoz, önismereti és bizalmi kérdés. Legyőzni a sztereotípiákat, a berögzült ideákat és közel engedni valakit magunkhoz, embert próbáló vállalkozás.

„Mindig az kellene, ami nincs, mert ami van, az van, s ezzel már ki is esett a vágy játékos hálójából, bele a meguntság hétköznapi porába.” (Fekete István)
Főzni akarunk egy jó kis gulyást, csak nincs kéznél minden hozzávaló. Szedjük a sátorfánkat és lerohanunk a közértbe megvenni a hiányzó összetevőket. Az életben azonban nem oldható meg minden hiányunk ily egyszerűen. Pedig óriási hatással van ránk az, mi nincs.

„Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől, amikor szeretünk.” (Francois de La Rochefoucauld)
Előfordul, hogy a végtelennek hitt szerelemnek egyszer mégis csak vége szakad. Ki szépen, ki rondán szakít, de a gyötrelem nem elkerülhető. Ahogy a történtek feldolgozása sem. Nincs B terv, ezen túl kell esni, különben esélyünk sincs legközelebb jobb párkapcsolatban élni.

„A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.” (George Gordon Noel Byron)
Az emberi agy csodálatos ketyere. Tengernyi információt képes tárolni, ugyanakkor a tapasztalatai alapján egyszerűsít, következtet, kalkulál, tervez. Abból a számtalan dologból, amely a fejünkben hever, mit érdemes hasznosítani és mit nem?

„Attól a versenytárstól kell félned, amelyik egyáltalán nem foglalkozik veled. Csinálja a dolgát, méghozzá egyre jobban és jobban.” (Henry Ford)
Nincs új a nap alatt. A spanyolviaszt is feltalálták már, tehát bármibe vágunk is, mindig felmerül a versenytársak kérdése. Olyan nincs, hogy egyedül vagyunk egy szakmában, de nem is kell, hogy így legyen, mert legalább megkülönböztethetjük a minőségit, a csapnivalótól. Szükségünk van némi konkurenciára, ez sarkall többre minket. De jobban megnézve nincs túl sok riválisunk.

„Ha valaki még az esküvője napján is bizonytalan, akkor tuti, hogy nem a helyes úton jár, és épp egy hatalmas hibát készül elkövetni. A házasság és a gyereknevelés még akkor sem sétagalopp, ha az ember biztos abban, hogy megtalálta a tökéletes párt. Őrültség belevágni, ha még ebben sem lehetünk biztosak.” (Richard Templar)
Aki tartós párkapcsolatban él, az szembe kerülhet a címbéli dilemmával. Megkérdőjelezzük, hogy jó falnak támasztottuk-e a létrát? Valóban megfelelő párt választottunk magunknak? Okkal tör elő belőlünk ez a veszélyes aggály, ám kezelhető és megnyugtatóan rendezhető.