„Ha egy ember csak a rosszat sorolja a jó meglátása nélkül, akkor az elfogultság miatt hiteltelenné válik a kritikája.” (Szántó Dániel)
A kritika szinte olyannyira része az életünknek, mint a villamosenergia. Napi szinten találkozunk vele felhasználóként. Élünk vele, merítünk belőle és rajtunk is csattanhat. Ráadásul energiát hozhat létre vagy épp vonhat el. Segít-e nekünk a minősítés és ha igen, akkor miben?

„Az élet nem mindig a tudásról szól. Én nagy becsben tartom a nem tudást. A nem tudás olyan emberi dolog. Így van ez rendjén, hogy nem tudunk mindent.” (Iain Reid)
Evidens, hogy sokkal nagyobb halmaz az, amit nem tudunk, mint amit tudunk. Mondjunk nincs is szükségünk mindenre, csak annyira, amivel sikeresek lehetünk az élet különböző területein. Ám sokszor csak azt hisszük, hogy tudunk valamit és ez a hit határozza meg a viselkedésünket, nem a valós ismereteink. Így születik meg a sztereotípia, a kritizálás, a mások feletti ítélkezés. A tudás hatalom, a nem tudás a feltételezések melegágya.

„Kezdetben hatalmunk van afelett, hogy valamit elhiszünk-e, ám miután elhittük, hatalma lesz felettünk” (Mihalec Gábor)
Minden meggyőződésünk alapul valamin. Visszavezethetők egy korai információ vagy tapasztalat morzsára, amelyet egy számunkra hiteles forrás adott, biztosított. Ha ez számunkra megbízható, akkor egy életre meghatározhatja az adott témában a szemléletünket. Ám korántsem biztos, hogy ez megfelel a valóságnak. Hiedelmeink egész sora vethet árnyékot az életünk minőségére.

„A szegénységnek nincsenek okai. A gazdagságnak vannak okai.” (Peter Bauer)
Kár szépíteni, gazdagok vagyunk. Az emberiség szintjén nézve azok vagyunk. Talán túlságosan is, különben nem lennénk ennyire elkényeztetettek és pazarlók. Elherdáljuk az energiánkat, a természet energiáját és közben meg fintorgunk és elégedetlenkedünk. Miben vagyunk gazdagabbak és miben szegényebbek, mint a korábbi korok emberei?

„Azoknak áll hatalmában leginkább megbántani minket, akiket szeretünk.” (Csíkszentmihályi Mihály)
A legjobb kapcsolatokban is előfordulhatnak nézeteltérések. Hát még a nem legjobbakban. Ám gyakran nem a vitát kirobbantó probléma a probléma, hanem sokkal inkább a körítés, a körülmény, ahogy az egész elkezdődik és bonyolódik. Kicsúszik a kezünkből a helyzet, mint egy frissen fogott nyálkás és sikamlós hal.

„A hazugságok a társadalmi megfelelői a mérgező hulladékoknak - potenciálisan mindenkinek ártanak.” (Sam Harris)
Semmi sem fekete-fehér. Mindennek több árnyalata van, nem csupán a szürkének. És még egy rakás másik szín van a segítségünkre abban, hogy azt fessünk, amit csak akarunk. A hazugságainkkal is így van ez. Kiszínezhetjük, élénkíthetjük, szépíthetjük őket, de biztosan besorolhatjuk a négy szín által jelölt csoport valamelyikébe.

„Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.” (Sarah Addison Allen)
Előfordul, hogy elönt a nosztalgia, mint a medréből kilépő Tisza az árterét. Feljönnek a régmúlt emlékei, amelyekről kellemes érzésekkel mesélünk. Még akkor is, ha a megélésükkor nem feltétlenül tartoztak az örömteli és boldog élményeink közé. Mi történik a múltunkkal? Miért látjuk szebbnek ma, mint akkor?

„Ideges vagyok, mert az idegességem idegesít, és fékezi a mindennapi életemet és munkámat.” (Dasa Drndic)
Rendszeresen szembesülünk olyan szituációkkal, amelyek agyvíz felforralók. Ezek lehetnek éppen bosszantó aktualitások vagy nagyobb horderejű tartósabb problémák. Bármelyikre reagálhatunk felfokozottan, idegesen, de attól még a kialakult helyzeten nem változik, nem oldódik meg. Miért nem megoldás a dühöngés és mit tehetünk helyette?

„Az optimista kijelenti, hogy a lehetséges legjobb világban élünk, a pesszimista tart attól, hogy ez igaz.” (James Branch Cabell)
Időnként úgy érezzük a világunk megállíthatatlanul száguld az összeomlás felé. Özönlenek ránk a rosszabbnál rosszabb hírek, mi pedig nem látunk kiutat ebből. Az emberek egy része a félelmeinek mindenféle összeesküvés elméletben ad hangot, amelyek kételyt ébresztenek a tudományok és a fejlődés kapcsán. Valóban ez az igazság? Tényleg egyre rosszabb ez a hely, ahol élünk?

„Az mindig segít bizonyítani az ember igazát, ha csapkod, toporzékol és kiabál.” (Ashleigh Brilliant)
Azt hisszük, ha megemeljük a hangunkat akkor történik valami. Ez így is van, csak gyakran egészen más, mint amit szeretnénk, hogy történjen. Milyen következményei vannak a kiabálásunknak?