A film forog tovább
Életünk filmjének mi írjuk a forgatókönyvét
„Te vagy saját sorsod alakítója. Te vagy a forgatókönyvíró. Te találod ki a sztorit. Te forgatod a tollat, és az eredmény mindig tőled függ.” (Lisa Nichols)
Elhasznált hasonlat, hogy az életünk olyan, mint egy film. Valóban szépen párhuzamba állítható egymással a kettő. És az egyik legizgalmasabb mozi, amivel valaha találkoztunk. Főleg, ha nem kívülről szemléljük, kólával és popcornnal, hanem aktívan részt veszünk a formálásában.
A születésünk pillanatában elstartol egy verseny. Arról szól, hogy mi legyünk a jobbak. Vagy a legjobbak. Versenyeznünk kell, mert erre vagyunk szocializálva, és mert a vérünkben van a versengés. Eleinte kevés választásunk van, később pedig elkap a gépszíj, és talán már nem tudunk kiszállni. Igazából az egész élet egy nagy versenyszféra. Mit kezdjünk vele?
Szép dolog a gyermekvállalás. Szép és fárasztó. Olyannyira, hogy számtalanszor képtelenek vagyunk igent mondani a saját gyermekünknek. Nemet mondunk, újra és újra. Akár kimondatlanul, átvitt értelemben is, csupán a viselkedésünkkel. Ha szeretnénk kicsit jobb szülők lenni, akkor gondoljuk át, milyen könnyedén bomlasztjuk a gyerek és a köztünk fennálló viszonyt.
Ránézünk a napi teendőinkre és mindent fontosnak tartunk, amíg el nem intézzük. Most nézzünk rájuk újra. Melyek azok, amelyeket élből elhalasztanánk, mert ráér foglalkozni velük. Na, ezek közt vannak a valóban fontos ügyek. De hogyan birkózhatunk meg velük, amikor jóval időigényesebbnek tűnnek a többinél?
Bárkivel előfordulhat, hogy nem jön álom a szemére. Nem a kóros álmatlanságra célzok, az orvosi érdekeltség. De időszakosan járhatunk úgy, hogy nehezünkre esik este álomra hajtani a fejünket. Azért néhány dolgot ilyenkor is megtehetünk magunkért, a pihenésünkért.
Egy táblázatban éljük a napjainkat. Meghatározott keretek között, legyen az időbeli korlát vagy a teendők határvonala. Ennyi időt alszunk, ekkortól dolgozunk, ezt még be kell fejezni, fél óra ebédszünet következik, este irány az edzőterem. Jó esetben mi készítjük a napi beosztásunkat, rosszabb esetben mások testálják ránk az akaratukat. Modern világunkban vélt vagy valós béklyók állnak az utunkba, ha a kapcsolataink megfelelő gondozásáról van szó.
Időhiányban szenvedünk. Loholunk egész nap és úgy érezzük, soha nem érjük utol magunkat. Meg a dolgainkat sem. Ha le is tesszük a munkát, a feszültség ott lebeg a fejünk felett, mi mindent kellett volna még elvégeznünk. Ez azonban nagyrészt a napi teljesítmény hajszolása és korántsem biztos, hogy a megfelelő feladatokkal töltjük az időnket.
Bármilyen idillben élünk is, nem mentesülünk teljesen a rossz napoktól. Ez a bosszantó ördögfióka bárkinél felütheti a fejét, akár a mi családunkba is bekukkanthat, erősen belerondítva az otthoni hangulatba. Azonban kezelhetjük a helyzetet kulturáltan, nem engedve meg, hogy ez a szépséghiba éket verjen közénk. Lássuk, milyen egyszerű dolgokra figyeljünk.
A gondolkodásunk felelős az életünk alakulásáért. Persze okolhatjuk a körülményeket, mégis van, aki rossz helyzetből is sikerre viszi, és van, aki jó leosztással sem jut sehová. Mert a vélekedésünk a döntő. Amit gondolunk, amit egyfajta belső beszéddel mondunk magunknak, az jelentős befolyással bír. Hogyan javíthatjuk az esélyeinket azzal, ha kicsit másként fogalmazunk?
Az élet egy hullámvasút, egyszer fenn, egyszer lenn. A legtöbbször meg félúton a kettő között. Se nem völgyben, se nem a csúcson. Csak úgy vagyunk. És ha ez az állapot túl sokáig tart, akkor kezdjük kényelmetlenül érezni magunkat. Fészkelődünk azon a képzeletbeli kanapén, és sehogy sem találjuk a helyünket.