„A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az bátor, aki a félelem ellenében és ellenére is képes cselekedni, kilépni az ismeretlenbe, legyőzve a félelem keltette ellenállást.” (Morgan Scott Peck)
Az ember örökösen elégedetlen. Ez mozgat minket évezredek óta. Valamin változtatni, valamin javítani, valamit felfedezni. Ez a belső hajtóerő teszi lehetővé, hogy az emberiség újra és újra kilépjen az árnyékból és fejlődjön. És sokunk életében eljön a pillanat, amikor maga is elégedetlenné válik. Vagy legalábbis megérett benne a döntés a változásra, változtatásra. Mire van szükségünk, hogy kiemelkedjünk a tömegből?

„Ha a körülmények igazságtalan voltára összpontosítasz, akkor szüntelenül másokkal fogod összehasonlítgatni magad ahelyett, hogy megbecsülnéd saját különleges egyediségedet.” (Cherie Carter-Scott)
Jó dolog mentort választani, példaképet találni. Még jobb, ha a nyomdokain haladva eredményeket érünk el. Mégis a másokhoz való állandó hasonlítgatás kifejezetten egészségtelenné válhat. Nem csak megrekeszt minket, de az élet legkülönbözőbb területein is lebonthatatlan gátakat húz elénk. Miért nem ítéljük meg magunkat helyesen, amikor másokhoz viszonyítunk?

„Vajon miért van az, hogy annyira sietünk feltápászkodni, amikor elesünk? Hiszen akár fekve is maradhatnánk, hogy pihenjünk egy kicsit.” (Max Eastman)
Itt a nyár, az önfeledt lazítás ideje. Tegyük a szívünkre a kezünket, szoktunk pihenni? De úgy igazából. Nem arra gondolok, hogy elmegyünk-e nyaralni, kirándulni, inkább arra, hogy el tudunk-e szakadni a hétköznapi valóságunktól. Le tudjuk rakni a telefont, az állandó elérhetőséget és átadni magunkat a relaxálásnak? Ha nem, akkor miért nem tudunk kikapcsolni? Mondjuk az alábbiak közül valamiért?

„A megtérülés egyik legszebb formája a vásárlónk elégedett mosolya. Ez a mosoly nagyon sokat ér: az elégedett vevő vissza fog térni hozzánk, és valószínűleg nem is egyedül.” (Ray Kroc)
Sok időt, energiát, pénzt ölnek a cégek abba, hogy megszerezzenek egy-egy új ügyfelet. Közben ott ülnek a saját ügyfélkörükön, amelyre jóval kevesebb figyelmet szentelnek. Pedig ők már egyszer bejöttek az ajtón és valamiért maradtak. De nem lesz ez mindig így. Ha nem kezeljük őket helyesen, nem ápoljuk velük a kapcsolatot, akkor előbb utóbb kisétálnak azon az ajtón. Mi az, ami nem csak bevonzza őket, de bent is tartja?

„Mindenki természet szerint ahhoz vonzódik, aki hasonló hozzá.” (Platón)
Hasonló a hasonlót vonzza tartja a mondás. Mert könnyebben szót értenek egymással és az azonos érdeklődés, értékrend jó alapot nyújt a hosszútávú kapcsolat kialakítására. Ám számos előnye van a mindennapokban is, ha hasonulással megtaláljuk az utat a másik felé. Hogyan tegyük ezt, és mit kaphatunk tőle?

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” (Szent István)
Egy olyan fogalomról van szó, amely a fejekben gyakran félreértelmezett. Nem tévesztendő össze az alázással, az alázkodással vagy a meghunyászkodással. Nem egy alárendelt vagy alávaló viszonyt fejez ki két ember között. Valójában az alázat egy igen fontos tulajdonság, ha a kapcsolataink mibenlétéről van szó. A tisztelet, a megbecsülés prezentálásának egyik csalhatatlan jele. És nem csak az emberek irányába, hanem a saját magunk felé is.

„Vannak csapatok, amelyek tagjai remekül kijönnek egymással, de a csapat mégsem jut sehová, mert ahhoz a jó hangulatnál többre lenne szükség. Mégpedig arra, hogy a közös célok elérése érdekében a megfelelő feladatokon dolgozzanak a megfelelő módon és a megfelelő időben. Teljesíteniük kell, és ehhez csapatmunkára van szükség.” (Henry Cloud)

Manapság sok szó esik a hatékony csapatmunkáról. Rengeteg helyen előfeltétel, hogy az ember jó csapatjátékos legyen. És számos igazolást nyert már, hogy többen többet érnek el, mint egymagukban. Még egy ezeréves klasszikus mondás is utal rá, mely szerint egy fecske nem csinál nyarat. De vajon miért oly nehéz egyeseknek az együttműködés, és milyen előnyöket tartogat, ha mégis elsajátítjuk ezt a képességet?

„A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás. A szerelem tragédiája a közömbösség.” (William Somerset Maugham)
Olyan körülményes megtalálni életünk párját. Aztán egyszer csak találkozunk egy istennel vagy istennővel, és megváltozik az egész világ. Egymásnak teremtettünk, és ez a csoda bejárja az egész lelkünket. Nincs nálunk boldogabb ember a világon. Egy ideig. Mert aztán a kezdeti erdőtüzet felváltja egy apró parazsacska, amely olyan, mint egy nedvesebb gyufa, néha alig tudjuk meggyújtani. Valami elmúlik és ezt mi ezt úgy éljük meg, hogy amortizáljuk a szerelmünket. Miért vágunk bele új kapcsolatba a régi tüzesítése helyett?

„Nem ritka, hogy az emberek egy negatív élményből pozitív következtetésekkel kerülnek ki.” (Sylvain Neuvel)
A pozitív életszemlélet gyakran igen elutasító minden negatív történéssel szemben. Eluralkodik rajtunk a mindent felülíró optimizmus, és nem engedünk a pesszimista csábításnak. Ebben van is valami, hisz fókuszáltság tekintetében nem hagyjuk magunkat kizökkenteni. Zavartalanul koncentrálhatunk az elérendő terveinkre, ezzel is beindítva egyfajta pozitív vonzási spirált. De ettől függetlenül a negatív hírekben, eseményekben, történésekben van érték. Nem is kevés. Lássuk!

„A múltban a család összetartozása azon alapult, hogy közösen hozták létre azokat a dolgokat, amelyekre a családnak szüksége volt, míg manapság a család tevékenysége abból áll, hogy együtt fogyasztanak bizonyos javakat.” (Bruno Bettelheim)
Milyen sokat változott az anyák helyzete az elmúlt években. És az apáké is. Meg a gyerekeké is. Alapvetően a családban betöltött szerepeink nagyon sokban átalakultak. Ám még mindig a fő csapásvonal, amely mentén a családunk hosszútávon működőképes lehet, egymás tisztelete és szeretete. Ha ezekre az állandó értékekre fűzzük fel a családi kapcsolatainkat, akkor ebben a változó környezetben is időtálló és boldog kis családi életünk lesz. Miben változott, változik meg a szülő és a gyermek helyzete, viszonya?