„Az olvasással tudást halmozunk fel az agyunkban, de sajátunkká az csak a gondolkodás révén válik.” (John Locke)
Nem megtanulni olvasni a nagy szám, még ha tudom, hogy egyeseknek van ezzel kihívása, hanem egy életen keresztül könyveket bújni. Beszélhetünk az olvasás fontosságáról és arról is, mit olvassunk. De közelíthetünk arról az oldalról is, hogy az olvasásnak vannak olyan hozadékai, amelyek túlmutatnak egy adott olvasmányon. Egy nagyobb folyamat részeként teremtenek értéket bennünk és emelik magasabb szintre az életünket. Ha élünk vele, a következőkre bizton számíthatunk.

„Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.” (Anatole France)
Unásig emlegetett amerikai tézis, hogy ne adjuk fel az álmainkat. Mégis számtalanszor úgy látjuk, hogy csak egy helyben topogunk, és nem jutunk előbbre. Vannak álmaink, vágyaink, de valahogy nem tudunk révbe érni. Mielőtt kétségbe esnénk a céltudatosságra vonatkozó képességeinkkel kapcsolatban, néhány dolgot gondoljunk át.

„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” (Fekete István)
Minden időszaknak megvannak a divatos pihenőhelyei. Tengerpart, síelés, exkluzív külföldi utazások, egyre több hely érhető el a nagyközönség számára, és ha tehetjük éljünk is velük. Most azonban egy kicsit a természetközeliség mellett kampányolnék. Ennek az erősségeire hívnám fel a figyelmet. Mivel gazdagodhatunk egy ilyen kikapcsolódás által?

„Az agy a tudatos koncentrálás tekintetében fix kapacitással rendelkezik, amelyet nem lehet növelni vagy csökkenteni, csak azt tudjuk eldönteni, hogy mire fókuszáljunk.” (Jo Marchant)
A figyelmünk gyakorta elkalandozik. Van, hogy csak úgy elrévedünk a semmibe, kizárva a külvilágot elmerülünk a gondolatainkba, és időnként olyankor is, amikor éppen erősen fókuszáltnak kellene lennünk. És persze az is előfordul, bármennyire igyekszünk is, hogy elkerüli valamilyen lényeges infó a figyelmünket. Nem ok nélkül történik mindez, és van módunk változtatni rajta. Lehetünk figyelmesebbek, összeszedettebbek, csak ismernünk kell a működésünket.

„Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltűnődünk, vajon hová tartunk.” (Dan Millman)
Gyermekkorunk egyik nagy visszatérő szülőktől elhangzó figyelmeztetése a "magadnak tanulsz" kifejezés. Ez alapból rendben is van, de vajon valóban magunknak tanulunk, illetve csinálunk meg bármit is vagy nem? Mi vagy ki határozza meg a tetteinket, a céljainkat? Mi magunk vagy mások? Nekünk van elvárásunk vagy velünk szemben támasztottak elvárásokat?

„Ne várjuk se magunktól, se párunktól, hogy mindig ugyanaz maradjon, hanem fogadjuk el, hogy társunk bármelyik pillanatban meglephet minket, sőt mi magunk is meglephetjük magunkat azzal, hogy meg tudunk változni.” (Jorge Bucay)
Több filmben is találkozhattunk már kettős személyazonosságú figurákkal, aki így próbálták meg leplezni a titkos identitásukat. Mondjuk az idilli családi miliő csak fedősztori a hiper-szuper titkos ügynöki hivatás álcázására. Aztán persze a leggyakrabban kiderül, hogy a hűvös és rideg gyilkológép sokkal érzőbb lélek, mint aki képes lenne feláldozni a szeretteit. Nem ilyen szélsőségekre gondolok, hanem sokkal kézenfekvőbbekre. Amikor két ember együtt él a szeretet jegyében, akik mindketten úgy vélik, ismerik a másikat, és aztán kiderül, hogy mégsem. Rengeteg konfliktus forrása, hogy azt hisszük ismerjük a párunkat. Miért alakul ki ez a téves megítélés és hogyan oldhatjuk fel?

„Bár a papagáj is tud beszélni, nem lesz emberibb. Ahhoz először meg kellene tanulnia hazudni.” (Robert Emil Lembke)
Miközben nyakig merülünk a húsvéti ünnepekbe, érdekes módon megtalál minket az év legbolondabb napja is, április 1-je. Ebből az alkalomból kivételesen egy kifordított bejegyzéssel készültem. Olyan sok pozitív dologról volt már szó, most kicsit tegyünk azok kedvére, akiknek herótjuk van a sok derűlátásból. Kedvezzünk a trolloknak is, akik szerint minden bullshit és idealista álomvilág. (Bár nekik aligha lehet kedvezni.) Beszéljünk arról, hogyan legyünk elviselhetetlenek. Tudom, sokaknak nincs szükségük az alább leírtakra, mert mesterei az utálatosságnak. De ha valaki szeretné még inkább megkeseríteni mások életét, szétroncsolni a jól működő kapcsolatait, vagy csak tovább fejlesztené a technikáit, akkor ez a bejegyzés hiánypótló lesz a számára. Minden mondata aranyat ér.

„Nem a pénzszerzés a legnehezebb. Az igazi nehézséget az okozza, hogy olyan tevékenységgel akarsz pénzt keresni, amelynek szívesen szenteled az életed.” (Carlos Ruiz Zafón)
Meglátásom szerint az emberek egy része a munkáját csupán pénzkereseti eszköznek tekinti. Reggel blokkolni, napközben átevickélni, és délután, amit fájront van lelépni. A lehető legkevesebb energiaráfordítással a lehető legtöbbet profitálni. A baj csak az, hogy ezzel a mentalitással sosem keressük meg azt a pénzt, amit egyébként megkereshetnénk. És nagy valószínűséggel a közérzetünk sincs, olyan magasságokban, mintha olyasmivel töltenénk az időnket, amit élvezünk. Fussunk neki pár pontban, milyen okai vannak, ha nem bírjuk a munkánkat.

"Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe." (Zach LeBeau)
Mit is jelent az érzelmeinkért felelősséget vállalni? Valami olyasmit, hogy nem másokat okolunk azért, ahogyan érezzük magunkat. Igazából bárki, bármit tett velünk, az mindössze egy körülmény. A mi belső reakciónk teszi ezt jóvá vagy rosszá. Értelemszerűen vannak társadalmilag, morálisan elfogadott vagy elfogadhatatlan tettek, mégis a legtöbbünk életét ezeknél sokkal hétköznapibb szituációk keserítik meg. Ismerjük fel mekkora a szerepünk abban, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Gondolkodjunk el kicsit az alábbiakon.

„Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek nem bírták megroppantani.” (Lucian Blaga)
Az élet nem fenékig tejfel és a kerítés sincsen kolbászból. De csokiból sem. Gyermekkorunk óta formálódunk, és bizony az évek során ránk rakodó tapasztalat és élmény határozza meg mennyire találjuk meg a helyünket a világban. Az önképünk felel azért, hogy jól teljesítsünk és kiegyensúlyozottak, boldogok legyünk. Amikor az önképünk rendben van, akkor bizony az életünk is rendben van. Ez nem azt jelenti, hogy minden probléma mentes, hanem hogy tudjuk orvosolni a felmerülő nehézségeket. Pár apró, de annál fontosabb megjegyzés, amely megmutatja a magunkról alkotott kép erejét, energikusságát, edzettségét. Valamint javíthat is a mentális állóképességünkön.