„A menekülés soha nem a végpont, mindig csak a tétovázás elnyújtása.” (Daniel Glattauer) 
Az idő kíméletlen, a maga megállíthatatlan tempójában halad. Gyorsnak tűnik, mert néha azon kapjuk magunkat, hogy nem jut idők mindenre, amire szeretnénk. Valójában rohan az idő vagy inkább mi szaladunk folyton valahová? Szaladunk, mintha menekülnénk valami elől.
„A gondozatlan tudás és képesség ugyanúgy értékét veszti, mint bármely más vagyontárgy – méghozzá meglepő gyorsasággal.” (David Maister) 
Milyen különösek vagyunk. A megszerzett javakkal értékeljük az életünket. Jobb állás, zsírosabb fizetés, nagyobb, gyorsabb autó, tágasabb ház, drágább és modernebb kütyük tömkelege. Közben gyakorta elfeledkezünk a legértékesebb vagyonunkról, a saját személyiségünkről.
„A törvény szerint valaki akkor bűnös, ha megsérti mások jogait. Az etika szerint akkor, ha fontolgatja, hogy ezt megteszi.” (Immanuel Kant) 
Szabályokat alkotunk, egyre többet és részletesebbet, hogy minimalizáljuk a hibákat, az eltévelyedést, védjük magunkat, és növeljük az eredményességet. Azonban azért, mert egy szabálykönyvet betartunk és betartatunk, még nem feltétlenül érzik az emberek a sajátjuknak.
„Az ember viselkedését túlnyomó többségében tiltások vezérlik és formálják. Hol kevesebb, hol több szükséges belőlük. Hol belátják ezt, hol nem.” (Gerlóczy Márton) 
Szülőként nagy kihívás nemet mondani a gyereknek. Hiszen nagyon sok esetben nagyobb ellenállásba ütközünk, mint egy jégtörő hajó az Északi-sarkon. Azonban a tiltásnak fontos szerepe van, mind a család, mind a kicsi formálódó személyisége szempontjából. Mit ad nekünk a „nem” a nevelés tekintetében?
„A bizonytalanság olyan, mint a mozgólépcső, amit sohasem helyeznek üzemen kívül.” (Cseh Katalin) 
Bőrünkön érezzük a bizonytalanság leheletét. A változással mindig keservesen megküzdöttünk, de manapság ez nem elég, mert a változások mögött ezernyi kétely les ránk. Tele a fejünk kérdőjelekkel, és sokszor még a kérdést sem ismerjük, amely végén ott állnak ezek a kérdőjelek.
„A feltétel nélküli szeretet felszabadító. Felszabadítja a szeretett személyt arra, hogy valódi és hiteles legyen. A feltételes szeretet viszont az állandó alkalmazkodás kényszerpályájára szorítja a szeretett személyt.” (John Powell) 
Két ember szerelmes lesz egymásba, jönnek a mézes hetek, hónapok, és minden jó úgy, ahogy van. Aztán mindez lecseng, és elkezdünk agyalni azon, hogy valami nem stimmel. Elkezdünk azon morfondírozni, hogy mi a hiba a párunkban, miben kellene megváltoznia. Amint ez felszínre kerül, abban a pillanatban feltételekhez kezdjük kötni a szeretetünket. És valahogy már nem is tűnik annyira mennyeinek a párkapcsolatunk.
"Néha, amikor belegondolok, hogy jelentéktelen dolgok milyen súlyos következményekkel járhatnak, elfog a kísértés, hogy kijelentsem: jelentéktelen dolgok nincsenek." (Bruce Barton) 
Sok dologra apróságként gondolunk, és nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Legyintünk, nem foglalkozunk velük. Pedig jobban belegondolva, bármilyen kicsinységről van is szó, mélyen meghatározhatja az életünket.
„Lehetséges ismét hazatérni – ha az otthonod egy értékes emberi kapcsolat, ha a társad az, akitől a legtöbbet kapod.” (Stephen R. Covey) 
A beszélgetéseink színvonalát nagyban meghatározza a beszélgető partnerünkhöz kötődő viszonyunk. Kivel közelebbi, kivel távolabbi kapcsolatot ápolunk. De a beszélgetések alkalmasak egy-egy kapcsolat elmélyítésére, sőt, önmagunk jobb megismerésére, önbizalmunk növelésére, a szeretet megszilárdítására.
„Az emberek értékelik az egyenességet és az őszinteséget. A legjobb szövegelés az igazság, mert az teljesen lefegyverez.” (Mark Gordon) 
Amikor emberi kapcsolatokról van szó, minden a kommunikáción múlik. Ezt gyakorta elfelejtjük, magánemberként, de cégként is. Lesz, ami lesz alapon, átgondolatlanul vagy éppen sehogy sem kommunikálunk. Ezzel a mulasztással könnyedén azok malmára hajtjuk a vizet, akik hajlandók foglalkozni a kétoldalú kommunikáció megteremtésével.
„Az emberi lények nagy ajándéka az, ha birtokolják az empátia erejét. Mindannyian érzékelünk titokzatos kapcsolatot egymással.” (Meryl Streep) 
Felnőttek vagyunk. Okosak. Önállók. Meg tudjuk oldani a problémáinkat, be tudjuk osztani az időnket és pénzünket. Egészen addig, amíg valakivel össze nem boronáljuk magunkat. Ameddig egyedül voltunk, könnyű volt, nem kellett alkalmazkodni. Onnantól kezdve azonban, mindez megváltozik. Vajon melyik félnek az akarata lesz az erősebb? Vagy inkább a közös megegyezésekre kéne törekedni?
