„Az egyének nem elszigetelten élnek, hanem normák egy nagyobb készletébe, szélesebb társadalmi dinamikákba és régóta fennálló közösségekbe ágyazódnak.” (Austin Choi-Fitzpatrick)
A viselkedésünket a személyiségjegyeink és a habitusunk határozza meg leginkább. Alapvetően ugyanazokat a reakciókat és viselkedési formulákat követjük. Kivéve, amikor felülírjuk valami miatt. Ezért az egyén viselkedését sosem önállóan, egymagában, hanem a teljes kontextus ismeretében érdemes vizsgálni. A fő kérdések; mikor, hol, kik jelenlétében? Így láthatjuk világosan, hogy adott helyzetben kibújunk- e a komfortos csigaházunkból vagy sem.

„Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.” (Stephen King)
Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy szelektív hallása van. Mondjuk a gyereknek, aki csak azt hallja meg, amit akar, de a szülő tiltását azt nem. És mi a helyzet velünk? Ez mindannyiunkra igaz. Sőt, egytől egyig csőlátásunk is van. Kizárólag azt vesszük észre, amit észre akarunk venni. Ezzel profi módon csapjuk be magunkat.

„Az emberi lény és egészségi állapota kibogozhatatlanul összefonódik környezete egészséges voltával.” (Michael Colgan)
Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kap a megfelelő munkakörnyezet kialakítása, a munkavállalók jólétének a biztosítása. Gondoljunk például a családbarát munkahely vagy a boldog munkahely programokra. Ezek célja, hogy jobb körülményeket és ezzel együtt jobb közérzetet teremtsenek. Végül is a napunk nagy részét munkával, munkában töltjük. Bizonyos alapvető feltételek mellett a dolgozók elhivatottabbak, eredményesebbek, miközben jobban is érzik magukat.

„Az embernek az elismerés kell; a folytonos bírálat csak a csalódás és hiábavalóság érzetét kelti.” (Selye János)
Dolgozunk, dolgozunk, dolgozunk, és még ha szeretnék is a feljebbvalóink, akkor sem biztos, hogy érezzük a megbecsültséget. Ez nem csupán a fizetésünk nagyságán múlik, inkább azon, hogy testhezálló módon jusson kifejezésre az elismerésünk. Miként lehetséges a munkában több és jobb elismerést adni és kapni?

„A család csak valamiféle történet, elmesélik neked, de a legfontosabb történetet neked kell elmesélned magadnak.” (Ken Liu)
A rohanással teli hétköznapok során rengeteg minden felett siklunk el. Mert nincs időnk, mert így kényelmes, így egyszerűbb vagy mert így szoktuk meg. A teendőink listáján jórészt tennivalók vannak, amelyeket igyekszünk mielőbb kipipálni. De a körülöttünk élő emberek nem lehetnek csak egy tétel ezen a listán. Mert, ha csak ennyire futja tőlünk, akkor valószínűleg feltételezzük róluk, hogy ismerjük őket, és ezt a tudásunkat nem vizsgáljuk felül.

„Az élet nem arról szól, hogy olyan akarj lenni, amilyen valójában nem is vagy.” (Oravecz Nóra)
Mindenki eljátszott már azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha valaki más lenne. A színészek munkája ennek a gyakorlatára épül. De sok embert megbénít a frusztráló kívánság, hogy bárcsak valaki más lehetne. Miből fakad ez a vágy és miért nem működik?

„Az egyik legalapvetőbb képesség, hogy tudjunk másoktól kérni. Minden sikeres ember birtokában van ennek a képességnek.” (Laurent Gounelle)
Szeretjük a hatékonyságot. Gyorsan és olajozottan bonyolítani a dolgokat. Feladatokat osztogatni, dirigálni, eligazítani. Csak minden menjen flottul és sebtiben. De ha emberekről van szó, nem mindig a legkézenfekvőbb megoldás a legcélravezetőbb. Az aktuális munka elvégzésén túl szempont lehet a későbbi zökkenőmentes együttműködés is. Mit történik, ha kérünk és nem utasítunk?

„Sehol sem olyan hangos a csönd, mint egy kihalt munkahelyen.” (Kathy Reichs)
A cégek egyik legnagyobb kihívásává a munkaerő-elvándorlás vált. Ez sokkal többről szól, minthogy egy kolléga feláll és elmegy. Megannyi oldalon okoz ugyanis nehézséget egy vállalat életében. Megéri jobban végiggondolni, hol szenved csorbát a szervezet és milyen veszteségeket könyvel el következményként.

„A világ nem egyéb, mint megcsaltak és csalók közössége.” (Honoré de Balzac)
Aki csal, az okkal teszi. Valamilyen előnyt remél tőle. Ha sikerrel jár, akkor ezt valószínűleg meg is kapja. A kérdés az, hogy megéri-e? A mérleg egyik serpenyőjében a győzelem édes gyümölcsei, a másikban a leszakításukhoz szükséges romok hevernek. A letört ágak, gallyak, amelyek már soha többé nem hoznak gyümölcsöt. Mit veszítünk, ha csalásra adjuk a fejünket?

„Néha azt keressük, aminek a megtalálására nem állunk készen.” (Libba Bray)
A siker nem egy sült galamb, amely egyszerre csak a fejünkre esik vagy a szánkba pottyan. Meglehet történik ilyen, de az tiszavirág életű lesz. Nem tudjuk megtartani, mert nem vagyunk készek rá. A felkészülés nem egy gyorstalpaló tréning, inkább egy folyamat, amely során a személyiségünk, illetve a hozzáállásunk formálódik. Így amikor alkalom adódik, élhetünk vele.