„Az elvárás mindig nyomasztó, de sosem fogsz megszabadulni tőle.” (Andrea Cremer)
Életünket az elvárások bűvkörében éljük. Elvárjuk a gyerekünktől, hogy jól viselkedjen. Elvárjuk a párunktól, hogy hűséges legyen. Elvárjuk a munkaadónktól, hogy kifizessen minket. Elvárjuk a barátunktól, hogy mellettünk álljon. Elvárjuk a szupermarkettől, hogy ne romlott árut sózzon ránk. Elvárjuk, amikor utazunk, hogy a járatunk ne késsen. És ha valamely elvárásunk nem teljesül, akkor felhúzzuk magunkat. Egy mindannyiunkban jelen lévő erős igényről van szó. De vajon jogosak vagy sem az elvárásaink? És miért okoznak oly sokszor kiábrándultságot?

„A családi kapcsolatokat mindig érdemes ápolni, amint a jó társaságot is helyénvaló keresni.” (Jane Austen)
Hazaérve a lakásba lépve rendszerint levesszük a cipőnket. Ugyanezt nem feltétlenül tesszük meg a napi gondjainkkal. A ránk zúduló stresszből, nyomásból nem ritkán otthonra is jut. A feszültség csak gyűlik bennünk, s míg a munkánk során igyekszünk mindenre és mindenkire jó képet vágni, addig a háziaknak már nem mindig jut belőle. Talán itt fogy el a türelem, de rajtuk csattan az ostor. Mivel tehetjük otthonosabbá a légkört esténként egy nehéz nap után?

"A legjobbat nem akkor tesszük másokért, ha megosztjuk velük a vagyonunkat, hanem akkor, ha felfedeztetjük velük a sajátjukat." (Jerry D. Twentier)
James Evered-től származik az alábbi felvetés. Vegyünk egy futballcsapatot és ajánljunk minden játékosnak plusz 20%-os prémiumot, két feltétellel. Az egyik, hogy a meccsek alatt egyetlenegy néző sem lehet a stadionban, a másik, hogy sem a mérkőzés előtt, sem közben, sem utána nem jelenhet meg semmiféle sajtóhír a rangadóról. Vajon meddig élveznénk a játékosok ezt a fajta küzdelmet, ha épp a teljesítményükkel kapcsolatos visszaigazolások nem nyernének teret? Tartja magát a nézet, mely szerint az emberek motivációjának legfőbb eszköze a pénzt. Ám több dologgal is tettre sarkallhatjuk őket. Köztük például a megfelelő dicsérettel.

„Az igazi barát a legnagyobb kincs - és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet.” (Francois de La Rochefoucauld)
Napjainkat a felületes kapcsolatok tömkelege jellemzi. Boldog boldogtalan jelölgeti be a másikat a Facebook-on csak azért, mert két szót váltottak a pékségben. Gyűjtjük az ismerősöket, mint munizmatikus a régi érméket, de ezek csak számok, nem értékes kontaktok. Sokan tévhitben élnek. Attól mert valaki visszajelöl még nem lesz ténylegesen az ismerősünk. Ahogy egy rövid beszélgetés után sem válnak az emberek igaz barátokká. Milyen vonásokkal büszkélkedhet egy jó barát, egy nagyszerű barátság? Mit jelent jóbarátoknak lenni?

„A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni.” (Mark Twain)
A mindennapokban a legegyszerűbb házi beszélgetések során is esélyünk van erősíteni, illetve gyengíteni a párkapcsolatunkat. Rajtunk múlik, milyen hangnemben, szóhasználattal élünk, ám amit alkalmazunk az biztosan hatással lesz a közös életünkre. Vagy bezárunk a másik előtt vagy egyre nyitottabbá válunk. Nézzünk néhány hétköznapi szituációt, valamint azt, milyen formában adhatunk a kommunikációnknak olyan kereteket, amelyek közelebb hoznak egymáshoz.

„Miközben az egész világnak igyekszel megfelelni, hogy mindenkitől dicséretet kapj, elveszíted a saját tartásodat.” (Csernus Imre)
Életünk a megfelelésről szól. Arról, hogy elég jók vagyunk-e? Az iskolában, a munkában, otthon. A környezetünk visszaigazolásától jelentősen függ, hogy milyennek látjuk magunkat, mennyire értékesnek, megbecsültnek. A megfelelést a közegünk generálja, de a megfelelni akarás belső szükséglet. Vajon alkothat-e reális képet rólunk, egy mások véleményére alapozó mérce? Egyáltalán megfelelhetünk-e és meg kell-e felelnünk külső elvárásoknak?

„Az igaz szerelemben egyik fél sem parancsol; mindkettő engedelmeskedik.” (Alejandro Casona)
Sarkalatos és sok vitát szülő kérdése ez a párkapcsolatoknak. Ki irányítson, ki vezessen egy viszonyon belül? A férfi, aki elméletileg az erősebbik nem képviselője? Vagy az egyenjogúság jegyében a nő? Esetleg mindkettő? Ahogy sok mindenre erre sem létezik egyszerűen fekete vagy fehér válasz.

„Vannak bizonyos sztereotípiák, amiket ráhúzunk a nemekre, ezáltal megfosztjuk az egyént a szabadságtól és a cselekvőképességtől.” (Marie Clarence)
A nők és a férfiak nemi identitásából adódó szerepek lényegében majd két évezredig változatlanok voltak. Aztán történelmi léptékkel gyorsan végbementek változások, amelyek radikálisan új szemléletet hoztak. Ez pedig jól összekuszálta a szálakat az emberek fejében, akik nagy része valamilyen tradicionális nemi szerepeket meghatározó kultúra vagy sztereotípia alapján neveltetett. De akkor ez most jó nekünk vagy nem?

"Óriási különbség van változás és fejlődés között. A változás esetleges, míg a fejlődés szándékosságot feltételez: egy bizonyos cél felé halad." (Gary Chapman)
Állítsunk célokat, halljuk úton útfélen. Tartalmasabbá és értékesebbé válik az életünk általuk. De csak akkor, ha el is érjük őket, különben csak nyomasztanak. Az elérésükhöz túl azon, hogy megfontoltan kell kitűznünk őket, nem árt néhány alapelvet szem előtt tartanunk. Ezek már a tervezés szakaszában nagyban segítik, hogy valóra váljon, amit szeretnénk. Szóval, milyen is a jó cél?

„Ahhoz, hogy boldog legyél egy férfival, teljesen meg kell értened és egy kicsit szeretned kell. Ahhoz, hogy boldog legyél egy nővel, nagyon kell szeretned, de ne próbáld teljesen megérteni őt.” (Helen Rowland)
Beszélgetni a párunkkal egy dolog. Úgy beszélgetni, hogy az mélyítse a kapcsolatunkat, teljesen más tészta. Ismernünk kell magunkat és meg kell ismertetnünk a másikkal is, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz. Ez egy nehéz ügy, mert teljes odafordulást és bizalmat igényel a másik felé. E nélkül viszont kiüresedhet a kapcsolatunk. Hogyan oszthatjuk meg jobban a gondolatainkat egymással?