„Egy párkapcsolatban minden közös döntés kérdése, a szakítást kivéve.” (Eithne Shortall) A párkapcsolatok sem maradnak ki a napi taposómalomból. Folyamatosan jelentős terhelést kapnak. És olykor minden igyekezet ellenében sem lehet életben tartani őket. 

„Az udvariasság olyan, mint a szép dallam: bármilyen hangszeren játsszuk is, megkap.” (Gonda Béla) 
Egyre bunkóbbak vagyunk. Nem személyeskedem, ezt globálisan értem. Kommunikációnk számtalan eleme kezd kikopni az életünkből. Ezen a téren is felértékelődik az egyszerűsödés és a lényegre való szorítkozás. A tendencia pedig egyre nagyobb teret nyer. 

„Cselekedeteink irányt, embertársaink pedig értelmet adnak az életünknek.” (Daniel H. Pink) 
Virágkorukat élik a különböző tanácsadó, önsegítő és önfejlesztő könyvek. Találunk irodalmat a pártalálásról, a gyereknevelésről, a kiégésről, a boldogságról, a stresszkezelésről és még sok másról. Némelyik komolyan vehető, némelyik nem. Egyesek tudományosan alátámasztott, kutatásokra épülő művek, mások minden szakmaiságot nélkülöznek. Van egy terület, amely mostoha módon elkerüli a szerzők figyelmét, pedig legalább annyira fontos szerepet tölt be az életünkben, mint a felsoroltak. 

„A sikerest csak az különbözteti meg a sikertelentől, hogy eggyel többször megpróbálta.” (Moldován András) 
A ne add fel mentalitás keltűnőben van. Nem divat kitartani. De miért is lenne az, hiszen oly sok minden megszerezhető pillanatok alatt. Ugyanakkor vannak dolgok, amelyek megszerzéséhez idő kell. Nem is kevés. 

„Senki sem tud mindent megcsinálni, de mindenki tud tenni valamit.” (Jens Liljestrand) 
Erősen szelektálnunk kell, ha nem akarjuk a nap 24 óráját munkákkal tölteni. Vannak kötelezettségeink, önként tett vállalásaink és apró-cseprő, ám az időnkből szintén sokat kiszakító feladataink. Mit tekintünk a saját dolgunknak és mit nem? 

„A bizonyosság kegyetlen állapot. Korlátozza a lehetőségeinket és elzár minket a valós világtól.” (Ellen J. Langer) 
Sokszor meg vagyunk győződve a magunk igazáról. Arról, hogy egyes dolgokat jól tudunk, nincs szükség az információink bővítésére, megfontolására. Az erős bizonyosság olykor jól jöhet, máskor viszont gátja a továbblépésnek. 

„Bármilyen rosszul hangzik, úgy érzem, hogy sajnos butul a világ.” (Kemenesi Gábor) 
A fáról lejönni csak a kezdet volt. A kezünket használni, szerszámokat készíteni, tüzet gyújtani, megtanulni együttműködni és kommunikálni, megannyi újítás és innováció. Hosszú utat tettünk meg, hogy elmondhassuk magunkról, jól vág az eszünk. Most mégis azon kezdtünk el munkálkodni, hogy visszaszorítsuk intelligenciánkat. A mentális ellustulás réme mindannyiunkat fenyegeti. Vajon tényleg butulásnak indultunk? És tehetünk valamit ellene? 

„Be kellene látnunk, hogy véges térben nincs végtelen anyagi növekedés.” (Vida Gábor) 
Az olimpiai mozgalom klasszikus jelmondata teljes modern világunkat is hűen leképezi. A versengésről szól körülöttünk minden. Az élet egy hatalmas mérkőzéssé, a világ egy gigantikus küzdőtérré vált. Pedig növekedni nem lehet a végtelenségig. 

„Az embernek előbb-utóbb meg kell tanulni abban a szakaszban boldognak lenni, ahol éppen jár.” (Kovács András Péter) 
Egyértelmű, hogy boldogok vagyunk. Olyan sok minden adott világunkban ehhez, hogy csakis boldogok lehetünk. De nem vagyunk azok. Valami, valamik meggátolnak abban, hogy azok legyünk. Mi az akadálya a felhőtlen jókedvünknek? 

„Csak annyiban vagyunk szabadok, amennyiben mi határozzuk meg, mások mit tudnak rólunk, és milyen körülmények között szereznek erről tudomást.” (Timothy D. Snyder) 
Ismerős, barát, rokon, munkatárs, szomszéd. Megannyi kapcsolat, amiben valamilyen szerepet vállalunk, játszunk. Ki jobban, ki kevésbé ismer minket. Izgalmas belegondolni, kinek, mennyire pontos információi vannak rólunk. Valószínűleg annyira, amennyire mi ezt megengedjük, valamint a köztünk lévő viszony lehetővé teszi.