„Ne féljen boldognak lenni. Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen.” (Márai Sándor) 
Boldognak lenni. Ez az egyik legfontosabb célunk. A hogyan és miként már egyéni utakat és megoldásokat jelent, de a fő érzelmi úti cél azonos. Ám a boldogság csalóka, akár egy délibáb. Az ígérete nagyobb és tartósabb, mint a valóságban. Ráadásul sokan úgy hisszük, hogy képes minden negatívumot felülírni. 

„Semmi sem korlátozza úgy az egyéni szabadságot, mint az egyéni gyöngeség!” (Kner Izidor) 
Március 15-én emlékezünk meg nemzetünk példaértékű küzdelméről, amelyet az elnyomó hatalom ellen és a szabadságjogok kivívásáért folytatott. Ugyan a szabadságharc elbukott, és kegyetlen megtorlást hozott magával, azonban mégis elindított lassú változásokat, amelyek aztán a kiegyezéshez vezettek. Ha ma azt mondjuk szabadság, az mit jelent az egyén számára? Mit kezdünk vele? Vajon kihasználjuk a szabadságunkat? 

„Az élet csupa sürgető vágy: cselekedni, érezni, látni, tudni. A nő lelke csendes virágzás egy elsöprő forgószél közepén.” (Charlotte Bronte) 
Ha máskor nem, évente egyszer megemlékezünk a körülöttünk élő nőkről. Nőnapkor végre belső indíttatásból, vagy külső késztetésre, szabadjára engedhetjük az irántuk érzett hálánkat. Ennek apropóján elgondolkodtam a nők szerepéről. Persze férfi szemmel nagy megfejtéseket nem tehetek, de szubjektíven szempontból megoszthatom, számomra mit jelent a női nem, illetve, hogyan látom a helyzetüket ma. 

„Nem szabad félbehagyni a dolgokat, veszélyes, ha megoldatlan dolgok kötik le az elménket.” (Jorge Bucay) 
Vannak dolgaink, amelyeket bevégezetlenül hagyunk a levegőben lógni. Mindaz, amit nem rendezünk, nem zárunk le, frusztrációt okozhat és jóval később is hatással van ránk. Tisztázatlanságából adódóan inkább negatív befolyással bír. Mi mindent hagyunk félbe életünk során? 

„Nem lehet valakit megismerni, akit nem szeretek, és nem lehet szeretni valakit, akit nem ismerek.” (Feldmár András) 
A szeretethez rendszerint nagy érzelmeket társítunk, pedig a hétköznapokban a legegyszerűbb formákban jelenik meg. Nem feltűnő, nem hivalkodó és nem harsány. Csendesen körbeleng minket, ha nem figyelünk oda rá, talán nem is értékeljük kellően. Néhány mindennapi megmutatkozása a szeretetnek. 

„A mai világban az elhúzódó gyermekkor, melybe az amerikai életforma kényszeríti a fiataljait, gyakran senkiföldjének bizonyul, ahol a kamasz egyszerre érzi magát elvágva a gyermekkorától és a felnőttkortól is.” (Jeffrey Eugenides) 
Sokat változott a szülők viszonyulása a gyerekekhez az elmúlt évtizedekben. Bizonyos értelemben soha nem tekintették őket ennyire éretlennek. Más oldalról viszont, kötelezőnek érzik, hogy korán bedobják őket az élet egyes játszmáiba. Ez a kettősség aztán tetten érhető lesz az ifjú felnőttek lelkivilágában is. 

„Mindenről az jut csak eszembe, hogy létezik valami jobb, valami, amiről lemaradtam. Miért is nem lehetünk inkább tudatlanok? Miért nem élhetünk és halhatunk úgy, hogy nem vagyunk annak tudatában, mennyire torz és lehetetlen élet ez?” (Ray Douglas Bradbury) 
„Fear of Missing Out”, azaz félelem, hogy le vagy kimaradunk valamiből. Ez a FOMO, amely sokunk életét ismeretlenül is megkeseríti. Ha nem is teljesen új keletű az érzés, a digitális platformok jól ráerősítenek. Mit is takar ez pontosan, és mit tehetünk mentális egészségünk megóvása érdekében? 

„Elméletileg nincs különbség az elmélet és gyakorlat között, gyakorlatilag pedig van.” (Benjamin Brewster) 
Formálódunk, fejlődünk, és egyre többet és többet tudunk magunkkal, másokkal és a környezetünkkel kapcsolatban. De talán jártunk már úgy, hogy egy helyzetben, még ha tisztában is voltunk vele, mi a helyes, nem annak megfelelően cselekedtünk. A világ nem ideális, ahogy mi sem vagyunk azok. Bizony megesik, hogy a szépen hangzó elméleti ismeretünket nem ültetjük át a gyakorlatba. 

„Ha tele van a naptárad, próbálod utolérni magadat az időpontok és teendők között, és nincs időd a magánéletedre, akkor túl sokat dolgozol, túl sok a stressz rajtad, és túlvállaltad magadat.” (Geralin Thomas) 
Az élet egy hatalmas piac, ahol mindenből jó sok van. Túl sok is. Sok munka, sok szórakozás, sok kapcsolat. A lehetőségek elárasztanak minket. Mi pedig nehezen tudunk eligazodni köztük. És mivel a lehető legtöbb mindent szeretnénk kivenni és kiélvezni az életünkből, ez a túlkínálat nem kis fejfájást és belső feszültséget okoz. 

"Én állandóan azon merengek: mi lenne, ha - olyan utakat képzelek el, amiken még nem járt senki." (Jenny Han) 
Túl vagyunk a hirtelen felindulásból, partival és alkohollal támogatott újévi fogadalmakon. Lenyugodva kicsit töprenghetünk megvalósítható célokon. Az egyik utolsó tavalyi posztban kérdésekkel hangolódtunk az ünnepekre. Most kérdésekkel melegítünk erre az évre. A mi lenne, ha még mindig jobb kérdés, mint a mi lett volna, ha? Szóval mi lenne, ha…