„A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas.” (Szabó Magda) 
A nők helyzete társadalmunkban, bár sokat változott az elmúlt évtizedekben, még ma is élnénk vitákat vált ki. Egyesek szerint otthon van a helyük a családot ellátva és pátyolgatva, mások úgy vélik, teljes joggal megérdemlik ők is, hogy a férfiakhoz hasonlóan magasra jussanak a szakmájukban, karriert építhessenek. Vajon hol van a nők helye a világunkban? 

„Randizás közben legalább annyit tanulunk saját magunkról, mint a másik személyről.” (Julian Brass) 
Randizni jó. Akkor is, ha épp párt keresünk és akkor is, ha már megtaláltuk. Az előbbi kézenfekvő, az utóbbi kevésbé. Ha már megvan a nagy ő, mit strapáljuk magunkat? Pedig nagyon sokat köszönhet a párkapcsolatunk, a házasságunk, ha időnként randevúzunk egy jót. Íme néhány meghitt indok. 

„A bántalmazó általában azt érezteti az áldozatával, hogy túlságosan nagy ügyet csinál a dologból.” (Feldmár András) 
Amikor pofonok csattannak teljesen egyértelmű az agresszió. Azonban bántalmazni nem csak tettlegességgel lehet. Vannak közvetett módozatai is, amikor, ha nem is testileg, de lelkileg sérülhetünk. Ezeket olykor nehezebb felismerni. De figyelve a jelekre, beigazolódhat, hogy toxikus környezetben élünk. 

„Mindenki hordoz magában egy erdőt, ami csak az övé, amit kívülről ismer, és ahol biztonságban érzi magát. Nincs szebb dolog a saját erdőnél.” (Alex Schulman) 
Alapvető igényünk a biztonságra való törekvés. Ha folyton a hátunk mögé kell néznünk, ha résen kell lennünk, akkor örök bizonytalanságban élünk. Számtalan tényező járul hozzá globálisan, hogy minél biztonságosabban érezzük magunkat. És vannak személyes összetevők, amelyek a saját környezetünkben adják meg vagy épp ellenkezőleg, csökkentik a biztonságérzetünket. 

„A puszi nagyon fontos az anyucitól. Puszival szinte a leghisztisebb kölyöknél is komoly eredményeket lehet elérni.” (Belső Nóra) 
A gyerekek időnként nehéz helyzetbe hoznak. Ők nem a társadalmi normáknak megfelelően elnyomják magukban a hirtelen támadt érzelmeiket, hanem kiadják magukból. Még. Hisztiznek, dühöngenek, toporzékolnak, sírnak, megsértődnek. A szülő meg ott áll tehetetlenül. Vagy mégsem? 

„Az idő ingyen van, de megfizethetetlen. Nem birtokolhatod, de kihasználhatod. Nem tudod megtartani, de képes vagy kitölteni. Amit egyszer elvesztegettél, soha nem kaphatod vissza.” (Harvey Mackay) 
Ha megbeszélünk egy randit, meddig várunk az illetőre? Mikor adjuk fel csalódottan a reményt? És adunk-e egy második esélyt neki? A legtöbben nem várnak sokáig és nem szívesen adnak újabb lehetőséget. Talán csak akkor, ha valami biztosítékot kapnak. Érdekes módon magunkkal sokkal türelmesebbek vagyunk. Hosszú, hosszú évekig is tudjuk várakoztatni magunkat és nem tesszük meg, amit kellene. 

„Gyönyör és gyönyör közt lekottázhatatlan különbség lehet.” (Pályi András) 
Egy intim téma, amelyről nem igazán szokás és ildomos beszélni. De nagyon is érdemes. Ám, aki szaftos részleteke vár, azt már az elején ki kell ábrándítsam. Nem erről az oldalról közelítjük meg. Nem technikákról és pozitúrákról lesz szó, hanem inkább arról a háttérről, amely segítségünkre van a szexuális együttlétek színvonalának emelésében. 

„Az ember, ha veszekszik a feleségével, sok újat tud meg önmagáról.” (Somlay Artúr) 
Viták időnként felütik a fejüket. Egymás agyára megyünk vagy egy hirtelen felmerült témán szólalkozunk össze, lényegtelen. A kialakult helyzet koordinálása a lényeg. Ha már nem sikerült elkerülni és kirobbant, akkor mivel vehetjük elejét, hogy az utórezgései ne mérgezzék hosszútávon a viszonyunkat. 

„Az ember úgy lett ember, úgy maradt meg, hogy alkalmazkodott a természet változásához. Egy szervezet, egy vállalat ugyanezt csinálja a társadalomban, a gazdaságban, csak nincs rá százezer éve.” (Nógrádi Gábor)
A mai világ megköveteli az alkalmazkodóképességet, a rugalmas és rögtönzött reakciókat, nem csupán az emberektől, hanem a cégektől is. Ehhez a szakmaiságon túl, egy jól összeszokott csapat, erős, összetartó közösség megteremtése az alap. Milyen gyakorlati lépésekkel segíthetjük ezt elő?

„Aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.” (Szókratész)
Sokszor megfigyelhető manapság az elégedetlenség, mint egyfajta divatos sopánkodás. De gyakori az is, hogy nem beszélünk róla, csak belül háborog a lelkünk és marcangoljuk magunkat valami miatt. Miből fakad az elégedetlenkedésünk? És miként csillapítható?