„Néha fontosabb jól harcolni, mint győzni, és a vesztes is büszke lehet a maga bátor küzdelmére.” (Földi Pál) 
Szeretünk győzni. És veszíteni? Nagyon gyakran előre elkönyveljük egy emberről vagy helyzetről, hogy nyerő vagy sem. Vajon a győzelemre vonatkozó általános megítéléseink helytállóak? Talán néha akkor is van esélyünk, amikor ez elsőre nem egyértelmű és olykor vesztesként sem bukunk hatalmasat. Alább néhány valós példán keresztül megnézzük milyen, amikor különleges szemszögből tekintünk a nyerésre vagy a vesztésre. 

„A kommunikációs képzések nagy része azzal foglalkozik, mit mondunk, ugyanakkor a tanulmányok kimutatták azt, hogy ahogy mondunk valamit, az sokkal nagyobb hatással van az üzenetünkre.” (Bíró Nóra) 
Kinyitjuk a szánkat, mondjuk a magunkét, és úgy vagyunk vele, aki akarja, értse meg a mondandónkat.  Mi megtettük, amit még lehet. Ám a kommunikáció akkor az igazi, ha kétoldalú. Nem csupán kimenet van, hanem bemenet is. Az információ forrás találkozik az információ éhséggel. Különben csupán egyoldalú és gyakran célba nem érő informálásról beszélhetünk. Milyen gátjai vannak a jobb megértésnek? 

„A természetben nincsenek jutalmak és büntetések, csak következmények.” (Robert Green Ingersoll) 
Szülőként egyik leghőbb vágyunk, hogy gyermekeinket fegyelmezni tudjuk. Úgy viselkedjenek, ahogy illik vagy még inkább, ahogy mi szeretnénk, ahogy nekünk tetszik. Csakhogy nem ez a dolguk. Az ő dolguk feszegetni a határokat, hogy így ismerjék ki jobban a környezetüket és a saját képességeiket, lehetőségeiket. Ezt is vegyük számba, amikor legközelebb büntetést alkalmazunk. 

„A sikeres élethez nagyon jó arányérzék kell, sok területen, sokféle értelemben.” (Pataki Ági) 
Elnézve a médiát, a környezetünket és az emberek egy részét különös következtetéseket vonhatunk le arról, mi kell a ma ahhoz, hogy megvalósításuk az álmainkat, elérjük a céljainkat. Vannak divatos elképzelések, amelyek instant és gyors világunk elképzeléseibe ugyan beleillenek, de tartós sikert nem tudnak garantálni. Ha mi is küzdünk ilyesmikkel, akkor fontoljuk meg, merre tartunk és vajon oda fogunk-e érni, ahova szeretnénk? 

„Nem a változásoktól szakad meg az ember szíve, hanem a megszokott apróságoktól.” (Jennifer E. Smith) 
A legtöbb kapcsolat veszélyforrását nem a nagy krízisek jelentik, hanem a hétköznapok csekélységei. A hirtelen jött nagyobb problémákat megoldjuk, de ezek az apróságok lassan mételyezik a viszonyunkat. Újra és újra kiborítjuk egymást és idővel ezek a kicsinységek építenek hatalmas akadályt kettőnk között. Szépen folyamatában kialakul egy masszív gát, amely elválaszt minket. Mondjuk a következő szempontok miatt. 

„A stressz, a kiégés és a depresszió ugyanolyan negatívan befolyásolhatják a szakmai munkát, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség.” (Robin Youngson) 
A kiégésre sokáig menedzserbetegségként tekintettünk, ami leginkább a vezető pozícióban dolgozókat érint. Mára világossá vált, hogy bárkit, bármilyen élethelyzetben megtalálhat ez a probléma, ha kellően túlterhelt. Milyen jelekre érdemes odafigyelni? 

„Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.” (Buddha) 
A világ olyan, amilyennek látjuk. Nagyban függ a gondolkodásmódunk rávetített képeitől. Így formáljuk a magunk képére a világnézetünket és gyönyörködünk vagy épp szörnyülködünk a látottakban. A látvány aztán visszahat ránk, hogy kifogásként vagy lehetőségként tekinthessünk az életünkre. Ítélünk arról, hogy mit tartunk megvalósíthatónak, elérhetőnek és mit nem. A kör ezzel bezárul és a látásmódunkkal befolyásoljuk a körülményeink alakulását. 

"Alkotni annyi, mint életet alkotni, és minden alkotás szavakkal kifejezhetetlen valami." (Antoine de Saint-Exupéry) 
A kreativitás lépten-nyomon jelen van az életünkben. Ráadásul, számtalan helyen elvárás, hogy ötletdúsak legyünk. Gyakran görcsösen gondolunk rá és úgy véljük, nem vagyunk kellően kreatívak. Minél jobban erőlködünk, annál inkább a frusztráltság és a tehetetlenség kerít hatalmába. Alkotó szelleműnek lenni nem ennyire gyötrelmes dolog. 

„A tudás legfontosabb része a boldogságnak.” (Szophoklész) 
Világunk sokat hivatkozik a tudás fontosságára. Az ismereteink és azok bővítése releváns az érvényesülésünk vonatkozásában. Személyesen mi magunk is gyakran emlegetjük. Hol túl keveset, hol túl sokat tudunk. Vajon mikor, melyik vetődik fel? És a tudás előre visz vagy leblokkol? 

"A boldogság egy képesség arra, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amik eljutnak hozzád." (Presser Gábor) 
Nem csupán délibáb az élet napos oldala. Létezik. A nap sugarai akár borongósabb időben is áthatolhatnak a felhőzeten. Mert a szépség a legegyszerűbb dolgokban is megmutatkozik. Vagy azokban mutatkozik meg a leginkább. Ez nem valami mániákus boldogsághajszoló filozófia. Ez maga a valóság, amely mellett gyakran képesek vagyunk elsétálni.