„Azok az emberek, akik csak a kalapáccsal tudnak jól bánni, minden problémát egy-egy szögnek látnak.” (Abraham Maslow)
A legkülönbözőbb formákban kerülünk kapcsolatba az emberekkel. Igénybe veszünk egy szolgáltatást vagy mi szolgáltatunk, panaszkodunk vagy nekünk panaszolnak. Kommunikációnk mértékegysége az adott szituációból adódó elégedettség. Nem arathatunk mindig osztatlan sikert, de elérhetjük, hogy a másik jobban érezze magát. Megbecsült emberként, építő kapcsolatként élje meg a történteket. Mit érdemes elkerülni vagy éppen megtenni, amivel elérhetjük ez?

„Az emberek sokkal inkább ostobák, mint gonoszak. Csak azt látják, ami közel esik hozzájuk, amit már most megszerezhetnek. Pedig ami közel van az mind olcsó, az a drága, ami még távol esik.” (Makszim Gorkij)
Bármit elérhetünk. Mindent tálcán kínálnak, csak legyen elég pénzünk, bátorságunk, erőnk, időnk elvenni, amit szeretnénk. És ez utóbbi a fő kérdés. Hogy szeretnénk-e? Mert ebben a világban szinte bármi a miénk lehet, ám korántsem biztos, hogy az kell is nekünk.

„A szeretet olyan, mint a táplálék: nem lehet elraktározni - naponta többször magunkhoz kell vennünk.” (Gary Chapman)
Érdekesen működnek az emberi kapcsolataink. Annyira állandónak vesszük őket, aztán elköltözünk, másik iskolába vagy munkahelyre kerülünk, megnő a távolság és elveszik a személyesség varázsa, elkezdünk távolodni egymástól. Párkapcsolat esetén még testileg sem kell eltávolodnunk egymástól, mentálisan így is képesek vagyunk fényévnyire kerülni valamikori kedvesünktől.

„Vannak emberek, akik akármit csinálnak, mindenképp nyerni akarnak, még akkor is, ha olyan tevékenységről van szó, aminek általában nincs nyertese.” (Leila Sales)
Nyerni, győzni, ezek korunk legszebben csengő szavai. Mindenki nyerni akar. Ezért jött erre a világra. Lassan úgy tűnik, nem csak a hivatásos sportolók, de a bölcsődébe járók is csak versenyeznek egymással, hogy ki a jobb, a legjobb, az egyetlen. És ehhez mindannyian örömmel asszisztálunk. Az élet egy nagy végeláthatatlan verseny, ahol mindenki egyszerre résztvevő és szurkoló is.

„Mi az érzelmi intelligencia? Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körül vevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.” (Vekerdy Tamás)
Egy világ, ahol sokáig nem volt divat érzelmekről beszélni. Egy közösség, ahol globálisan szorítottuk a háttérbe az érzelmeket. Ezek vagyunk mi, emberek. Hosszú évszázadokon keresztül nem tulajdonítottunk ennek jelentőséget, holott a legtöbb meghatározó dolog mögött az emóciók álltak, állnak. Sértődés vagy nagyravágyás a pusztító háborúk mögött. Elhanyagoltság és fájdalom a nagyszerű műalkotások mögött. Történjék bármi, mindenben benne van az érzelmeinknek a keze. Itt az idő, hogy az őt megillető helyre tegyünk a belső késztetéseinket, amelyek életünk irányításáért felelnek.

„Az boldogulhat jól az életében, aki kellően rugalmas ahhoz, hogy elfogadja: ő is fejlődik, a másik is változik, és lehetséges, hogy pont egy rossz döntés kell ahhoz, hogy utána egy másikat meg lehessen hozni, amely aztán előrevisz.” (Belső Nóra)
Pár évtizeddel ezelőtt nem volt szükség olyan flexibilitásra, mint ma. Álmosabb, nyugisabb, lassabb volt az élet és a világ is óriásinak tűnt, nem egy minden szegmensében elérhető helynek. Manapság minden villámgyorsan változik és ez tőlünk is megköveteli a rugalmas hozzáállást. Képesek vagyunk rá? Miben kell jobban alkalmazkodnunk?

„Az egésznek a részvétel az alapja. Ez az önkifejezés egyik formája. Amikor kitalálsz valamit, és közzéteszed, az emberek rád találnak, és te is megtalálod az embereket.” (Dale Dougherty)
Megosztani jó. Adni másoknak nagyszerű érzés. Ezt még gyermekkorból hozzuk magunkkal. Azonban a megosztani kifejezés, a digitális világ térnyerésével, egészen új alapokra helyezkedett. A megosztás korunk népszerű tevékenysége. Egyesek szerint inkább korunk népbetegsége. Bárhogy vélekedjünk is, sokat elárul rólunk és a világunkról. Pro és kontra, mire és miért jó, vagy nem jó megosztani?

„A gyermekek érzelmi magatartása szüntelenül befolyásolja a gondviselőét, és fordítva, a skála egyik végén kölcsönösen örömtelibb, a másikon pedig csüggesztőbb mindennapokhoz vezetve.” (Walter Mischel)
Akinek vannak gyerekei valószínűleg megélte már, hogy a kis porontyok olykor mennyire idegesítők tudnak lenni. Nem szégyen ez, a szülői létnek, akárcsak a házasságnak, nem csupán szép oldala van. Ezért ne is szépítsük, hanem vállaljuk fel, hogy időnként magunk sem vagyunk biztosak abban, valóban akartuk-e ezt az egész szülőséget? Úgy véljük nem erre fizettünk be. Nézzük, mi áll a hátterében annak, ha a gyermek felforralja az agyvizünket?

„Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.” (Winston Churchill)
Mindannyiunknak vannak rossz tulajdonságai. Kinek kevesebb, kinek több. Van, akit önmagában is idegesítenek a saját rossz beidegződései és van, aki csak mások agyára megy vele. Bármelyik igaz ránk, és bármilyen szokásokkal is rendelkezzünk, ezek akár a segítségünkre is lehetnek.

„A rossz munkás a szerszámokat hibáztatja, na meg a főnökeit.” (Richard Dawkins)
Minden szervezetben megvannak azok a típusú emberek, akik a haladás gátjai. Nem szolgálják megfelelően a kitűzött célokat, nem feltétlen osztják a cég, intézmény filozófiáját, és gyakran a munkájukat is ímmel-ámmal látják el. Melyek az ismertetőjelei az olyan személynek, aki a közösség szolgálatában, finoman szólva is, nem teljesít kimagaslóan?