„Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.” (Benjamin Hoff)
A tulajdonunkhoz állhatatosan és kitartóan ragaszkodunk. Mindaz, amit megszereztünk, kemény munka árán lett a miénk, így ez nem csoda. Ám a problémáinkba is két kézzel kapaszkodunk, nehogy valaki elvegye tőlünk. Oly eltökélten öleljük a keblünkre, mintha nem akarnánk tőle megszabadulni. És ez bizony számtalanszor így is van. Néhány indok, amelyek miatt erősen kötődünk hozzájuk.

„Az ihlet mindig, minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy veled dolgozhasson - de ha nem állsz készen vagy nem vagy elérhető, előfordulhat, hogy elhagy és egy másik közreműködőt keres.” (Elizabeth M. Gilbert)
Alapvetően a posztok írására gondoltam ennek a cikknek az elkészítésénél, de aztán jobban végig gondolva az egészet, sok más területen is elakadhatunk, és olyankor jól jön a holtponton való átlendülés. Az alábbiakban néhány ötlet és tipp, amelyek alkalmazása a segítségünkre lehet ilyen helyzetben. Hatásukra nem állunk le a munkával vagy gyorsabban túltesszük magunkat az akadályon és folytatjuk a dolgunkat.

„Az élethossziglani párkapcsolat, egyedül annak van jelentősége. Együtt élni nap nap után, s nem együtt hálni egyszer vagy kétszer.” (David Herbert Richards Lawrence)
Mennyiségi vagy minőségi idő? Melyiket tegyük bele a párkapcsolatunkba, a családi életünkbe? A vélemények radikálisan megoszlanak arról, hogy melyik a jobb választás. Sokat együtt lenni a párunkkal vagy inkább kevesebbet? Ássuk bele magunkat ebbe a kérdésbe egy kicsit. Vegyük szemügyre mennyire értékes befektetést jelent az idő, amit egymással töltünk.

„Mindig azt hiszed, sebaj, majd holnap. De a holnap nem jön el, mindig csak ma van - a végenincs mai nap.” (Dmitry Glukhovsky)
A halogatás a vérünkben van. Akár tetszik, akár nem, ez tény. És ennek van pár jellemző megnyilvánulása, amelyet, ha felfedezünk magunkon, akkor tudhatjuk, most épp tologatunk valamit. A halogatással pedig egy dolgot érünk el: semmit. Megteremthetjük vele az állóvizünket, a pocsolyánkat, amiben aztán kedvünkre lubickolhatunk. Ismerjük fel, ha mélyen belemerülnénk a dagonyánkba, és kecmeregjünk ki belőle, mielőtt elsuhanna mellettünk az egész életünk. Az alábbi ismérvek nagyban árulkodnak mennyire vagyunk fogékonyak erre a visszahúzó szokásra.

„Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.” (Jamamoto Cunetomo)
Azok a fránya határidők. És persze a betartásuk. Egy valódi mumus a hétköznapokból. Nem elég csak dolgozni, még a határidőkkel is számolnunk kell. Minden időre kész legyen. Rosszabb esetben mindenkinek minden azonnal kell, így lehetetlen a teljesítéseket tartani, ütemezni. Nagy kihívás ez, azonban kis megfontoltsággal megoldhatjuk a rendezettséget. Pár pont, ami segíthet tartani magunkat a vállalt kötelezettségeinkhez.

„Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát, még nem jött rá, milyen értékes az élet.” (Charles Darwin)
24 óra. Mindenkinek ennyi áll a rendelkezésére. Viszont nem mindannyiunknak elég. A jó időbeosztás kincset ér. Ahogy az is, ha némi többlet időre tudunk szert tenni. Ezt néhány szimpla trükkel megtehetjük. Persze a gyakorlatban nem hozunk létre 25 órás napokat, mégis mindenképp könnyíthetünk a zsúfoltság érzetünkön, és felszabadíthatunk időt. Mondjuk a következőkkel.

„Ha egy cég rosszul bánik velünk, még ha nem is emlékszünk az eset pontos részleteire, akkor is rossz érzéssel gondolunk vissza rá.” (Daniel Oppenheimer)
A legtöbbünk nem egyedül dolgozik, hanem másokkal csoportosan. A munkahelyek jó része nem remetelyuk. Ezért ki kell alakítanunk egy arra érdemes kultúrát, amivel a leghatékonyabban tudunk közösen dolgozni. Úgy, hogy közben a partnereink a legszínvonalasabb szolgáltatást kapják, egyben pedig a legoptimálisabb képet közvetítsük a külvilág felé magunkról. Mindez kézenfekvő lenne, ám erőfeszítés és koncepció nélkül nem megy. Mégis nagyon kevés vezető foglalkozik azzal, hogy segítsen az emberinek megérteni és megteremteni ezt a miliőt. Milyen alapokra is van szükségünk ehhez?

„A bűntudat jó! A bűntudat segít, hogy ne tévelyedjünk el, mert a viselkedésünkről ad visszajelzést.” (Brené Brown)
A bűntudat a lelkiismeretünkkel együtt a két nagy belső ellenőrünk. Igaz mindkettő inkább utólag lép működésbe, a dolgok megtörténte után, de biztosak lehetünk benne, hogy felügyelnek. Így a bűntudat önmagában, akár hasznos is lehet. Kis mértékben önkontroll, nagy mértékben azonban sorsunk megkeserítője. Képes lebénítani, megállítani, és ami rosszabb az önbecsülésünket elpusztítani. Mit kezdjünk vele, hogyan álljunk hozzá és miként kezeljük?

„Nem problémamegoldó vagy elméletet kidolgozó gépek vagyunk, hanem emberek. A személyes kapcsolat, a nem szakmai beszélgetések, a közös ebédek a szakmai együttműködést is hatékonyabbá teszik.” (Márki László)
Van, akinek könnyű és van, akinek nehéz szóba elegyednie az emberekkel. Egyeseknek a zsigereiben van ez a képesség, másokat kiver a víz, ha társalogniuk kell ismeretlenekkel. De körbe nézve a világban, azt látom, hogy mindenkinek jót tesz a kapcsolatrendszeri vérfrissítés. Tulajdonképpen mind idegenek vagyunk egymásnak, míg meg nem ismerkedünk. Ez a legtöbbször egy „helló”-val kezdődik és időnként igényes hosszútávú barátságokkal végződik. Kicsit merüljünk el a beszélgetések elindításában.

„A közhely, részben megszokottsága, részben igazságtartalma miatt, sokaknak legalább akkora öröm, mint másoknak az új igazság felfedezése.” (Bodor Pál)
Félmondatok, bölcsességek, okosságok, amelyek rámutatnak a boldogság, az őszinteség, a család, az emberség, a szeretet fontosságára. Egyszerű mondatokba csomagolt életvezetés, amely nagyon jól hangzik mégis oly üresen cseng manapság. Sokkal inkább illetjük őket maró gúnnyal napi közhelyek vagy bullshit generátor címkével. Joggal vagyunk cinikusak velük szemben? Vajon van-e igazságtartalmuk? És elérhetünk velük valamilyen hatást vagy csupán ellenérzést és azt, hogy elengedjük a fülünk mellett?