"Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe." (Zach LeBeau)
Mit is jelent az érzelmeinkért felelősséget vállalni? Valami olyasmit, hogy nem másokat okolunk azért, ahogyan érezzük magunkat. Igazából bárki, bármit tett velünk, az mindössze egy körülmény. A mi belső reakciónk teszi ezt jóvá vagy rosszá. Értelemszerűen vannak társadalmilag, morálisan elfogadott vagy elfogadhatatlan tettek, mégis a legtöbbünk életét ezeknél sokkal hétköznapibb szituációk keserítik meg. Ismerjük fel mekkora a szerepünk abban, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Gondolkodjunk el kicsit az alábbiakon.

„Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek nem bírták megroppantani.” (Lucian Blaga)
Az élet nem fenékig tejfel és a kerítés sincsen kolbászból. De csokiból sem. Gyermekkorunk óta formálódunk, és bizony az évek során ránk rakodó tapasztalat és élmény határozza meg mennyire találjuk meg a helyünket a világban. Az önképünk felel azért, hogy jól teljesítsünk és kiegyensúlyozottak, boldogok legyünk. Amikor az önképünk rendben van, akkor bizony az életünk is rendben van. Ez nem azt jelenti, hogy minden probléma mentes, hanem hogy tudjuk orvosolni a felmerülő nehézségeket. Pár apró, de annál fontosabb megjegyzés, amely megmutatja a magunkról alkotott kép erejét, energikusságát, edzettségét. Valamint javíthat is a mentális állóképességünkön.

„Az évek elröppenek, akár a pillanat. Ugyanakkor egyes pillanatok évekig tartanak.” (Ruth Ryan Langan)
Folyton rohanunk valahova. A munkahelyre, a gyerekért az oviba, az autószerelőhöz, egy fontos ügyfélhez, a sarki boltba. Mindig van valami, és ha nincs, akkor sebesen kerítünk magunknak futni valót. Legyünk bármilyen energikusak, ha nem állunk meg egy-egy pillanatra, elveszítjük az erőnket, és beleveszünk a hétköznapok sűrű dzsungelébe. Álljunk meg egy pici időre. Itt most nem nagy pihenésekre gondolok, csak kicsikre. Egészen kicsikre. Mint mondjuk az alábbiak.

„Nem elég olyan jónak lenned, mint a többi ember, jobbnak kell lenned újra meg újra, éjjel-nappal.” (Jacquelyn Mitchard)
Minden fronton kiélezett a helyzet. Nem létezik olyan munka, vállalkozás, szolgáltatás, amely egyeduralkodó lenne a világban. Vagyis néhány kivételtől eltekintve nem létezik. Szakmailag sokan vannak a toppon, nagyon gyakran azonban mégsem ők azok, akik a sikereket aratják. Mi dönti el, hogy egy adott munka kapcsán valakit választunk vagy nem választunk? A professzionalizmuson túl mely tényezők erősíthetik a pozíciónkat és növelhetik az eredményességünket?

„Van, hogy a segítő valóban segít, és van, hogy léte rászorulót teremt.” (Tisch Ferenc)
Segíteni jó dolog. Halljuk ezt kicsi korunk óta. És aztán magunk is megtapasztaljuk, hogy néha bizony jó, ha az ember nincs egyedül és kap támogatást. Az pedig kifejezettem nagyszerű érzés, ha mi magunk is segíthetünk valakinek. De amennyire fontos része életünknek mások felkarolása, olyan kényes téma is. Hiába a segítő szándék, ha nem kellő érzékenységgel és tapintattal állunk hozzá. Ha a segíteni akarás mögött csak a lényeg veszik el, maga az ember. Például az alábbiak végett.

„Minden, ami új, arra kényszerít minket, hogy máshogy lássuk a dolgokat, máshogy gondolkozzunk.” (Stephen Baxter)
Oly mértékben száguld el mellettünk a világ, hogy alig tudunk vele lépést tartani. Ha mégis megpróbáljuk, erőteljes fókuszáltságra van szükségünk. És leginkább arra, hogy befogadók legyünk az új dolgokkal kapcsolatban. A csökönyösségünk és a maradiságunk útjában áll annak, hogy rendületlenül haladjunk előre. Mely tulajdonságaink és vélekedéseink gátolnak az újdonságok alkalmazása kapcsán? És mivel olajozhatjuk meg a fejlődőképességünket? Ezekből szemezgettem alább egy kis csokorral.

„Hogy éljünk és élni hagyjunk, hogy az embert megillető tiszteletet, jóakaratot, a belé vetett hitet kinyilváníthassuk, annak érdekében szükséges embernek emberrel beszélnie.” (Albert Camus)
A levelink többségét is ezzel a kifejezéssel kezdjük, valahogy mégis hajlamosak vagyunk elsiklani felette. Egy szó, amely lerágottságával az egész világunk elé görbe tükröt tart. Hiába a tisztelt jelző, már sok esetben felrúgjuk az udvariasság alapszabályait is, arról nem is beszélve, hogy ennél durvábbakra is vetemedünk. Nem törődünk, és nem tisztelünk másokat. Olyan társadalmi rendszerben élünk, amely a tiszteletlenség példája.

„Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.” (Benjamin Hoff)
A tulajdonunkhoz állhatatosan és kitartóan ragaszkodunk. Mindaz, amit megszereztünk, kemény munka árán lett a miénk, így ez nem csoda. Ám a problémáinkba is két kézzel kapaszkodunk, nehogy valaki elvegye tőlünk. Oly eltökélten öleljük a keblünkre, mintha nem akarnánk tőle megszabadulni. És ez bizony számtalanszor így is van. Néhány indok, amelyek miatt erősen kötődünk hozzájuk.

„Az ihlet mindig, minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy veled dolgozhasson - de ha nem állsz készen vagy nem vagy elérhető, előfordulhat, hogy elhagy és egy másik közreműködőt keres.” (Elizabeth M. Gilbert)
Alapvetően a posztok írására gondoltam ennek a cikknek az elkészítésénél, de aztán jobban végig gondolva az egészet, sok más területen is elakadhatunk, és olyankor jól jön a holtponton való átlendülés. Az alábbiakban néhány ötlet és tipp, amelyek alkalmazása a segítségünkre lehet ilyen helyzetben. Hatásukra nem állunk le a munkával vagy gyorsabban túltesszük magunkat az akadályon és folytatjuk a dolgunkat.

„Az élethossziglani párkapcsolat, egyedül annak van jelentősége. Együtt élni nap nap után, s nem együtt hálni egyszer vagy kétszer.” (David Herbert Richards Lawrence)
Mennyiségi vagy minőségi idő? Melyiket tegyük bele a párkapcsolatunkba, a családi életünkbe? A vélemények radikálisan megoszlanak arról, hogy melyik a jobb választás. Sokat együtt lenni a párunkkal vagy inkább kevesebbet? Ássuk bele magunkat ebbe a kérdésbe egy kicsit. Vegyük szemügyre mennyire értékes befektetést jelent az idő, amit egymással töltünk.