„Az értékelésünk alapját képező normákat a legtöbben közülünk nagyon korai éveinkben lefektetjük, és később ezeken már nem tudunk változtatni.” (Szent-Györgyi Albert) 
Születésünket követően különleges időszak veszi kezdetét. Önellátásra képtelen csecsemőként ismerkedni kezdünk a környezetünkkel. Figyelünk, hallgatózunk és reagálunk. A korai éveinkben történtek az egész életünkre nagy kihatással vannak. Álljon itt néhány tény ennek alátámasztására. 

„Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani.” (Csíkszentmihályi Mihály) 
Egyre személyre szabottabb az életünk. Sokat beszélünk róla, hogy kinek, mire van szüksége, és hogy ezeknek az ismereteknek jobbító hatásuk van. Ha birtokunkban van a tudás, csak rajtunk múlik, hogy felhasználjuk-e, és ezt jól vagy rosszul tesszük. Nézzük, hol valósult meg mindez, hol kapjuk meg, ami nekünk kell és hol vannak még hiányosságok. 

„Tény, hogy az új generáció mindig természetesnek vesz néhány olyan dolgot, amit az előző generáció még nagyra értékelt, de ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok mindent kevésbé értékelnek. Sokkal inkább arról van szó, hogy ők más dolgokat értékelnek.” (Chris Anderson) 
Az ügyfélbarát hozzáállás fontos része a cégek eszköztárának. A valódi partnernek tekintett vásárló lojális és hajlandó hosszútávon elkötelezni magát. Tartósan lehet rá számítani és építeni. A legfiatalabb generáció biztosan szakít ezzel a hagyománnyal. Ők nem akarnak jó ügyfelek lenni, inkább tudatos felhasználók. 

„Nézni - egy dolog. Látni, amit nézünk - egy másik dolog. Megérteni, amit látunk - egy harmadik dolog. Tanulni abból, amit megértettünk - ez már egy negyedik dolog. De cselekedni arra támaszkodva, amit tanultunk - ez az, ami valóban számít.” (M. Dale Baughman) 
Tanulás, tudás, ismeretszerzés, képzettség, végzettség, diploma, egymáshoz szorosan kapcsolódó fogalmak. Sokat változott a megítélésünk az oktatással kapcsolatban az elmúlt évtizedekben. Ez vélhetően a személyes életünkre is hatással volt, van, még akkor is, ha a klasszikus értelemben véve már nem járunk iskolába. 

„Nekem, szülőként nem annyira az a szerepem, hogy felkapcsoljam a gyermekeimnek a lámpát, hanem inkább az, hogy hagyjam őket a sötétben szaladgálni (felfedezni), miközben gondoskodom a falakról is, hogy ne futhassanak túl messzire, és bizonyossá teszem a számukra: amikor falba ütköznek és elesnek, én ott leszek, és felsegítem őket. Egy kétéves gyermek ugyanis arra vágyik, hogy szabadon fedezhesse fel a világot, de ezzel egyidejűleg valaki magához is ölelje (de persze ugyanerre vágyik a tinédzser, a felnőtt... valójában mind erre vágyunk).” (Beau Lotto) 
Manapság a gyermeknevelést is áthatja a sürgetés és a felgyorsultság. Nehéz a trendi áramlatokban normális szülőnek maradni. Egyáltalán mi a normális? Kinek, mi az? Maradjunk annyiban, hogy józan. De mértékletesnek sem könnyű lenni, amikor körülöttünk mindenki túlpörögve éli az életét és hajtja a gyermekét. 

„Hibát elkövetni nem rossz; az a rossz, ha nem tanulunk belőle, hogy ne kövessük el újra.” (Colleen Houck) 
Hibák, hibák, hibák! Igyekszünk kerülni őket, mert rossz színben tüntetnek fel és kellemetlen helyzetbe hoznak. Ám sokkal több pozitívumot hordoznak, mint azt elsőre gondolnánk róluk. Hivatkoztam már erre a Balogh Petyával folytatott beszélgetésre, amelyben sok minden mellett a hibázás jelentőségéről is szó van. Most magam is összeszedtem egy csokorral a hibáink által biztosított előnyökből. 

„Ha a munka jó dolog volna, a gazdagok megtartották volna maguknak.” (Lénárd Sándor) 
Balogh Levente épp újra vadul keresi az aktuális elnöki asszisztensét. Álommelót hirdet, de vajon tényleg álom-e ez a munka? Egyáltalán, hogy állunk az eszményinek titulált munkakörökkel manapság? A műsor, a hozzá fűződő megjegyzések, valamint a rögvalóság kapcsán felmerült bennem pár gondolat a munkahelyekről, a cégek ellentmondásosságáról és az emberek kihasználásról. 

„A szülői lét hátulütője, hogy a hétköznapi teendők annyit elvesznek az ember életéből, hogy megfeledkezik arról, hogy minden a jövő felé mutat. Egy szülő napjai azzal telnek, hogy becsatolja a gyereket a gyerekülésbe, esti mesét olvas neki, és gabonapelyhet készít reggelire. Szülőként az ember egyfajta rutint alakít ki, hogy a világ biztonságosabbnak tűnjön a gyereke számára. S ha nem figyel oda kellőképpen, megfeledkezik róla, hogy a valódi munkát nem ezek a feladatok jelentik.” (Ferrett Steinmetz) 
A gondoskodó szülők idejét éljük. Sőt a túlgondoskodó és túlféltő szülőkét. Minden meg akarunk csinálni helyettük, a sorsukat is előre el akarjuk rendezni. Közben sokszor a saját generációnk fejével nevelgetjük őket és elavult elveket sulykolunk beléjük. De, ami a mi időnkben menő meló volt, vagy akár ma az, talán 20 év múlva már nem is létezik. Ezért a szakmaiságon kívül egyéb más képességek is felértékelődtek. Ezek mellett viszont hajlamosak vagyunk elfeledkezni egészen hagyományos alapvetésekről, amelyeket otthonról hozunk. 

„A boldogság titkát nem akkor lehet megtalálni, ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.” (Dan Millman) 
Korunk jelszava a mindent is. Mindenből még több kell. Aztán még több és még több. Nincs határ. Ha már ott van, miért ne vehetnék ezt is, csinálhatnánk meg azt is, érhetnénk el amazt is? Miért ne szerezhetnénk meg? Nem tudunk leállni. Pedig van, amivel le kellene, mert elveszítjük a fókuszt a valóban fontos dolgokról. Nézzük néhány példát, amiből kevesebbre van szükség az életünkben? 

„Pár évvel ezelőtt megjelent egy remek könyv, amely néhány tucat tökéletesen üres lapot tartalmazott. Ez volt a címe: Amit a férfiak a nőkről tudnak.” (Vavyan Fable) 
Most, hogy Caroline Criado Perez Láthatatlan nők című könyvét olvasom, egészen más perspektívából is láthatom a világunk működését. Olyan aspektusból, ahonnan nem fordítunk kellő figyelmet a nők igényeire, szükségleteire. Még az olyan jelentéktelennek tűnő dolgok is, mint a hóeltakarítás, új megvilágítást kapnak. A világ a fehér férfiak szemével épül fehér férfiak számára és mindenki, aki más identitású, hátrányba kerülhet, kerül. Körülnéztem a saját házam táján, hogy mennyire engedek be női véleményeket, alkotásokat, szemléleteket az életembe. (Azon túl, hogy nős vagyok és lányos apuka vagyok.) Következzenek a személyes tapasztalataim.