„Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap.” (David Viscott) 
Karácsonytájt elkezd minden a szeretetről szólni. Mintha egyedül ekkor lenne fontos ez a valóban elemi érzelem. Könnyebb egy szentimentális időszakban ezt tolmácsolni az emberek felé. Most én is beállok ebbe a sorba. Bár inkább arról az oldalról, hogy mit nyújt a szeretettség, mit jelent, ha valakit szeretnek?
„A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.” (Robert Hunter) 
Korunk egyik fő jelszava a változás. A rugalmasság és alkalmazkodóképesség, vagy a jó improvizáció és kreativitás csupa értékes tulajdonságok. De mit tehetünk, ha kissé nehézkesek vagyunk. A szokásaink határoznak meg minket, és ezek olykor nehezen felülírhatók. Márpedig a változás magában hordozza az új szokások felvételét. Hogyan támogathatjuk meg ezt a folyamatot?
„Az ajándék a szeretet, az elismerés és a tisztelet szava". (Jü Hua) 
Jócskán benne vagyunk az adventi időszakban, itt a Mikulás és egyre közelednek az év végi ünnepek. Ilyenkor a gondolatok fő csapásiránya az ajándékozás, illetve céges oldalról az év végi jutalmak körül forog. Elmélkedjünk egy kicsit erről az ajándékozós és jutalmazós hangulatról. Milyen egy igazán jó ajándék?
„Ha elég messzire futsz önmagadba, olyan érzésekbe futsz bele, amelyekről sosem gondoltad, hogy megvannak benned.” (Emily M. Danforth) 
A gondolkodó ember, mint kifejezés, igen találó. Hosszú idők alatt ez lett az emberiség egyik legkiemelkedőbb megkülönböztető jegye. Képesek vagyunk a gondolatok hullámain lovagolva a logika csónakjában evezve partot érni. Nem csoda, hogy sokáig lényegesen mostohábban bántunk az érzelmek értékekésével. Pedig nem kevésbé határoznak meg minket, mint az eszünk.
„Becslések szerint naponta mintegy hatvanezer különálló gondolat fordul meg a fejünkben. A valódi probléma az, hogy ugyanaz a hatvanezer gondolatunk van ma is, ami tegnap volt!” (Wayne Dyer) 
Napjainkat kihívások tarkítják. Minden egyes megoldott gonddal, a fejlődésünk egy következő lépcsőfokára léphetünk. Gyakorlottá válunk az egyszerűbb gubancok kibogozásában, hogy ne állítsanak meg folyton folyvást a csip-csup zökkenők. És persze megküzdünk a nagyobbakkal is, mert ezek az igazi sorompók az életünkben. De vajon valóban sikerrel vesszük fel a kesztyűt ellenük? Tényleg mindig az a probléma, ami látszólag a probléma?
„Azért éri meg vállalni a konfliktust, mert a folyamat végén születik valami jó.” (Hajós András) 
Zajártalomtól szenvedő világunkban a csend nagy kincs. Hiába találunk egy cseppnyi nyugalmat, ha a fejünkben tovább zakatolnak az egymást érő gondolatfoszlányok. Nem csak kívül, de belül is meg kell lelnünk a csendességet, hogy megoldásokat, új utakat vagy akár valódi önmagunkat megtaláljuk. Van azonban egy terület, ahol csendben maradni inkább kételyeket ébreszt, mint sem megnyugvást hoz. Ez a konfliktusaink kezelése. Mit jelent vitás helyzetekben némaságba burkolózni?
„Ha teheted, szolgálj más embereket, más érző lényeket. Ha nem, legalább attól tartózkodj, hogy kárt okozz nekik.” (Tendzin Gjaco) 
Bele sem gondolunk, hogy olykor igen értékes dolgokat veszünk el az emberektől. Vagy veszik el tőlünk mások. Nem csupán kézzelfoghatóan okozhatunk kárt. A látszólag megfoghatatlan dolgok, talán még nagyobb veszteséget jelentnek, mert a pótlásuk, visszaszerzésük sokkal nagyobb feladatot jelent. Már ha egyáltalán lehetséges.
„Az emberek többsége csak dadog, amikor kommunikálni próbál. Megszoktuk, hogy értékeljük, elítéljük és felcímkézzük a másikat, anélkül, hogy feltárnánk előtte saját érzéseinket és anélkül, hogy mernénk önmagunkról beszélni.” (Thomas D`Ansembourg) 
Sok tekintetben épp a kommunikáció áll az utunkban, amikor a másokkal való viszonyunkról van szó. Ugyan tudunk beszélni, ismerjük a szavakat, a mondatszerkesztés szabályait, mégis meg vagyunk lőve, ha arra kerül a sor, hogy elmondjunk valamit érthetően. Félünk, zavarban vagyunk, vagy egyszerűen csak tapintat és pozitív kommunikációs gesztusok nélkül fejezzük ki magunkat. Ezért van, hogy inkább meg se szólalunk. Pedig van megoldás egymás jobb megértésére, például az erőszakmentes kommunikáció.
„Hogy mennyi esélyünk van a sikerre, annak vajmi csekély köze van az életkorunkhoz. Csak az számít, hogy hajlandók vagyunk-e újra és újra próbálkozni, hogy elérjük az áttörést.” (Barabási Albert-László) 
Egy mondás szerint a kevesebb több. Magam is osztom ezt a nézetet, amely igényesség tekintetében mérvadó. De igaz lehet korunk túlvállalásaira is, hogy a szétforgácsolódásról ne is beszéljünk. Mégis elgondolkodtató, hogy a siker természetéből adódóan a mennyiség is számít.
„Rengetegen támadják az eredeti ötleteket, elsősorban azért, mert nekik olyan nincs. A tanároknak azt kellene megtanítaniuk, hogyan öntsék a diákok szavakba a jó ötleteket anélkül, hogy közben a helyesíráson aggódnának.” (Ruby Wax) 
Tele vagyunk ötletekkel. Jobbakkal, rosszabbakkal, de ontjuk magunkból őket. És a legtöbbjüket vagy észre sem vesszük vagy nem vesszük komolyan. Nem lesz belőlük semmi kézzelfogható. Mi lenne, ha nekiállnánk és megvalósítanánk az egyiket?
