"Ha valamit erőből csinálsz és nem ésszel, nem fog működni." (Jeaniene Frost)

Sokat elérhetünk erővel az embereknél. De még annál is többet, ha használjuk az eszünket, szívünket, azaz az emberségünket. Kissé banálisnak hat ez a gondolat, de azért mérlegeljük. Aki erőt használ a dominanciájában bízik. Elérheti, amit akar, önző, másokon átgázoló módon. Ennek ára és áldozatai vannak. Nem is mindenki tudja és szereti ezt alkalmazni, teljesen érthető módon. Mi mást tehetünk még?

„A technológia nem az ember ellensége, hanem éppenséggel az emberi természet része.” (Paolo Benanti)

Jó szokásunk szerint kesergünk eleget, hogy milyen rossz nekünk. A panaszkodás és borúlátás a vérünkben. Pedig bizonyos tekintetben nagyon jó helyzetben vagyunk. Sokkal jobb nekünk, mint az elődeinknek. Egy olyan korban élünk, amikor a technikai fejlődésnek köszönhetően, számos dolog elérhetőbbé, kézzelfoghatóbbá vált. A tudás, a műveltség, a kultúra és az emberi kapcsolataink is naprakészen hozzáférhetők. Árnyaljuk kicsit ezt a nézetet néhány konkrétummal.

„Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad.” (Nikola Tesla)

Ha van aktuális téma manapság, akkor az az energia, illetve az energiaválság. A költségek növekedése, a kínálat megcsappanása arra sarkallja az embereket, hogy kezdjenek el takarékoskodni az energiával és keressenek alternatív erőforrásokat. Talán nem is baj, hogy előtérbe került egy olyan kérdés, amellyel már jó ideje komolyan foglalkoznunk kellene. Akár személyes szinten is.

„A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas.” (Szabó Magda) 

A nők helyzete társadalmunkban, bár sokat változott az elmúlt évtizedekben, még ma is élnénk vitákat vált ki. Egyesek szerint otthon van a helyük a családot ellátva és pátyolgatva, mások úgy vélik, teljes joggal megérdemlik ők is, hogy a férfiakhoz hasonlóan magasra jussanak a szakmájukban, karriert építhessenek. Vajon hol van a nők helye a világunkban? 

„Randizás közben legalább annyit tanulunk saját magunkról, mint a másik személyről.” (Julian Brass) 

Randizni jó. Akkor is, ha épp párt keresünk és akkor is, ha már megtaláltuk. Az előbbi kézenfekvő, az utóbbi kevésbé. Ha már megvan a nagy ő, mit strapáljuk magunkat? Pedig nagyon sokat köszönhet a párkapcsolatunk, a házasságunk, ha időnként randevúzunk egy jót. Íme néhány meghitt indok. 

„A bántalmazó általában azt érezteti az áldozatával, hogy túlságosan nagy ügyet csinál a dologból.” (Feldmár András) 

Amikor pofonok csattannak teljesen egyértelmű az agresszió. Azonban bántalmazni nem csak tettlegességgel lehet. Vannak közvetett módozatai is, amikor, ha nem is testileg, de lelkileg sérülhetünk. Ezeket olykor nehezebb felismerni. De figyelve a jelekre, beigazolódhat, hogy toxikus környezetben élünk. 

„A munkánk legyen egészen munka, a pihenésünk legyen egészen pihenés.” (Fligl József) 

Ha itt a nyár, akkor újra terítéken a nyaralás. Sokunknak ez egy újabb stresszor csupán. A változatosság kedvéért most másféle feszültséggel birkózunk. Ki kell találni, hova megyünk, lefoglalni, leszervezni, rákészülni, bevásárolni, útra kelni. Aztán ha már ott vagyunk sem mindig tudunk leereszteni. Néhány tipp a felhőtlen pihenésért. 

„Mindenki hordoz magában egy erdőt, ami csak az övé, amit kívülről ismer, és ahol biztonságban érzi magát. Nincs szebb dolog a saját erdőnél.” (Alex Schulman) 

Alapvető igényünk a biztonságra való törekvés. Ha folyton a hátunk mögé kell néznünk, ha résen kell lennünk, akkor örök bizonytalanságban élünk. Számtalan tényező járul hozzá globálisan, hogy minél biztonságosabban érezzük magunkat. És vannak személyes összetevők, amelyek a saját környezetünkben adják meg vagy épp ellenkezőleg, csökkentik a biztonságérzetünket. 

„A puszi nagyon fontos az anyucitól. Puszival szinte a leghisztisebb kölyöknél is komoly eredményeket lehet elérni.” (Belső Nóra) 

A gyerekek időnként nehéz helyzetbe hoznak. Ők nem a társadalmi normáknak megfelelően elnyomják magukban a hirtelen támadt érzelmeiket, hanem kiadják magukból. Még. Hisztiznek, dühöngenek, toporzékolnak, sírnak, megsértődnek. A szülő meg ott áll tehetetlenül. Vagy mégsem? 

„Az idő ingyen van, de megfizethetetlen. Nem birtokolhatod, de kihasználhatod. Nem tudod megtartani, de képes vagy kitölteni. Amit egyszer elvesztegettél, soha nem kaphatod vissza.” (Harvey Mackay) 

Ha megbeszélünk egy randit, meddig várunk az illetőre? Mikor adjuk fel csalódottan a reményt? És adunk-e egy második esélyt neki? A legtöbben nem várnak sokáig és nem szívesen adnak újabb lehetőséget. Talán csak akkor, ha valami biztosítékot kapnak. Érdekes módon magunkkal sokkal türelmesebbek vagyunk. Hosszú, hosszú évekig is tudjuk várakoztatni magunkat és nem tesszük meg, amit kellene.