„Az emberi erőforrások olyanok, mint a természeti kincsek: általában mélyen a felszín alatt rejtőznek, és a kiaknázásukhoz jelentős erőfeszítésre van szükség.” (Sir Ken Robinson)
Vágyunk a sikerre. Kényszeresen akarjuk a sikert, mert környezetünk azt táplálja belénk, akkor vagyunk valakik, ha sikeresek vagyunk. Azt is igyekszik sugallni, hogy szerinte mi a siker, pedig magunkba nézve korántsem biztos, hogy ez a mi értékrendünknek is megfelel. Tegyük fel, a saját prioritásaink iránymutatása mellett szeretnénk eredményesek lenni. Milyen bökkenőkkel nézünk szembe? És egyedül, vagy többedmagunkkal tesszük ezt?

„Az érzések megosztása önkéntes lépés, elmozdulás az intimitás felé.” (Tari Annamária)
Vágyunk a másik közelségére, akarjuk, hogy valaki mellettünk legyen. Mégis ebben a túlzottan közvetlen világban idegenebbek vagyunk, mint a valaha. Utat találni a másikhoz, utat mutatni magunkhoz, önismereti és bizalmi kérdés. Legyőzni a sztereotípiákat, a berögzült ideákat és közel engedni valakit magunkhoz, embert próbáló vállalkozás.

„Mindig az kellene, ami nincs, mert ami van, az van, s ezzel már ki is esett a vágy játékos hálójából, bele a meguntság hétköznapi porába.” (Fekete István)
Főzni akarunk egy jó kis gulyást, csak nincs kéznél minden hozzávaló. Szedjük a sátorfánkat és lerohanunk a közértbe megvenni a hiányzó összetevőket. Az életben azonban nem oldható meg minden hiányunk ily egyszerűen. Pedig óriási hatással van ránk az, mi nincs.

„Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől, amikor szeretünk.” (Francois de La Rochefoucauld)
Előfordul, hogy a végtelennek hitt szerelemnek egyszer mégis csak vége szakad. Ki szépen, ki rondán szakít, de a gyötrelem nem elkerülhető. Ahogy a történtek feldolgozása sem. Nincs B terv, ezen túl kell esni, különben esélyünk sincs legközelebb jobb párkapcsolatban élni.

„A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.” (George Gordon Noel Byron)
Az emberi agy csodálatos ketyere. Tengernyi információt képes tárolni, ugyanakkor a tapasztalatai alapján egyszerűsít, következtet, kalkulál, tervez. Abból a számtalan dologból, amely a fejünkben hever, mit érdemes hasznosítani és mit nem?

„Attól a versenytárstól kell félned, amelyik egyáltalán nem foglalkozik veled. Csinálja a dolgát, méghozzá egyre jobban és jobban.” (Henry Ford)
Nincs új a nap alatt. A spanyolviaszt is feltalálták már, tehát bármibe vágunk is, mindig felmerül a versenytársak kérdése. Olyan nincs, hogy egyedül vagyunk egy szakmában, de nem is kell, hogy így legyen, mert legalább megkülönböztethetjük a minőségit, a csapnivalótól. Szükségünk van némi konkurenciára, ez sarkall többre minket. De jobban megnézve nincs túl sok riválisunk.

„Ha valaki még az esküvője napján is bizonytalan, akkor tuti, hogy nem a helyes úton jár, és épp egy hatalmas hibát készül elkövetni. A házasság és a gyereknevelés még akkor sem sétagalopp, ha az ember biztos abban, hogy megtalálta a tökéletes párt. Őrültség belevágni, ha még ebben sem lehetünk biztosak.” (Richard Templar)
Aki tartós párkapcsolatban él, az szembe kerülhet a címbéli dilemmával. Megkérdőjelezzük, hogy jó falnak támasztottuk-e a létrát? Valóban megfelelő párt választottunk magunknak? Okkal tör elő belőlünk ez a veszélyes aggály, ám kezelhető és megnyugtatóan rendezhető.

„A mások általi kihasználás vagy manipulálás megengedése nem azonos a szeretettel. Inkább elárulása annak a személynek, akinek ezt megengedjük.” (Gary Chapman)
Szeretni sokféleképpen lehet. De vannak módjai, amely bármennyire is úgy véljük, nem a szeretet megnyilvánulása, hanem manipuláció. Amikor a saját önös érdekeink vezérelte elvek alapján, a szeretet álarca mögé bújva igyekszünk önigazolást találni a társunkkal való helytelen bánásmódra. Mint az alábbiakban.

„Amikor az ember leír valamit, a teljes figyelmével arra koncentrál. Szinte lehetetlen bármit is leírni, miközben valami másra gondolunk. A papírra vetés aktusa segít megfelelő irányban tartani a gondolatokat és a szándékokat.” (Blake Crouch)
Ezekben a fülledt nyári napokban valami pehelykönnyű témában gondolkodtam. Így kötöttem ki a mindenki által jól ismert színes kis ragasztható jegyzetlapocskáknál. Amennyire banálisnak tűnik ez az apróság, annyira nagy hasznát vehetjük a hétköznapokban. Felhasználhatóságának legfőbb területe pedig az időnk beosztásához vagy épp az emberi kapcsolatainkhoz kötődik.

„A nagy emberek nem születnek nagynak, de azzá lesznek.” (Mario Gianluigi Puzo)
Mindenki szeretne sikeres lenni, learatni a babérokat, begyűjteni a gratulációkat, a világot a lábai előtt hevertetni. Sikerorientált környezetünk már korán elkezdi sulykolni belénk a versenyszellemet és a célratörő mentalitást. Kíméletlenül vetélkedünk egymással, a technológiával és esetenként saját magunkkal is. Vajon előre eldöntött tény, hogy sikeresek leszünk vagy sem?