Szeretve lenni
Mikor és miből érezzük, hogy fontosak vagyunk valakinek?
„Nem lehet valakit megismerni, akit nem szeretek, és nem lehet szeretni valakit, akit nem ismerek.” (Feldmár András)
A szeretethez rendszerint nagy érzelmeket társítunk, pedig a hétköznapokban a legegyszerűbb formákban jelenik meg. Nem feltűnő, nem hivalkodó és nem harsány. Csendesen körbeleng minket, ha nem figyelünk oda rá, talán nem is értékeljük kellően. Néhány mindennapi megmutatkozása a szeretetnek.
Mindenkinek megvan a maga története, amely aztán rengeteg szálon kötődik másokéhoz. A családtagjaink életútját is számtalan keszekuszán tekeredő és csomózódó fonal szövi át. Ezek egyike a miénk. Tudunk eleget róluk és ezáltal magunkról? Beszélgetünk velük egyáltalán?
Sokat változott a szülők viszonyulása a gyerekekhez az elmúlt évtizedekben. Bizonyos értelemben soha nem tekintették őket ennyire éretlennek. Más oldalról viszont, kötelezőnek érzik, hogy korán bedobják őket az élet egyes játszmáiba. Ez a kettősség aztán tetten érhető lesz az ifjú felnőttek lelkivilágában is.
„Fear of Missing Out”, azaz félelem, hogy le vagy kimaradunk valamiből. Ez a FOMO, amely sokunk életét ismeretlenül is megkeseríti. Ha nem is teljesen új keletű az érzés, a digitális platformok jól ráerősítenek. Mit is takar ez pontosan, és mit tehetünk mentális egészségünk megóvása érdekében?
Formálódunk, fejlődünk, és egyre többet és többet tudunk magunkkal, másokkal és a környezetünkkel kapcsolatban. De talán jártunk már úgy, hogy egy helyzetben, még ha tisztában is voltunk vele, mi a helyes, nem annak megfelelően cselekedtünk. A világ nem ideális, ahogy mi sem vagyunk azok. Bizony megesik, hogy a szépen hangzó elméleti ismeretünket nem ültetjük át a gyakorlatba.
Az élet egy hatalmas piac, ahol mindenből jó sok van. Túl sok is. Sok munka, sok szórakozás, sok kapcsolat. A lehetőségek elárasztanak minket. Mi pedig nehezen tudunk eligazodni köztük. És mivel a lehető legtöbb mindent szeretnénk kivenni és kiélvezni az életünkből, ez a túlkínálat nem kis fejfájást és belső feszültséget okoz.
Túl vagyunk a hirtelen felindulásból, partival és alkohollal támogatott újévi fogadalmakon. Lenyugodva kicsit töprenghetünk megvalósítható célokon. Az
Rendhagyó bejegyzéssel futok neki az ünnepeknek és az év végének. Tekintettel arra, hogy ez nem egy filmes oldal, legfeljebb közvetve szoktam filmekre felhívni a figyelmet. Most azonban kivételt teszek, mivel a jó filmeknek mindig van helyük az életünkben. Összegyűjtöttem egy csokor olyan mozit, amelyek nem részei a szokásos karácsonyi filmkánonnak, de valamilyen formában, ha más nem érintőlegesen, megjelenik bennük az ünnep. Bizonyára továbbra sem taszítják le a trónról a Reszkessetek, betörők!-et, de akinek már csömöre van Kevintől, az biztosan jól választ ezekkel a mozikkal. Még akkor is, ha nem mindegyik hab(csók)könnyű darab.
Nyakunkon a karácsonyi szezon. Megint eltelt egy év és mire észbe kapunk, máris itt is vannak az ünnepek. Az elmaradhatatlan nyűggel, stresszel, kapkodással. Kicsit nem figyelünk és ezen az időszakon is úgy nyargalunk keresztül, akár
Hajtunk, mint a güzü. Belakjuk minden percünket és annyira feszült tempót diktálunk, hogy már az furcsa, ha nincs semmi teendőnk. Ilyenkor gyorsan csinálunk magunknak, nehogy bűntudatunk legyen. Felfokozott életmódunk egyik nagy kísérője a szorongás. Szorongunk éjjel és nappal, szorongunk, ha van mit tennünk, és ha nincs, szorongunk, ha kell, ha nem. Ilyen az aggodalom örök körforgása.