„Mindenkiben ott az életerő, a vitalitás, energia, az ösztöke, ami cselekvésbe fordul, és mivel mindenki egyedi, ennek formája is egyedi lesz. Ha elfojtjuk, semmilyen más közegben nem teljesedhet ki, egyszerűen elvész.” (Martha Graham) 
Vannak időszakok, amikor az átlagnál több energiára van szükségünk. Ilyen lehet például egy hosszabb nyaralás előtti hét, amikor igyekszünk minden folyamatban lévő ügyet lezárni, átadni, miközben gőzerővel készülünk a pihenésre is. Vagy ilyen a karácsony előtti időszak, amikor szintén zárjuk lefelé a dolgainkat, miközben már az ünnepi fogásokat tervezgetjük, a dekorációt rakjuk fel vagy épp ajándékok után kajtatunk. Jól jön minden bennünk lakozó energiatöbblet. De honnan ered ez az energia? 

„A kiégés nemcsak a munkaórákról szól, hanem azokról a történetekről, amelyek mögötte vannak, amelyeket magadnak mondasz, ahogyan hozzáállsz a dolgokhoz.” (Liz Fosslien) 
Munka van bőven. Ember is. Ám a kettő olykor nem találkozik. Vagy nem jókor, nem jó helyen. Milyen a munkához való hozzáállásunk, miből ered ez a mentalitás, és milyen ma dolgozni? 

„Az embereknek szabadságot kell adni önálló döntéseik meghozatalában.” (Ross Ulbricht) 
Az önállóság egy ajándék. Adhatjuk vagy kaphatjuk, de mindenképp fel kell nőni hozzá. Bár természetesnek tűnik, hogy teret adunk és kapunk, de a világrajövetelünkkor nem ez a helyzet. Önellátásra képtelen csecsemőként érkezünk, akinek sok mindent kell felfedeznie és megtanulni. Idővel egyre önállóbbá válunk és egyre több mindent csinálhatunk. Mit is jelent önállóságot szerezni? 

"Örülünk kell annak, amilyenek a gyerekeink. Ez az, amit itt hiányzik. Túl sokat foglalkozunk azzal, ami nem megy jól - ebben nem ügyes, abban nem elég jó. Nagyon kevés figyelmet kapnak azért, ami jó bennük." (Julie Lythcott-Haims) 
Az elmúlt években hatalmas iparággá nőtte ki magát a babákra és a kisgyermekekre specializálódott termékek és szolgáltatások előállítása. Az emberben mindez azt az érzést kelti, hogy ezek nélkül a felcseperedő gyermek hátrányban lesz a társaihoz képest. Valóban ez a helyzet? 

„A modern ember nem csak nyughatatlanul rohanó, de eltompult, unott lény is, akit semmi nem dob fel, semmi nem ragad meg legbelül igazán.” (Nicolai Hartmann) 
Reggelente nyúzottan ébredünk? Kedvetlenül készítjük a kávénkat és álmatagon vánszorogva indulunk az utunkra? A napi önismétlő rutin olybá teszi az életünket, mintha időhurokba kerültünk volna, ahol folyton ugyanazt a napot kell megéljük. Nem a napok ugyanolyanok, hanem mi. Nem az élet nyűglődik tőlünk, hanem mi az élettől. Mi szürkültünk bele az egyhangúságunkba. Mit tehetünk ellene. 

„Az online beszélgetés körülményei nem feltétlenül kívánják meg, hogy alkalmazkodjunk azokhoz a társadalmi szokásokhoz, melyek a valódi életben keretezik a viselkedésünket.” (Tari Annamária) 
A kommunikáció mindig sarkalatos pont az emberek és a közösségek életében. Számtalan konfliktus a meg nem értésből vagy a félreértésekből származik. Ki, mit mondott, hogyan mondta, és egyáltalán hogyan gondolta? Most a digitális korban minden eddiginél könnyebb kommunikálni másokkal. Egyben minden eddiginél könnyebb félre is érteni egymást. 

„Ha nem lenne éjszaka, nem lennének csillagok. Ha nem lenne sötét, sohasem látnánk a csillagokat. Ha nem lennének sokszor monotonnak vagy unalmasnak tűnő hétköznapok, nem emelkednének ki közülük az ünnepek. És mi sem tudnánk igazán becsülni az ünnepeinket.” (Fekete Péter) 
Vannak ünnepeink. Ki tudja még meddig? Az elmúlt évtizedekben az ünnepek is radikálisan átalakultak. Sokat veszítettek a jelentőségükből és úgy tűnik, nem is mindre lesz klasszikus formában szükségünk. Pedig a tradícióink ápolása fontos a kultúránk megőrzése érdekében. 

„Sok munkamániás a házastársa elől bujkál. Állandó elfoglaltságával igyekszik elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az érzéseivel, vagy házastársa érzelmeivel.” (Gary Chapman) 
Sokan sokat dolgozunk. Túl sokat. Alig vagyunk otthon, alig látjuk a párunkat, a családunkat. Milyen hatása lesz a párkapcsolatunkra, ha a munka huzamosabb ideig elvesz minket egymástól? 

„A gyerekek a szülők teremtményei, és a pocsék vagy nem létező szülői nevelési készségek olyan terheket rónak rájuk, melyek nem az ő hibájuk.” (Kimberly Belle) 
A gyerekeknek megvan a maguk kis világa. Amint a felnőtteknek is. A problémát az okozza, hogy ezek olykor egymás mellett lévő párhuzamos valóságok. És hiába voltunk egyszer mindannyian gyerekek, ha már nem tudjuk visszaidézni azt a kort, ráadásul a jelenben egészen más szabályok szerint éljünk az életünket. Ezt pedig igyekszünk a lurkók torkán is lenyomni. Így válunk sok mindenben túlzóvá. 

„A haraghoz és a nehezteléshez való görcsös ragaszkodás állandó stresszben tart, ami a szívet éppúgy károsítja, mint a lelket.” (Desmond és Mpho Tutu) 
Ingerültek vagyunk. Nem csak néha, rendszeresen. Figyeljük meg az embereket a boltban, az utcán vagy közlekedés közben és valószínűleg hamarosan belebotlunk valakibe, aki ideges. Vagy esetleg mi magunk leszünk azok. Ez nem a véletlen műve.