„Hidd el, könnyű a másikra figyelni. Csak ne magadra figyelj.” (Vámos Robi) 
A figyelmünk jelentősen megosztottá vált. Talán szétszórttá is. Pedig egy olyan képességünkről van szó, amelyre számtalan területen nagy szükségünk van. Nézzük, hogyan és mire figyelünk manapság?
„Az értékelésünk alapját képező normákat a legtöbben közülünk nagyon korai éveinkben lefektetjük, és később ezeken már nem tudunk változtatni.” (Szent-Györgyi Albert) 
Születésünket követően különleges időszak veszi kezdetét. Önellátásra képtelen csecsemőként ismerkedni kezdünk a környezetünkkel. Figyelünk, hallgatózunk és reagálunk. A korai éveinkben történtek az egész életünkre nagy kihatással vannak. Álljon itt néhány tény ennek alátámasztására.
„Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani.” (Csíkszentmihályi Mihály) 
Egyre személyre szabottabb az életünk. Sokat beszélünk róla, hogy kinek, mire van szüksége, és hogy ezeknek az ismereteknek jobbító hatásuk van. Ha birtokunkban van a tudás, csak rajtunk múlik, hogy felhasználjuk-e, és ezt jól vagy rosszul tesszük. Nézzük, hol valósult meg mindez, hol kapjuk meg, ami nekünk kell és hol vannak még hiányosságok.
„Tény, hogy az új generáció mindig természetesnek vesz néhány olyan dolgot, amit az előző generáció még nagyra értékelt, de ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok mindent kevésbé értékelnek. Sokkal inkább arról van szó, hogy ők más dolgokat értékelnek.” (Chris Anderson) 
Az ügyfélbarát hozzáállás fontos része a cégek eszköztárának. A valódi partnernek tekintett vásárló lojális és hajlandó hosszútávon elkötelezni magát. Tartósan lehet rá számítani és építeni. A legfiatalabb generáció biztosan szakít ezzel a hagyománnyal. Ők nem akarnak jó ügyfelek lenni, inkább tudatos felhasználók.
„Nem azért változtak meg a mai fiatalok, mert úgy döntöttek, hogy ők máshogy akarnak élni, hanem mert egy teljesen más gyerekkort kaptak, aminek ez a következménye.” (Steigervald Krisztián) 
A történelem során mindig több nemzedék élt egy időben és a korkülönbségekből számtalan konfliktus fakadt. Azonban talán soha nem volt ennyire nagy eltérés a generációk gondolkodásában, habitusában, mint ma. Köszönhető ez a zivataros huszadik századnak majd a felfokozott technikai fejlődésnek. Sosem mentünk keresztül ilyen gyorsan, ennyi változáson. Ebből is fakad, hogy a generációk még nehezebben értenek szót egymással.
„Nézni - egy dolog. Látni, amit nézünk - egy másik dolog. Megérteni, amit látunk - egy harmadik dolog. Tanulni abból, amit megértettünk - ez már egy negyedik dolog. De cselekedni arra támaszkodva, amit tanultunk - ez az, ami valóban számít.” (M. Dale Baughman) 
Tanulás, tudás, ismeretszerzés, képzettség, végzettség, diploma, egymáshoz szorosan kapcsolódó fogalmak. Sokat változott a megítélésünk az oktatással kapcsolatban az elmúlt évtizedekben. Ez vélhetően a személyes életünkre is hatással volt, van, még akkor is, ha a klasszikus értelemben véve már nem járunk iskolába.
„A disznó röfög, a kacsa hápog, az ember hazudik: így van ez.” (Ian McGuire) 
Vannak témák, amelyek újra és újra előkerülnek. A napokban több különböző helyen és kontextusban találkoztam a hazugsággal. Magam is foglalkoztam már vele ezen az oldalon párszor (mondjuk itt és itt), de érdekes volt látni, hallani, mennyire átszövi az életünket, mennyire hétköznapi és épp ezért milyen tágan összefüggésekre mutat rá. Most nézzük onnan, miként alakulnak a hazugságaink kiskorunktól a felnőttlétig?
„Fontos, hogy kooperáljunk, de az is fontos, hogy ne tűrjük azt, hogy bántsanak. Senkitől se tűrjük. Nem szabad bántani egymást.” (Moldován András) 
Életünk során számtalanszor kerülünk döntési helyzetbe. Önszántunkból vagy kényszerből, de választanunk kell. Esetenként nem egyértelmű a döntésünk eredménye, ezért kétségeink vannak, vajon helyesen cselekszünk-e. Benne van a pakliban, hogy később megbánjuk a tettünket.
„Nekem, szülőként nem annyira az a szerepem, hogy felkapcsoljam a gyermekeimnek a lámpát, hanem inkább az, hogy hagyjam őket a sötétben szaladgálni (felfedezni), miközben gondoskodom a falakról is, hogy ne futhassanak túl messzire, és bizonyossá teszem a számukra: amikor falba ütköznek és elesnek, én ott leszek, és felsegítem őket. Egy kétéves gyermek ugyanis arra vágyik, hogy szabadon fedezhesse fel a világot, de ezzel egyidejűleg valaki magához is ölelje (de persze ugyanerre vágyik a tinédzser, a felnőtt... valójában mind erre vágyunk).” (Beau Lotto) 
Manapság a gyermeknevelést is áthatja a sürgetés és a felgyorsultság. Nehéz a trendi áramlatokban normális szülőnek maradni. Egyáltalán mi a normális? Kinek, mi az? Maradjunk annyiban, hogy józan. De mértékletesnek sem könnyű lenni, amikor körülöttünk mindenki túlpörögve éli az életét és hajtja a gyermekét.
„Hibát elkövetni nem rossz; az a rossz, ha nem tanulunk belőle, hogy ne kövessük el újra.” (Colleen Houck) 
Hibák, hibák, hibák! Igyekszünk kerülni őket, mert rossz színben tüntetnek fel és kellemetlen helyzetbe hoznak. Ám sokkal több pozitívumot hordoznak, mint azt elsőre gondolnánk róluk. Hivatkoztam már erre a Balogh Petyával folytatott beszélgetésre, amelyben sok minden mellett a hibázás jelentőségéről is szó van. Most magam is összeszedtem egy csokorral a hibáink által biztosított előnyökből.
