„Az újévi fogadalmakkal mindig az a baj, hogy csak egy-két napig lehet őket betartani.” (Peller Anna) 
Az új év kezdete sokaknak a fogadalmak ideje. De ha csupán az új esztendő kezdete miatt fogadkozunk, akkor nem sok haszna lesz. A sikerhez, a megvalósításhoz nincs szükség egy jeles napra, sokkal inkább egy eltántoríthatatlan indokra.
„Nem vagyunk az ajándékozás szokása ellen, ha a vásárolt vagy készített ajándék valóban kifejezi azt a szeretetet, amit egymásnak átnyújtani szeretnénk, és nem az egész év során elspórolt szeretet helyett adjuk.” (Simon András) 
Mindig ugyanaz a nóta. Dúródás a kasszáknál, dudálás a dugóban, összegubancolódott égősor, csupa gyanta minden, halászlé, töltött káposzta, bejgli, mennyből az angyal, megint zokni, reszkessetek betörők. A karácsony ledarálva. Ennyi? Csak ennyi? De hol marad a várva várt csoda?
„Mindenkiben ott az életerő, a vitalitás, energia, az ösztöke, ami cselekvésbe fordul, és mivel mindenki egyedi, ennek formája is egyedi lesz. Ha elfojtjuk, semmilyen más közegben nem teljesedhet ki, egyszerűen elvész.” (Martha Graham) 
Vannak időszakok, amikor az átlagnál több energiára van szükségünk. Ilyen lehet például egy hosszabb nyaralás előtti hét, amikor igyekszünk minden folyamatban lévő ügyet lezárni, átadni, miközben gőzerővel készülünk a pihenésre is. Vagy ilyen a karácsony előtti időszak, amikor szintén zárjuk lefelé a dolgainkat, miközben már az ünnepi fogásokat tervezgetjük, a dekorációt rakjuk fel vagy épp ajándékok után kajtatunk. Jól jön minden bennünk lakozó energiatöbblet. De honnan ered ez az energia?
„A kiégés nemcsak a munkaórákról szól, hanem azokról a történetekről, amelyek mögötte vannak, amelyeket magadnak mondasz, ahogyan hozzáállsz a dolgokhoz.” (Liz Fosslien) 
Munka van bőven. Ember is. Ám a kettő olykor nem találkozik. Vagy nem jókor, nem jó helyen. Milyen a munkához való hozzáállásunk, miből ered ez a mentalitás, és milyen ma dolgozni?
„Az embereknek szabadságot kell adni önálló döntéseik meghozatalában.” (Ross Ulbricht) 
Az önállóság egy ajándék. Adhatjuk vagy kaphatjuk, de mindenképp fel kell nőni hozzá. Bár természetesnek tűnik, hogy teret adunk és kapunk, de a világrajövetelünkkor nem ez a helyzet. Önellátásra képtelen csecsemőként érkezünk, akinek sok mindent kell felfedeznie és megtanulni. Idővel egyre önállóbbá válunk és egyre több mindent csinálhatunk. Mit is jelent önállóságot szerezni?
„A modern ember nem csak nyughatatlanul rohanó, de eltompult, unott lény is, akit semmi nem dob fel, semmi nem ragad meg legbelül igazán.” (Nicolai Hartmann) 
Reggelente nyúzottan ébredünk? Kedvetlenül készítjük a kávénkat és álmatagon vánszorogva indulunk az utunkra? A napi önismétlő rutin olybá teszi az életünket, mintha időhurokba kerültünk volna, ahol folyton ugyanazt a napot kell megéljük. Nem a napok ugyanolyanok, hanem mi. Nem az élet nyűglődik tőlünk, hanem mi az élettől. Mi szürkültünk bele az egyhangúságunkba. Mit tehetünk ellene.
„Ha nem lenne éjszaka, nem lennének csillagok. Ha nem lenne sötét, sohasem látnánk a csillagokat. Ha nem lennének sokszor monotonnak vagy unalmasnak tűnő hétköznapok, nem emelkednének ki közülük az ünnepek. És mi sem tudnánk igazán becsülni az ünnepeinket.” (Fekete Péter) 
Vannak ünnepeink. Ki tudja még meddig? Az elmúlt évtizedekben az ünnepek is radikálisan átalakultak. Sokat veszítettek a jelentőségükből és úgy tűnik, nem is mindre lesz klasszikus formában szükségünk. Pedig a tradícióink ápolása fontos a kultúránk megőrzése érdekében.
„Sok munkamániás a házastársa elől bujkál. Állandó elfoglaltságával igyekszik elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az érzéseivel, vagy házastársa érzelmeivel.” (Gary Chapman) 
Sokan sokat dolgozunk. Túl sokat. Alig vagyunk otthon, alig látjuk a párunkat, a családunkat. Milyen hatása lesz a párkapcsolatunkra, ha a munka huzamosabb ideig elvesz minket egymástól?
„A gyerekek a szülők teremtményei, és a pocsék vagy nem létező szülői nevelési készségek olyan terheket rónak rájuk, melyek nem az ő hibájuk.” (Kimberly Belle) 
A gyerekeknek megvan a maguk kis világa. Amint a felnőtteknek is. A problémát az okozza, hogy ezek olykor egymás mellett lévő párhuzamos valóságok. És hiába voltunk egyszer mindannyian gyerekek, ha már nem tudjuk visszaidézni azt a kort, ráadásul a jelenben egészen más szabályok szerint éljünk az életünket. Ezt pedig igyekszünk a lurkók torkán is lenyomni. Így válunk sok mindenben túlzóvá.
„Az ember kötelessége, hogy részt vegyen a saját életében.” (Mariana Leky) 
Mennyire van a saját kezünkben az életünk? Ezt egész egyszerűen ellenőrizhetjük. Megnézzük, miként töltjük a napjainkat. Rengetegen szeretnék, hogy azt tegyük, amit ők szeretnének. A világ üzleti és hatalmi alapon működik, ahol, ha nem figyelünk, könnyedén úgy táncolunk, ahogy mások fütyülnek.
